Holnap debütál a romániai mozikban A játszma

Holnap debütál a romániai mozikban A játszma
Újabb magyar filmet hoz el a romániai mozikba a Filmtett Egyesület: Fazakas Péter bűnügyi filmdrámája, A játszma október 14-én kezdi hazai mozikörútját, többek között Kolozsváron, Nagyváradon, Szatmárnémetiben, Sepsiszentgyörgyön, Csíkszeredában és Kézdivásárhelyen lehet majd megnézni, továbbá ez az alkotás lesz a Bukaresti Magyar Filmhét nyitófilmje is – olvasható a Filmtett Egyesület közleményében.

Mint írják, a történet 1963-ban, Budapesten játszódik. Az állambiztonság tisztjének, Jung Andrásnak (Nagy Zsolt) tökéletes az élete: boldogan él feleségével, Évával (Hámori Gabriella) és az egyetlen dolog, ami előléptetését hátráltatja, egy versengő kolléga, Kulcsár (Scherer Péter). Amikor felbukkan a múltból egy lezáratlan ügy kapcsán a legendás kém, Markó Pál (Kulka János), fordulat fordulatot követ és kezdetét veszi egy könyörtelen párharc, ahol senki és semmi nem az, aminek látszik, és egyetlen emberi gesztus az életedbe kerülhet.

A film a néhány éve nagy sikerrel vetített A vizsga folytatása, forgatókönyvírója ezúttal is Köbli Norbert (Örök tél, Trezor, A berni követ), rendezője pedig Fazakas Péter (Árulók, Szabadság – Különjárat). A film producere Lajos Tamás (Örök tél, A berni követ, Apró mesék), operatőre Nagy András (Örök tél, Félvilág), vágója Kovács Zoltán, látványtervezője Vinnai Petra, jelmeztervezője Kemenesi Tünde.

Jelenet a filmből

A játszmát október 14-ével kezdődően műsorára tűzte a kolozsvári Győzelem mozi, a nagyváradi Cinema Palace, a sepsiszentgyörgyi Művész mozi, a szatmárnémeti Cinema One, a craiovai Patria mozi (RADEF), illetve rendszeres vetítései lesznek Resicabányán, Karánsebesen és Petrozsényban is. A játszma a kolozsvári Művész moziban október 14-én, péntek este fél héttől, valamint október 15-én, szombat este hattól látható, továbbá október 16-án és 21-én a csíkszeredai Csíki Moziban, október 26-án pedig a kézdivásárhelyi Vigadóban vetítik – derül ki a közleményből.

Mint írják, a film bukaresti premierje november 21-én lesz, ekkor indul a Bukaresti Magyar Filmhét, amely ezt az izgalmas krimit választotta nyitófilmjéül. A vetítés helyszíne a Román Parasztmúzeum, ahová később rendszeres vetítésekre is visszatér a film.

A játszmát egy-egy premier előtti vetítésen is láthatta a közönség a hétvégén zárult kolozsvári Filmtettfeszten, valamint a marosvásárhelyi Alter-Native filmfesztiválon. A film romániai forgalmazója a Filmtett Egyesület.

A mozik után először a filmio.hu-n látható a Kulka János, Hámori Gabriella, Nagy Zsolt és Staub Viktória főszereplésével készült A játszma című ügynökthriller, amelynek kultikussá vált előzményét ráadásként most ingyen elérhetővé tette a Nemzeti Filmintézet streaming csatornája. A csütörtöktől vasárnapig ingyen nézhető A vizsga a 60-as évek Magyarországának ügynökökkel benépesített világát idézi meg, emlékezetes karakterei tíz évvel később A játszma című folytatásban tértek vissza.

(Borítókép: Jelenet a filmből Nagy Zsolttal és Staub Viktóriával. A játszma filmtettfesztes vetítéséről itt írtunk korábban.)