Ismertette a MÚRE riportpályázata nyerteseit
Vissza

Ismertette a MÚRE riportpályázata nyerteseit

Visszatérés címmel riportpályázatot, Egy járvány (h)arcképei címmel pedig fotópályázatot hirdetett tavasszal a Magyar Újságírók Romániai Egyesülete (MÚRE). A pályázatok témáját a koronavírus járvány jelentette, részben azzal a reménnyel, hogy nyár végére már mint lezárult folyamatra tekinthetünk vissza a járványra. Továbbá a téma révén az volt a szándék, hogy megörökítsék azok érdemeit, akik a kór leküzdésének hősei voltak. A szakmai szervezet honlapján (www.mure.ro) hozta nyilvánosságra a pályázat eredményeit, a díjakat pedig a következő hetekben a lehetőségek szerint kisebb helyi rendezvényeken adják majd át.

A MÚRE tavasszal meghirdetett riportpályázata a koronavírus-járvány miatt hozott rendkívüli intézkedések utáni időszakra, a hétköznapokhoz való visszatérés különböző élethelyzeteire vonatkozott. A lehetséges tematikát nem korlátozták, megjeleníthetők voltak egyéni sorsok, munkahelyek, helyi vagy más jellegű közösségek, gazdasági szereplők, továbbá a megváltozott élethelyzetek, a járvány idején a védekezésben aktívan részt vevő szereplők.

A zsűri a beérkezett anyagok alapján a következő díjak odaítéléséről döntött: első díjat megosztva adtak Demény Péternek (Marosvásárhely) írott pályázat kategóriában, valamint  Pataky Lehel-Zsoltnak (Arad) rádiós riport kategóriában. Dicséretben részesítették Hecser Lászlót (Sepsiszentgyörgy) és Súgó Erzsébetet (Marosvásárhely), továbbá különdíjat ítéltek Simon Juditnak (Nagyvárad) a Vesztegzár-napló című sorozatáért, amely az erport.ro oldalon jelent meg.

Ugyancsak a tavasz folyamán a Brassai 2019 pályázattal párhuzamosan Memento COVID-19 címmel fotópályázatot is hirdetett a MÚRE a koronavírus-járvány megjelenésével, a leküzdése érdekében folyó küzdelemmel, a járványhelyzet hőseivel kapcsolatban, az átélt időszak drámai pillanatai és hétköznapjai vizuális megörökítése érdekében.

A pályázatra beérkezett fotók szerzői közül a zsűri a következő alkotókat díjazta: I. díj Sánta István Csaba (Sepsiszentgyörgy); II. díj Huszár Szilamér (Sepsiszentgyörgy); III. Nitescu Alexandru (Nagyvárad). Dicséret: Albert Levente (Sepsiszentgyörgy), Csibi László (Kolozsvár). A díjazott képek szerepelnek majd az idei Brassai fotópályázat kiállítási anyagában és albumában.

Borítókép: Sánta István Csaba Függöny című sorozatának egyik felvétele


EZ ÉRDEKELHETI
KÖZHÍR ROVAT CIKKEI

ROPOGÓS ROPOGÓS

A közösség szolgálatába állítják a ...
Edi Iordănescu második CFR-kalandja ...
Egy dollárért hozat kőzetmintát a ...

NÉPSZERŰ NÉPSZERŰ