Iorga szöveg és a vígjáték sajátosságai a román érettségin

Iorga szöveg és a vígjáték  sajátosságai a román érettségin
A mai román érettségi vizsga első tételének egyik alpontjában azt kérték a fiatalok írjanak értekező esszét arról, kiválthat-e érzelmeket vagy sem egy híres emberrel való találkozó, az első tételben szereplő Nicolae Iorga szövegrészlethez kapcsolódva.

– A nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégium diákjainak ez nagyon könnyű feladat volt, hiszen nemrég járt nálunk Novák Katalin, Magyarország elnöke, így friss élményből ihletődhettek – nyilatkozta a Szabadságnak Gratiela Tiutiu, a Bethlen-kollégium romántanára. Második tételként Cezar Petrescu Întunecare című regényének egy részletéből kiindulva kellett kérdésekre válaszolni. Ahogyan már megszokhattuk, a harmadik tétel különbözött a reál és a humán tagozatos maturandusok esetében. A reálosztályt végzett fiataloknak egy, az iskolában elsajátított vígjáték sajátosságairól kellett értekezniük, a humán osztályos tanulóknak pedig a vígjáték egyik szereplőjének jellemzőit kellett bemutatniuk négyszáz szavas esszében. Graţiela Tiutiu szerint a tételek tetszettek a vizsgázóknak, és az átmenő jegy könnyen elérhető volt.