Három malacka, az újabb generáció
Vissza

Három malacka, az újabb generáció

Miután kedves állataink, a tengerimalackák hat év együttlét után sorban eltávoztak az élők soraiból, nagy űrt hagytak én és családom szívében. Bizonyos ideig azt is éreztük, hogy ez az űr nem pótolható. Csak néztük a megüresedett ketrecet, és éltünk az emlékekből.

Pedig tudtuk, hogy ez így nem mehet sokáig. Ezután történt, hogy arról értesültünk a világhálón, hogy helyszűke miatt három kis fiatal tengerimalac sürgősen szertő gazdit keres. Hamar kimentünk Szászfenesre, ahol bizalommal fogadtak. Tényleg egy kisebb lakásban egy barátságos kisfiú szobájában két kis ketrecben tartották az öt tengerimalacot, három lányt és két fiút. Náluk szaporodtak el az állatok, már többet adományoztak. Így kaptuk mi meg a három lányt, a kisfiú a két hímhez ragaszkodott jobban. Nagy izgalommal vittük haza Mártit, a háromszínű rozettás egyéves anyukát, a fehér-fekete foltos, rozettás  hathónapos Mayát és az alig néhányhónapos tiszta fehér albínó Mimit.

A három kismalac nagyon félt az új környezettől, pedig nálunk a nagy ketrecben bőven volt helyük mozogni. Az első napokban csak éjszaka jöttek elő, annyira bátortalanok voltak, hogy a mi jelenlétünkben még enni is féltek. A lépcső, az emelet alá bújtak, ha a szobába léptünk. Pedig étvágyuk volt, kedvencük az uborka, cékla. Szívesen ropogtatják a búzát, a tápot. A széna is állandó eledelük. Két hét után kezdtek megbarátkozni a jelenlétünkkel. Nehezen tudtuk megfogni őket, de ki-kivettük a ketrecből, mert nem akartak egyedül inni az itatóból. Mi itattuk őket, míg ezt is megtanulták.

Rövid idő alatt nagyon a szívünkhöz nőt a három állat. A lányok, mert így emlegetjük őket, nagyon megszerették a nagy kifutót. Pajkosan ugrándoznak fel-le az emeletről, rövid idő után a szobába is kijöttek a ketrecből. A szobában nagy „kuttyogással” közlekednek, egymás után felsorakozva szaladgálnak, mi úgy mondjuk, hogy vonatoznak. Egyik nap azt vettük észre, hogy kijöttek a szobaajtón, hogy az előszobában is nézzenek szét. Néha egymással szembefordulva zsörtölődni is szoktak, főleg a kicsi Mimikét szokták bántani. Az az igazság, hogy Mimi nem édes gyermeke Mártinak, ő csak unokahúg, és ezért ezt érzékeltetik is vele. Mi próbáltunk vele többet foglalkozni, hogy ne legyen ő a kitaszított. Így számunkra a sima szőrű kicsi disznó a kedvencke lett. Ahogy fokozatosan kezdték megszokni az új környezetet az állatok, úgy kezdtek beférkőzni a szívünkbe, betölteni az űrt a lelkünkben. Délben kitartó visítással fogadnak, még a lépteimet is megismerik. Ilyenkor friss sárgarépa levelet kapnak vagy zöldpetrezselymet, ami a kedvencük. Késő délután kivisszük őket a kinti kifutóba, ahol még a macskával is szemezhetnek. De nekik természetesen az a fontos, hogy ők találják meg a legfinomabb fűszálat, amit lelegelhetnek.

A három kismalac három külön egyéniség, Mártinak rekedtes mélyebb hangja van, nem szereti, ha a hátat és hasát simogatják, csak a fejét. Kezdeményezésben mindig ő a főkolompos. Maya súlyban a következő, kint rá kell a legjobban figyelni, mert ha teheti kilóg a háló alól, és elbújik a nagy fűben. Mimikét, a legkisebbet gyakran kizárják az édes kettősből, ő így különvonul. Ő kedveli legjobban a simogatást, ő szelídült meg leghamarabb.

Esténként, mikor mi is fáradtak vagyunk, lehasalva a ketrec mellett, lapulva, ahogy ők is szokták, élvezzük a társaságukat. Így alakul ki egy bensőséges, meghitt kapcsolat ember és állat között, amely lelki békével ajándékozza meg azt, aki megismeri a feltétel nélküli szeretetet.

EZ ÉRDEKELHETI
ÉLETMÓD ROVAT CIKKEI

ROPOGÓS ROPOGÓS

A KMN, ha tízes, az élete játék
A helyszínen tájékozódott az ...
Sporthírek röviden

NÉPSZERŰ NÉPSZERŰ