IAAF: öten maradtak versenyben az év férfi atlétája díjra

A nemzetközi szövetség (IAAF) hétfőn közzétette annak az öt versenyzőnek a nevét, akik közül kikerül az év férfi atlétája.

A szövetség egy hónapja 11 fős névsort hozott nyilvánosságra azon atléták neveivel, akik közül választani lehet. A szavazás november 4-én lezárult, most a legjobb ötöt nevezték meg, a győztest pedig november 23-án, a Monacóban sorra kerülő díjátadó gálán hirdetik ki.

A rangos elismerésre négy dohai világbajnoknak, illetve Eliud Kipchogénak van esélye, aki október elején Bécsben 1:59:40 óra alatt teljesítette a maratoni futást, ami ugyan világcsúcsként nem hitelesíthető, ám a két óra áttörése a „laboratóriumi körülmények” ellenére is történelmi tett.

A kenyai hosszútávfutó mellett két amerikai, a 200 méteren vb-győztes Noah Lyles és a rúdugró világbajnok Sam Kendricks, valamint a mezeifutásban és Dohában 10 000 méteren is vb-aranyérmes ugandai Joshua Cheptegei és – egyedüli európaiként – a 400 gáton idén veretlen, szintén vb-és Gyémánt Liga-első norvég Karsten Warholm jutott a legjobb öt közé.

A nők ötfős szűkített listáját kedden teszik közzé.

A jelöltek listája: Joshua Cheptegei (ugandai, 5000 m, 10 000 m, mezeifutás), Sam Kendricks (amerikai, rúdugrás), Eliud Kipchoge (kenyai, maratoni futás), Noah Lyles (amerikai, 100 m, 200 m), Karsten Warholm (norvég, 400 m gát).
promedtudo2Hirdetés

A rovat cikkei

A férfiaknál a maratonfutó kenyai Eliud Kipchoge, míg a nőknél a hármasugró kolumbiai Caterine Ibargüen nyerte el az év atlétája címet.
Sport
A Nemzetközi Atlétikai Szövetség (IAAF) a férfiaknál és a nőknél is közzétette azt az ötfős névsort, amelyből kikerül az év atlétája.
Sport