Horvát fiaskó
Vissza

Horvát fiaskó

Angela Merkel súlyosan elszámította magát, amikor úgy döntött, hogy elkíséri horvátországi kampányútjára ManfredWebert, az Európai Parlament Néppárti Frakciójának csúcsjelöltjét.

A vállalkozás ugyanis egyértelmű fiaskónak bizonyult. Már a kezdet kezdetétől. A német küldöttséget ugyanis a dísztribünönKonrad Adenauer, Helmuth Kohl és AngelaMerkel arcképe mellett annak a FranjoTudjmannak a képe is köszöntötte, akit a Nemzetközi Bíróság emberiségellenes bűntettek miatt vád alá helyezett, s akit súlyos felelősség terhel a jugoszláviai testvérháborúban elkövetett tömeggyilkosságok miatt. (Az ítélettől csak időközben bekövetkezett halála mentette meg.) Sőt, mi több, a vendégek a „Thomson” fedőnevű MarkoPerkovic – Németországban betiltott – usztasa dalainak hangjai nyomán kezdhettek bele kampánybeszédeikbe. MarkoPerkovica második világháború tömegbűnöseinek, az usztasáknak volt a nemzeti bárdja, s népszerűsége a jugoszláv belháborúk éveiben ismét virágkorát élte.

R. Habeck, a zöldek képviselője úgy is vélte, hogy a populizmus a tulajdonképpen demokratikusnak és polgárinak tekintett horvát pártok legmélyebb rétegeibe is befészkelte magát.

Ilyen körülmények között Merkelnek nem maradt más választása, minthogy konkrét célzások nélkül ugyan, de a nacionalizmusról beszéljen. „Ellenfeleink, az európai nacionalisták – mondta – szét akarnak verni mindent, amit mi itt Európában felépítettünk… ManfredWeber azért megbízható européer, mert szereti a hazáját, ugyanakkor megérti, hogy másoknak is joguk van hozzá, hogy szerethessék a sajátjukat.”

A német kancellár a hazaszeretetnek ezt a válfaját – akárcsak a francia elnök – „patriotizmusként”, magyar terminussal hazafiságként nevezte meg. Ezzel azonban aligha hangolhatta jobb belátásra hallgatóságát. A nacionalista is szereti a hazáját, sőt, horribile dictu azt is elismeri, hogy másoknak is joguk van hozzá.

A két fogalom közti különbség tehát nem abban áll, hogy elismerjük vagy nem ismerjük el mások hazaszeretethez való jogát, hanem abban, hogy kik azok, akiknek eltűrjük, hogy szeressék a hazájukat és kik azok, akiknek nem.

A haza vagy a szülőföld szeretete ma – a Merkel által felépített Európában – sajnos korántsem mindenkinek jár ki. És az azoknak az államoknak a zöme, melyekben nem mindenkinek van a többségével azonos joga szülőföldjéhezvagy amelyek megvonják bizonyos állampolgáraiktól a jogot, hogy ragaszkodjanak azokhoz az országokhoz, melyekhez nyelvük, kultúrájuk és történelmük köti őket (azaz melyeket szeretnének második hazájukként szeretni) AngelaMerkel Európájában sem számítanak nacionalistáknak, pusztán patriótáknak.

A német kancellár épp a kolozsvári Babeș-Bolyai Egyetemen tartott előadásában zengett dicshimnuszt annak a Romániának a nemzetiségi politikájáról, melyből a szászoknak, a sváboknak, a zsidóknak (korántsem önként és dalolva) Németországba illetve Izraelbe kellett kivándorolniuk, s melyben a magyar kisebbségtől a román állam ma is megvonja a jogot nemzeti szimbólumainak használatához, s a nyilvános anyanyelvhasználat útjába is folyamatosan akadályokat gördít. Arról nem is beszélve, hogy kétséges történeti teóriák jegyében – számos vonatkozásban – ma is másodrangú állampolgároknak tekint bennünket is.

