Hogy menjünk, édes gazdám, mint a szél, vagy mint a gondolat?

Hogy menjünk, édes gazdám, mint  a szél, vagy mint a gondolat?
Ez nem mese, csak néhány gondolat hazai politikusaink minapi nyilatkozatára. Történt ugyanis, hogy itt járt a magyar külügyminiszter, aki a többsebességes Európának ebben a rükverces sarkában szédületes sebességet emlegetve ijesztett ránk, olyanokra, akiket már annyit szédítettek, hogy az autópályán elérhető sebességnek a gondolatától is felkavarodik a gyomrunk.

Szóval, Szijjártó (román „fordításban” Sirajjto) – aki nagy sebességgel kampányol Romániában –, lerepült a Ferihegyről Bukarestbe, és bejelentette, hogy a magyar kormány Erdély és Magyarország fővárosa között olyan vasutat tervez     finanszírozni, hogy csodájára járhatnak. Konkrét lépésként máris  jóváhagytak egymilliárd forintot a Budapest–Kolozsvár közötti vasútvonalterv megvalósíthatósági          tanulmányának elkészítésére.

Ennyi kellett, Bukarestben kigyúlt a piros lámpa, a gyógyszeres üveg pedig nagy sietséggel begurult a komód alá. Íme Szijjártó elonmuski tervének Achilles-sarkai, ahogyan nálunk látják:

1. Kezdjük Dan Marian Costescuval, a Román Vasúttársaság (CFR) volt vezérigazgatójának hozzászólásával: „Nem tudom, hogy szerintük (a magyar kormány szerint) mi számít »nagy sebességűnek«”.

Segítek: a mai román vasutakon tapasztalható sebességhez képest például én…

2. Folytatja: nem hiszik, hogy egy ilyen csodát itthon, nálunk lehetséges kivitelezni.

Megértem. Egyelőre ugyanis ott tartunk, hogy a múlt századok vívmányai nálunk mesebeli dolognak tűnnek. A 21. század második évtizedében még autópályáról sem álmodhatunk, ha a kormány valós potenciálját tekintjük, nemhogy szupergyorsvonatról. Szupergyorsvonat… menjél már!

3. Az autópálya tulajdonképpen felesleges, talán ezért nem sietünk vele. Mire elkészülne a megvalósítási terve, sokan már repülnek. Például a kormányból.

4. A minap Elon Musk fellőtt egy autót az űrbe. Missziójuk után a szállítórakéták visszatértek a földre, ahol sikeresen landoltak. Néhány nap múlva romániai ún. szakértők azon kacarásznak, hogy van ember, aki szerint megépíthető egy gyorsvasút. És akkor most röhögjünk kórusban! 

5. „Egész Európában csökken a sebesség” – mondja Costescu. Bizonyára felfigyeltek a román vasutak remek gazdasági mutatóira és példát vesznek ...bár nem hiszem, ez a lassúság inkább csak a szakértő fejében lehet. Ajánlom, hogy utazzon ki bármelyik nyugat-európai országba és győződjön meg maga arról, milyen lassúak az ottani vonatok.

6. „Egy olyan domborzatú országban, mint a miénk, felmerül a kérdés, hogy mit jelent a nagysebességű vonat és milyen haszonnal járna, a politikai nyilatkozatokon kívül, melyekre egy héttel később már nem emlékszünk” – tette hozzá.

Találóbb lenne úgy fogalmazni, hogy egy olyan adminisztrációjú országban, mint a miénk…

És hogy milyen haszonnal jár? Attól függ, ki számára s főleg, hogy az akadozó kivitelezés hányadik hónapjában tűnik el nyomtalanul a szerződés. Nincs új a Kárpátok alatt! (A gyorsvasút kivételével természetesen).

Na és a domborzat. Erről csak annyit, hogy a hegyes domborzat nem kimondottan romániai sajátosság, bőven van belőle Francia-, Német- és Olaszországban, Japánban is (utóbbiban földrengésekkel megspékelve). Ugyanitt – csak a miheztartás végett – az üzemel­tetők elnézést kérnek évi egyperces összkésésért. Az Úr 100 000. évében fognak annyi késést fel­halmozni, mint Romániában a Jászvásár–Temesvár gyors egyetlen útján.

Ígéretek… Nos, a volt miniszter szavaival élve egy olyan domborzatú országban mint a miénk, (mintha ennek bármilyen relevanciája lenne) felmerül a kérdés, hogy milyen haszonnal jár az autópályák ígérete már évtizedek óta? Milyen haszonnal járt az, hogy nyoma vész bizonyos kivitelezési szerződéseknek? Retorikus kérdések lennének ezek, ha tudnánk a pontos választ, de csak sejtéseink vannak. Mint ahogyan arról is, hogy nem lesz itt semmilyen TGV. Nem azért, mert nincs rá technológia, és nem is azért, mert nincs az a pénz. Hanem csak úgy. Mert Románia.

Közben Szijjártó elhúzza a mézesmadzagot, és csak annyit kérdez: „Hogy menjünk, édes gazdám, mint a szél, vagy mint a gondolat?”

(Băsescu: Höhöhö, ez tiszta kampányszöveg! Én már csak tudom. Hö... hö…).