Iohannis és Dăncilă vita helyett párhuzamos rendezvényeken támadták egymást
Vissza

Iohannis és Dăncilă vita helyett párhuzamos rendezvényeken támadták egymást

Közvetlen vita helyett párhuzamos rendezvényeken válaszoltak újságírók kérdéseire, és egymást támadva próbálták a választókat a maguk oldalára állítani ma az elnökválasztás második fordulójába jutott Klaus Iohannis államfő és Viorica Dăncilă exkormányfő.

Dăncilă diktátori hajlamú, felfuvalkodott, de konkrét eredményeket felmutatni képtelen, részrehajló, a valós vitát kerülő, gyáva embernek nevezte Iohannist és azt ígérte, hogy ha megválasztják, ő valamennyi román elnöke lesz és a románok nemzeti méltóságát fogja védelmezni.

A parlament épületében tartott több órás sajtóértekezletén a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke azt állította, több eredményt ért el másfél éves kormányfői tevékenysége során, mint Iohannis ötéves elnöki mandátuma alatt.

Rámutatott: a PSD-kormányok három éve alatt a minimálbér több mint másfélszeresére nőtt, megháromszorozódott az orvosok bére, 80 százalékkal emelték a tanárok fizetését. Ezzel szemben szerinte Iohannis semmivel nem szolgált rá az államfői javadalmazásra, egyedüli elfoglaltsága a PSD-kormány munkájának akadályozása volt.

Dăncilă: építeni, nem rombolni

Dăncilă azt ígérte: államfőként nem rombolni, hanem építeni fog, azon lesz, hogy a fiatalok büszkén vállalják románságukat, és nem magyarázkodni fog, ha Brüsszelbe utazik, hanem harcolni Románia érdekeiért.

Iohannis azt állította: első ötéves mandátuma azzal telt, hogy megvédje a román jogállamiságot a Szociáldemokrata Párt (PSD) támadásaitól, és ahhoz kért választói felhatalmazást, hogy elkezdhesse a "normális Románia" építését.

A tisztségben lévő elnök az egyetemi könyvtárban mintegy kétszáz hallgató jelenlétében vett részt pódiumbeszélgetésen kilenc általa kiválasztott vezető újságíróval és politológussal, amelynek során úgy értékelte: az államfői jogkörök birtokában sikerült megakadályoznia, hogy a PSD - néhány bűnöző megmentése érdekében - maga alá gyűrje az igazságszolgáltatást, és sikerült "Európában tartania" Romániát.

Iohannis: nélkülem a jogállamiság összeomlott volna

"Lehet, hogy szerénytelenül hangzik, de nélkülem a jogállamiság összeomlott volna" - sommázta Iohannis.

Az elnök megismételte: azért hárította el Dăncilă kihívását, mert nem legitimálhatta egy nyilvános vitával a jogállamiságot aláásó PSD államfőjelöltjét. Úgy értékelte, ideje a PSD-t egy időre ellenzékbe küldeni, hogy "legyen ideje demokratizálódni", és el lehessen kezdeni azokat az intézményi reformokat, amelyek az állampolgár szolgálatába állítják az államapparátust, elindítva Romániát a modernizálás útján. Ehhez nemcsak saját pártja, hanem a versenyből kiesett jelölteket támogató pártok szavazóira, többek között a romániai magyarok támogatására is számít.

Iohannis is "vagány" országot akar

Az RMDSZ "fiatalos, és laza" kampányt hirdető államfőjelöltje, Kelemen Hunor RMDSZ-elnök egyik nyilatkozatára utalva Iohannis azt mondta: ő is "vagány" országot akar, akárcsak a romániai magyarok, és kifejezte meggyőződését, hogy vele együtt ezt meg is valósíthatják.

Románia több mint 18 millió szavazópolgára vasárnap választja meg az ország elnökét a következő öt évre, a két versenyben maradt jelölt, Klaus Iohannis és Viorica Dăncilă közül. A választási kampány szombaton reggel 7 órakor ér véget.

(Fotó: archív)


EZ ÉRDEKELHETI
BELPOL ROVAT CIKKEI

ROPOGÓS ROPOGÓS

Nagy sebességű vonatok jelenthetik a ...
Orban: a felelősségvállalás ...
A „Szirén“ már nincs egyedül. ...

NÉPSZERŰ NÉPSZERŰ