És mindig akadnak olyan pedagógusok, akik „lovat adnak” a gyerekeik eredménye miatt elégedetlen, felháborodott és az iskolához vajmi keveset értő szülőknek. Olyan tanárok, akik szakemberként sopánkodnak a tételek fajtája, minősége miatt. Így áll össze a hangadók és a hurrogók mindig éber csapata, akiknek a hangjuk hangosabb, mint azé a pedagógusé, aki egész évben becsületesen dolgozott.
Hangsúlyozom: közoktatási rendszerünkben bőven akad javítani való. Igenis: az iskolás gyermekek túlterheltek. Úgy vélem: túl sok a napi hat-hét óra, amit iskolában töltenek, hogy aztán délután további órák teljenek el a tanulással, házifeladat-megoldással. És ezen egyetlen miniszter sem akart érdemben változtatni az elmúlt harminckét évben. Még mindig túl sok a tananyag, és minden bizonnyal nem fogunk minden, az iskolában elsajátított adatot felhasználni életünk során. Hiányolom még azt a romániai közoktatásból, hogy a délutáni iskolai foglalkozás nem vált sem ingyenessé, sem elérhetővé minden tanintézetben, hogy az elemista gyermek iskolai környezetben, szakfelügyelet alatt tanulja meg a leckéjét, oldja meg a házifeladatát. A házifeladat megoldása elsősorban a gyermek feladata, és nem a szülőé. De tudjuk jól, hogy főleg városon és értelmiségi családokban a szülő (kénytelen) együtt tanul(ni) gyermekével, és csak hümmögünk azon, hogy mennyire mást és másként tanulnak most az iskolában, mint „a mi időnkben”.
A nyolcadikosok év végi megmérettetése és az érettségi vizsga azonban bő másfél évtizede nem a magolásról szól. A tételek azokat a kompetenciákat mérik, amelyekkel jó, ha a gyermek rendelkezik: mennyire képes önállóan feladatot megoldani, legyen az szövegértés, szövegalkotás vagy más.
El kellene fogadni, nem attól lenne jobb a közoktatás, ha a vizsgázók olyan feladatot kapnának, amelyet mindenki meg tud oldani, és senki ne kapna nyolcasnál kisebb jegyet. Ha ez történne, azaz a tételek még könnyebben megoldhatóak lennének, a vizsgák értéküket és fontosságukat vesztenék. A jó vagy kiváló képességű gyermekek számára még kevesebb lehetőség nyílna bebizonyítani, hogy ők tényleg többet tudnak, mint kevésbé felkészült társaik. Akiket pedig nem lehetne ösztönözni tanulásra.
Úgy látszik, társadalmunk nem képes objektíven közelíteni a fenti két vizsga problematikájához. Nem képes tudatosítani, hogy a sikeres eredmény, a maximális jegy nem ajándék, amely kijár minden vizsgázónak. Már régóta a kákán is csomót keresés érájában élünk, ahol a hurrogók előnyben vannak.
