Ilyen most a fogorvosi kezelés

Ilyen most a fogorvosi kezelés
A szükségállapot lejártával és a veszélyhelyzet bevezetésével, a hatóságok rendelkezései alapján újraindulhattak a fogorvosi rendelők. A szakmai kamara kolozsvári fiókjának előírásai szerint a fogorvosoknak és pácienseknek többek között a következő eljárásokat kell betartaniuk: kizárólag telefonos előjegyzés szükséges; a páciensnek semmihez sem szabad hozzányúlnia; a rendelő bejárati ajtaját az orvos vagy az orvosi asszisztens nyitja ki; a védőmaszkot viselő páciensnek a fertőtlenítőszert tartalmazó szőnyegre/törlőre kell lépnie; fertőtleníti a kezét, kabátja, táskája egy nejlonzacskóba kerülnek; megmérik a testhőmérsékletét; magára kell vennie egy védőruhát, fejére fehér színű fejvédő, lábra pedig kék színű cipővédő kerül. Ezután következik a „vallatás”: a fogorvos a páciens egészségi állapotára, az új koronavírussal összefüggésbe hozható tünetekre (láz, rosszullét, izomfájdalom visszatérő köhögés stb), illetve az utóbbi időre vonatkozó tevékenységgel kapcsolatos kérdéseket tesz fel. A páciens beül a speciális székbe ahol már leveheti a védőmaszkot, a fogorvos új védőfelszerelést vesz fel, majd a kezelés végeztével körülbelül 40 percen át fertőtleníti az egész rendelőt és a várótermet. A rendelőben és a váróteremben csupán egy páciens tartózkodhat, amennyiben valaki hamarabb érkezik, kint kell várakoznia. A Haltek Rozália kolozsvári fogorvos rendelőjéhez érkező pácienseket és az eljárást a hatóságok által elrendelt szigorú szabályok szerint fotóztuk.