Háromnapos lesz idén a kolozsvári néptánctalálkozó

A csíkszeredai együttes Pöttöm Palkó című előadására várják a legkisebbeket

Háromnapos lesz idén a kolozsvári néptánctalálkozó
Három naposra bővült a Kolozsvári Népzene- és Néptánctalálkozó, a rendezvény tizenötödik kiadására így két hivatásos együttest – a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttest és a Bekecs Néptáncszínházat – is sikerült elhívni – derült ki az eseményt beharangozó, ma délben tartott sajtótájékoztatón. Nyitrai Ágnes és Makai Dimény Viola, a rendezvény főszervezői ugyanakkor arról is beszámoltak, hogy a november 22–24. között zajló esemény programjában jótékonysági gálakoncert és divatbemutató is szerepek, de gyermek- és családos programokkal is várják az érdeklődőket. Természetesen az esti, Heltai FolkCenterben szervezett táncházak sem maradhatnak el.

Nyitrai Ágnes a sajtó képviselőinek elmondta, szervezőként minden évben arra törekednek, hogy olyan előadásokat hívjanak meg a találkozóra, amelyeket még nem látott a kolozsvári közönség. Az idei rendezvényt, ennek fényében, a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes Erdély.ma – Levelek Londonba című előadása nyitja meg. A Kelet-európai régió egyik legégetőbb problémáját, a fiatalok kivándorlását feldolgozó előadás emléket kíván állítani múltbéli értékeinknek, egyben figyelmeztetést is megfogalmaz a jelenünkkel, jövőnkkel kapcsolatban – mondta el a produkcióról Makai Dimény Viola. Az előadást írta, rendezte, koreografálta Diószegi László. A táncegyüttes két előadással is szerepel a rendezvényen: péntek délelőtt 10 órától a Pöttöm Palkó című gyermekelőadásukkal szórakoztatják a táncházkedvelők legifjabb korosztályát. Ezt az előadást sem láthatták még a kolozsváriak – mutattak rá a sajtótájékoztatón.

A Bekecs Néptáncszínház az Ember az embertelenségben című produkciójával lép fel a találkozón. Az elmúlt 100 év emlékére készült táncszínházi előadást Tőkés Csaba Zsolt rendezte és koreografálta, a produkció azt járja körül, milyen sorsokat pecsételt meg a háború – részletezte Makai Dimény Viola.

Szombat délelőtt a kisgyerekeknek, családoknak szóló programok kerülnek előtérbe: kézműves vásárral, gyermekfoglalkozásokkal és –táncházzal várják az érdeklődőket. A gyermekfoglalkozásokat a MókaTár és a Mocorgó egyesületek tagjai vezetik 10 és 13 óra között. A délutáni programokat Both József és Szabó Tamás Roma mesterségek képeken című könyvének bemutatójával nyitják meg, majd Antal Imola és Mátéfi Zita ruhakollekcióit mutatják be. A divatbemutatóra Mátéfi Zita hagyományos viseletekkel készül, míg Antal Imola népi ihletésű általa szőtt ruhákkal.

A rendezvényt, ahogy minden évben idén is gálakoncerttel zárják. Az Erdélyi Magyar Népzenészek Egyesület 2014-ben döntötte el, hogy olyan programsorozatot indít, amellyel az idős táncházzenészeket támogatják. Eddig Hívd meg az öreg zenészeket egy sörre nevű programjukkal gyűjtöttek pénzt táncházakban, kocsmákban, idén viszont Jótékonysági koncertsorozat mestereinkért címmel szerveznek Erdély-szerte adománygyűjtő koncerteket. A kolozsvári gálakoncerten az idős mesterek jólétéért a környékbeli táncházzenészek muzsikálnak.

Az előadások, foglalkozások helyszíne a kolozsvári Diákművelődési Ház. A rendezvényről bővebb információ a www.ordogtergye.ro weboldalon, vagy a rendezvény Facebook oldalán érhető el.