In memoriam Kántor Lajos – tárlat és katalógus
Vissza

In memoriam Kántor Lajos – tárlat és katalógus

Kántor Lajos képzőművészeti gyűjteményének a sepsiszentgyörgyi székhelyű Erdélyi Művészeti Központba (EMŰK) került darabjaiból nyílt kiállítás február 26-án, az Olt utca 2. szám alatti intézmény földszinti és harmadik emeleti kiállítótermeiben. A vendégeket Vécsi Nagy Zoltán, az EMŰK vezetője köszöntötte. Szücs György a Magyar Nemzeti Galéria főigazgató-helyettese megnyitóbeszédét Mátray László színművész olvasta fel. A kiállítás április 16-ig látogatható.

Hosszú az út Kolozsvártól Sepsiszentgyörgyig, Kolozsi Tibi vezet, a gépkocsi hátsó ülésén mellettem Kántor Lajos. Az akkor még csak csírájában létező Erdélyi Művészeti Központ alakuló ülésére megyünk, szó szót követ, csöppnyi politika viccekkel fűszerezve, s persze művészet. Arról, hogy ki mit szeret, s kit lenne még érdemes szeretni. Mármint a műveit. Hárman háromfelé nyitunk ugyan, de közös nevezőre jutunk. – Van nekem egy Sbârciu- képem, személyes szálak nem kötnek hozzá, egy tombolán nyertem a hetvenes években, nem tudnátok kit érdekelhetne? – kérdi Lajos, s én rögtön le is csapok rá. Aztán mindketten örülünk. Ő hogy adhatott, én hogy kaptam.

Mert ilyen volt Lajos. Az értékeket szem előtt tartva ugyan, de elsősorban az emberi kapcsolatok, a baráti érzelmek mentén gazdagította irigylésre méltó, kortárs gyűjteményét. Gazdagította, amíg tehette. 2017 júliusában a szál elszakadt. 80. születésnapját már nem érte meg. Elment s valahogy mégis köztünk maradt. Hagyatéka immár közkincsként hirdetheti a 20-21. század erdélyi képzőművészetének sajátos keresztmetszetét, hiszen immár az EMŰK gyűjteményét gazdagítja.

Mohy Sándor: Kántor Lajos portré

Ebből a mintegy kétszáz munkát felölelő anyagból nyílt 92 alkotást felvonultató kiállítás a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központban, s ezzel a Vécsi Nagy Zoltán rendezte tárlattal ismerkedhettem meg a szervezők jóvoltából hozzám eljuttatott katalógus (szerkesztő: Sipos Gaudi Tünde) segítségével. A 120 oldalas kötetben* szereplő 107 reprodukció (fotók: Barabás Zsolt) releváns képet fest Kántor Lajos, mondhatni már a családból hozott képzőművészeti érdeklődéséről, hozzáértéséről – nagybátyja festőművész volt –, kritikai irányultságáról, ízléséről.

A katalógushoz Ami elvész és ami megmarad címmel Szücs György írt bevezetőt, külön kiemelve, többek között, a Nagy Albert-, Incze János Dés-, Dési Huber István-, Barcsay Jenő-, Pirk János-, Tóth László-, Balázs Péter-, Plugor Sándor-, Deák Ferenc-, Cseh Gusztáv-, Kádár Tibor-, Jakobovits Miklós-, Márton Árpád-, Pál Lajos-, Paulovics László-, Balázs Imre-, Gergely István-, Fazakas Tibor-, Árkossy István-, Baász Imre-, Kopacz Mária-, Bardócz Lajos-, Heim András-, Székely Géza-, Incze Ferenc- munkák jellegzetességeit, esetenként keletkezésük, gyűjteménybe kerülésük történetét. A kötetet Mohy Sándor remekbeszabott Kántor-portréja indítja, hogy aztán Kántor Antal Apám és Anyám című, 1927-ben készült portréi utaljanak az eredetekre.

Kádár Tibor Kántor Lajos és Kántor Erzsébet alakját felvillantva a barátságos otthon hangulatát is érzékelteti, amit Tirnován Ari-Vid festett fadomborítása egészít ki, Tóth László szénrajza pedig egyfajta belső tükör. Nem véletlenül került a Kusztos Attila tervezte borítóra. A különleges értékek mentén haladva az említetteken kívül szólnom kell Vinczeffy László szürrealista megjelenítéséről, valamint szinesztéziára épülő, faktúrájában is rendkívüli absztraktjáról, Bencsik János szín-forma bravúrjairól, Fülöp Antal Andor reneszánsz ihletettségű olajképeiről. Gy. Szabó Béla és Buday György fametszeteiről, Damó István Madách-illusztrációjáról, a Benczédi Sándor- és Benczédi Ilona-groteszkekről, Szécsi András fény-árnyék remekléseiről, Veress Pál leheletkönnyed akvarelljéről, a Párizsban élő Simon Sándornak a figuratív-nonfiguratív határán egyensúlyozó munkáiról. Utolsó látogatásom alkalmával Kántor Lajos büszkén mutatta a művész eredeti akvarelljeiből összeállított, külön számára készített, vaskos művészkönyv egyedi példányát. De Szervátiusz Jenő- és Miklóssy-munkák is vannak a gyűjteményben, hogy csak néhányat említsek a katalógusban szereplő reprodukciókból.

Az Erdélyi Művészeti Központ kiadásában, az IDEA nyomdában 2020-ban napvilágot látott, küllemében igényes katalógus persze csupán sejtetni képes magának a kiállításnak a hangulatát, de így is kiváló alkalom arra, hogy ismét felidézzük a Korunk egykori főszerkesztőjének, a Korunk Galéria alapítójának, az irodalom- és művészettörténész, műértő és műgyűjtő Kántor Lajos akadémikusnak az alakját, sokszínű egyéniségét. Az értékek mentén szerveződött magángyűjtemény sajátossága, hogy még a funkciója révén személytelen kiállítótérben sem válik személytelenné. Minden darabját egy-egy találkozás, egy-egy élethelyzet hangulata lengi be, amit a szemlélő nem ismer ugyan, de amiknek eredője valahogy magával ragadja. Beemeli abba a sajátos világba, amelybe Kántor Lajos élt, abba a környezetbe, amelyet ezek a munkák határoztak meg, s amelynek kisugárzása immár szélesebb körben is érvényesülhet.

Nagy Albert: Fehér kakas

Ott van például a gyűjtemény éke, Nagy Albert Fehér kakasa. Régi ismerősöm. Amikor megláttam annak idején egy kolozsvári megyei tárlaton, a Képzőművészeti Szövetség egykori, Szentegyház utcai galériájának bejárathoz közeli falán, azonnal beleszerettem, éppen csak nem volt 5000 lejem, hogy megvegyem. Nagy pénz volt az akkortájt. De aztán évekre rá jó volt ismét találkozni vele Kántor Lajos otthonában. Hogy mára már az Erdélyi Művészeti Központ nagy nyilvánossága előtt ejtse rabul látogatóit. Mert a képeknek is megvan a maguk sorsa.

*In memoriam Kántor Lajos, Erdélyi Művészeti Központ Sepsiszentgyörgy, 2020. Nyomda:IDEA Design&Print, Kolozsvár.

EZ ÉRDEKELHETI
KULTSZÍNTÉR ROVAT CIKKEI

ROPOGÓS ROPOGÓS

Fogadj örökbe egy új kolozsvári ...
Különleges adatbázist hoztak létre ...
Miniszterelnök: napi 115 ezer személyt ...

NÉPSZERŰ NÉPSZERŰ