Iohannis: Elfogadhatatlan, hogy egyesek a holokausztot saját pillanatnyi politikai érdekeikre használják fel

Iohannis: Elfogadhatatlan, hogy egyesek a holokausztot saját pillanatnyi politikai érdekeikre használják fel
A koronavírus-járvány felerősítette az antiszemita megnyilvánulásokat, és kedvező környezetet teremtett az összeesküvés-elméletek, illetve a félretájékoztatás terjedéséhez – jelentette ki Klaus Iohannis államfő. Az Agerpres hírügynökség tájékoztatása szerint a politikus a holokauszt nemzetközi emléknapja alkalmából tartott eseményen azt mondta: elítélendőnek tart bármilyen túlkapást és szélsőségességet, s szerinte a törvényszegéseket szigorúan büntetni kell. Az államfő kifejtette továbbá, elfogadhatatlannak tartja, hogy egyes személyek vagy csoportok cinikusan „pillanatnyi politikai érdekeiknek megfelelően” használják fel a holokausztot.

Iohannis a holokauszt nemzetközi emléknapja alkalmából tartott eseményen az bukaresti Korál zsinagógában mondott beszédet. Hangsúlyozta, az alapvető jogok és szabadságok védelme, a történelmi igazság tiszteletben tartása és a holokauszt során történt szörnyűségek okainak megértése a biztosítékai annak, hogy ilyen emberiség elleni bűncselekmények soha többé ne forduljanak elő.

„Mindannyiunknak határozottan nemet kell mondanunk a gyűlöletre, a hazugságokra, a félretájékoztatásra és az összeesküvés-elméletekre, mert csak így szavatolhatjuk a demokratikus értékek tiszteletben tartását” – fogalmazott beszédében az államfő, figyelmeztetve hallgatóságát, hogy az antiszemita, radikális és diszkriminatív magatartások táptalaja a közöny.

„A történelem kétséget kizáróan megmutatta, hogy az alapvető értékekről való lemondás, a demokrácia megvetése, a gyűlölet és a szélsőséges magatartással szembeni passzivitás milyen szörnyűségeket eredményezhet. Nem maradhatunk csendben, hallatnunk kell a hangunkat!” – mondta még Iohannis, aki a túlkapások és szélsőségességek szigorú büntetésére szólította fel a hatóságokat.

Kitért arra is, hogy Románia jó példát mutat a régióban a múlt feldolgozása irányában tett lépésekkel, például a zsidóság és a holokauszt történetével kapcsolatos oktatási programok bővítése által.

Az államfő szerint az oktatás a „mérgező tendenciák” ellenszere, „a tolerancia, a szolidaritás és a sokféleség iránti tisztelet ápolása pedig újjáépíti” a társadalomba vetett bizalmat.

Nicolae Ciucă a megemlékezésen kifejtette: a holokauszt a történelem sötét fejezete, amelyet nem szabad elfelejteni és minimalizálni. A kormányfő szerint a fiataloknak meg kell ismerniük azt a tragédiát, amelyet ártatlan emberek kénytelenek voltak átélni pusztán azért, mert zsidó vagy roma nemzetiségűek voltak, s amiért a román állam és annak intézményei viselik a fő felelősséget.

Silviu Vexler, a Romániai Zsidó Közösségek Föderációjának elnöke arra figyelmeztetett beszédében, hogy Romániában veszélyes jelenség figyelhető meg: az erőszak normalizálása és a gyűlölet elfogadása. 

 

KELEMEN HUNOR: ÉBREN KELL TARTANI A KOLLEKTÍV MEMÓRIÁT                                        A bukaresti nagy zsinagógában tartott megemlékezésen részt Kelemen Hunor miniszterelnök-helyettes, az RMDSZ elnöke is. A politikus a közösségi oldalán megosztott bejegyzésben kiemelte: az eseményen arról a hatmillió emberről emlékeztek meg, akiket ártatlanul kivégeztek a náci lágerekben. „Ezeknek az ártatlan embereknek az emléke kell irányítson és tanítson minket az emlékezésben, és abban is, hogy miként cselekszünk a jövőben”, írta Kelemen Hunor. Felhívta a figyelmet arra is, hogy „ébren kell tartanunk a kollektív memóriát, hogy a történelem kereke ne forogjon visszafelé, és hasonló tragédiák ne ismétlődhessenek meg.” Az államelnökhöz hasonlóan Kelemen Hunor is figyelmeztetett: a fellángoló antiszemitizmussal, a xenofóbiával és a gyűlölettel szembe kell szállni. A miniszterelnök-helyettes meggyőződését fejezte ki azt illetően, hogy a diákoknak tanítani kell a holokauszt történelmét, s létre kell hozni a Zsidó nép és Holokauszt Történetének Múzeumát. Szerinte „a kölcsönös tisztelet és a közös jövő építése mutathatja azt, hogy tisztelettel adózunk a hatmillió ember emléke előtt.”