Ezek után AngelaMerkelnek nemigen lenne min csodálkoznia. A horvátok még a románoknál is inkább nyeregben érzik magukat, ők voltaképpen fait accomplitteremtettek. Amire a Merkel által nem kifogásolt ukrán nacionalizmus is – igaz, immár nem tömeggyilkosságokkal – de nem kevésbé eltökélten és háborítatlanul törekszik.

Arról nem is beszélve, hogy Németország minden patriotizmusa ellenére kétségbe vonja, hogy a törököknek vagy az oroszoknak ugyanolyan természetű „joguk lenne” szeretni Erdogan vagy Putyinautoritárius, antidemokratikus éskisebbségellenes Törökországát illetve Oroszországát, mint a németeknek vagy a franciáknak saját hazájukat. Sőt.A német hatalom hajlik arra, hogy ezt a jogot az Erdogan iránt lelkesedő németországi vagy ausztriai törökök esetében is megkérdőjelezze.

Ami pedig amikor populistának, mikor nacionalistának bélyegzett Magyarországot illeti, bár maga sem mentes nacionalista vonásoktól, közel sem annyira nacionalista, mint a –nacionalizmussal soha nem vádolt – szomszédos országok maguk.

AngelaMerkel tehát önnön csapdájába esett. De nem pusztán saját hibájából. A kortárs politikatudomány nem tisztázta a fogalmakat. Nem tett világos különbséget a nacionalizmus két alapvető változata közt. A nyelvi-kulturális és az állampolgári nacionalizmus közt. Anyelvi-kulturális(esetenként: vallási) nacionalizmus, mely a nemzetépítés (azaz az egységes, oszthatatlan, egynyelvű és egykultúrájú „nemzetállam”) felépítésének (az úgynevezett nation-buildingnek) a lázában legitimnek tekinti a kisebbségi társadalmak felszámolását (a nation-destroyingot) és a nemzetállami nacionalizmus közt, melyben az utóbbi törekvés puszta hazafiságnak számít. Tévedés volna azt hinni, hogy csupán a nyelvi-kulturális (vagy gyakoribban etnikainak nevezett) nacionalizmusok azok, amelyek az államok közti gyűlölködéshez és konfliktusokhozvezetnek.

Ugyanezt a nagyobb „nemzetek” (lényegében államok) kisebbek fölötti dominanciájára törekvő nemzetállami nacionalizmus is megteszi. S voltaképpen ez az utóbbi az, mely az Európai Unió létét valóban fenyegetheti.

A nyelvi-kulturális „nacionalizmusok” a valóban demokratikus (azaz közösségi egyenjogúságra is alapozott) társadalmakban békésen, sőt, egymást gazdagítva férhetnek meg egymással. A dominanciára, a másik háttérbe szorítására vagy kirekesztésére törekvő nemzetállami (voltaképpen: állami) nacionalizmusok azonban előbb-utóbb tényleg elkerülhetetlenül konfliktusokhoz vezetnek.

Minden jel arra vall, hogy az az Európa, melyet az utóbbi évtizedekben – jórészt AngelaMerkel vezetése alatt – „felépítettünk”, korántsem az az ideális államszövetség, mely a különböző nemzeti kisebbségek és nemzetállamok valóban harmonikus együttélését lehetségessé tehetné.

Ezért lenne szükség további átgondolt reformokra. Erre a horvátországi fiaskó AngelaMerkelt és Manfred Webert is ráébreszthette volna!

Sajnos, a merkeli „nacionalizmusok” ellen – 50 európai nagyvárosban tervezett – tömegtüntetésekprogramszerű célzata korántsem erre utal.

 


EZ ÉRDEKELHETI
MÁSKÉP(P) ROVAT CIKKEI

ROPOGÓS ROPOGÓS

Băsescu együttműködött a Securitateval
Közel 400 koldust füleltek le ...
Futottak még

NÉPSZERŰ NÉPSZERŰ