Influenzajárvány: újabb öt áldozata van a vírusos betegségnek

Egyre több tanintézményt zárnak be országszerte

Influenzajárvány: újabb öt áldozata van a vírusos betegségnek
Újabb öt személy hunyt el influenzában, így az áldozatok száma elérte a 23-at – tájékoztatott tegnap az Országos Járványügyi Felügyelet, amelynek adatai szerint az áldozatok között ezúttal fiatalok is voltak, és mindegyikük küzdött más egészségügyi problémával is. A szaktárca a megnövekedett esetszám miatt egy nappal korábban már járványt hirdetetett, ami kedvezett azoknak, akik online hirdetési felületen próbáltak nyerészkedni, és áruba bocsátották influenza elleni védőoltásukat 50 lejes kezdőáron. Egyébként a gyógyszertári forgalmazásban kapható vakcinák 55-60 közötti összegért szerezhetők be. Bár a védőoltás beszerzése így egyszerűbbnek tűnhet, Gheorghe Enache járványtani orvos óvva int mindenkit az ilyen kétes eredetű vásárlásoktól. Az influenzajárvány terjedésének megelőzése érdekében a tanügyminisztérium is óvintézkedéseket foganatosított, átiratban tájékoztatta a megyei tanfelügyelőségeket szükséges lépésekről.

A legújabb áldozatok közé 38 éves Szeben megyei nőt és 26 éves Prahova megyei férfit is nyilvántartásba vettek. Az Országos Járványtani Felügyelet tájékoztatása szerint a Szeben megyei nőnél A típusú influenza H3-as altípusát diagnosztizálták. A vírus A típusának (H1)pdm09 altípusa okozta eközben egy 67 éves Ilfov megyei férfi halálát. Influenzában halt meg egy 41 éves Konstanca megyei férfi, egy 44 éves Dolj megyei nő, valamint egy 26 éves Prahova megyei férfi. Az áldozatok mindegyike szendevett más betegségben is, és többségük nem volt beoltva influenza ellen. 

Nem javasolt az online oltásvásárlás

Az apróhirdetési portálokon több száz olyan hirdetést találni, amelyekben influenza elleni oltásokat kínálnak eladásra. Az árak 50 lejtől indulnak, és elérik a 70 lejt. Az orvosok viszont arra figyelmeztetnek, hogy a netről vásárolt oltóanyagok komoly allergiás reakciókat válthatnak ki, figyelembe véve, hogy semmi garancia nincs rá, hogy azokat megfelelő hőmérsékleten tárolták.

„Sosem tudhatjuk, mit kapunk a pénzünkért cserébe. Vannak olyan mellékhatások, amelyek elsősorban vírusos reakciók és nagyon hasonlítanak magához a vírusos fertőzéshez, vagyis lázat okoznak. Elsősorban a lázra figyelünk, azt követően a légzőszervi tünetekre, mellékhatásokra, olykor pedig allergiás reakciókra is” – nyilatkozta Gheorghe Enache járványtani orvos.

A szakemberek felhívták a figyelmet, hogy a védőoltást csak a gyógyszertárakból szabad megvásárolni, ahol 2 és 8 Celsius-fok között tárolják azokat.

Az oltásforgalmazással gyanúsított hirdetési portál tegnap úgy döntött, fokozottabban ellenőrzi a felületére feltöltött hirdetéseket, hogy elkerülje a hasonló kellemetlenségeket. Hozzátették: letiltják a vakcinákat értékesítő reklámokat. 

Mit kell tenniük az iskoláknak? 

Az oktatási tárca utasítása szerint a tanintézmények egészségügyi személyzetének naponta ki kell szűrniük a beteg gyermekeket, és amennyiben egy óvodai csoportban/osztályban legalább három gyermeknél igazolják az influenzavírussal való megfertőződést, az érintett osztályban fel kell függeszteni az oktatást.
Ha a tanintézet tanulóinak 20 százaléka három egymást követő napon hiányzik igazolt influenzás megbetegedés miatt, fel kell függeszteni a tanítást az oktatási intézményben.

Azokban az óvodai csoportokban/osztályokban, ahol betegség miatt szünetel a tanítás, kötelező módon fertőtlenítést kell végezni – jegyzi meg átiratában a szaktárca.

A minisztérium kéri továbbá, hogy minden tanintézetben biztosítsanak vizet és szappant a tanulóknak, a pedagógusok pedig gondoskodjanak az alapvető higiéniai szabályok – például evés előtti és utáni, illetve vécéhasználat utáni kézmosás, a gyümölcsök és zöldségek fogyasztás előtti alapos megmosásának, csak biztos forrásból származó víz fogyasztásának – betartásáról.

A szaktárca ugyanakkor javasolja, hogy a légúti fertőzések terjedésének korlátozása érdekében halasszák el a különféle kulturális, sport- és egyéb tömegrendezvényeket.

A hiányzó gyermekek kizárólag orvosi igazolás felmutatásával térhetnek vissza az iskolába/óvodába – szögezik le.

A megyei tanfelügyelőségeknek ugyanakkor naponta 10 óráig, illetve 10 és 16 óra között is jelenteniük kell a megbetegedések számát, illetve azoknak a tanintézeteknek a számát, amelyekben teljesen vagy részlegesen felfüggesztették az oktatást.

Egyre több iskolát zárnak be a járvány miatt

A tanügyminisztérium tegnapi közleménye szerint az influenza miatt felfüggesztett oktatás következtében országszerte 16 ezernél több gyermek maradt otthon. Bukarestben 80 tanintézetet zártak be teljesen vagy részlegesen, azaz öt iskolában teljesen, 75 oktatási intézményben pedig részlegesen függesztették fel az oktatást. Fehér megyében 10 tanintézetben teljesen, egy tanintézetben pedig részlegesen függesztették fel az oktatást. Kolozs megyében hét román tannyelvű iskolában függesztették fel részlegesen az oktatást. 

Mi a különbség a megfázás és az influenza között?
Lényegében mind az influenza, mind a megfázás esetében légzőszervi megbetegedésekről beszélünk, viszont fontos tudni, hogy különböző vírusokról van szó. Tünetek tekintetében eleinte nehéz különbséget tenni, hiszen mindkét betegségnél ugyanazokkal a jelekkel találkozhatunk. Éppen ezért csupán ezek alapján nehézkes lehet beazonosítani a problémánkat, és érdemes lehet a háziorvos tanácsát kikérni. Az influenza jellemzően hirtelen dönti le a lábáról az embert olyan intenzív tünetekkel, mint az elhúzódó láz, fejfájás, köhögés, orrdugulás, izomgyengeség és étvágytalanság. A megfázás ezzel szemben kevésbé gyötör meg minket, korai tünetei a fejfájás, hidegrázás, tüsszentés, későbbi tünetei az orrdugulás, orrfolyás, torokfájás és köhögés. Az influenza tehát súlyosabb, időben elhúzódó tünetekkel jelentkezik a megfázáshoz képest. Sok esetben gyanút foghatunk, ha erős köhögés és láz jelei egyaránt mutatkoznak, mivel ezek az influenza tipikus tünetei. A megfázásnál ezzel szemben sokkal jellemzőbbek az olyan enyhébb tünetek, mint az orrfolyás, tüsszentés, orrdugulás, orrváladék, torokfájás és száraz köhögés.