Hármas ünnep Kalotaszeg „informális fővárosában”
Vissza

Hármas ünnep Kalotaszeg „informális fővárosában”

Vasárnap hármas ünnepet ültek Kalotaszeg „informális fővárosában”: helyi, regionális, országos és nemzetközi hivatalosságok, meghívottak és a sajtó jelenlétében először Gyarmathy Zsigmondnak a helybéli kultúrotthon melletti kis parkban felállított szobra megkoszorúzásával és ünnepi beszédekkel az 1848–1849-es forradalomra és szabadságharcra emlékeztek, másodrészt a Gyarmathy Zsigmond-ösztöndíjak átadására került sor, harmadrészt pedig a korszerű uszoda hivatalos átadási ünnepségét tartották meg. Ugyanakkor a kultúrotthonban az Ady Endre Általános Iskola hatodik osztályos diákjai Gyarmathy Zsigáné, A hazaszerető honleány és a sikeres üzletasszony címmel rövid színdarabot adtak elő. Valamennyi eseményt a hatóságok által bevezetett egészségügyi szigorítások és szabályok betartásával körülbelül száz helybéli és meghívott követett figyelemmel. Ezenkívül – délelőtt – az alkalomhoz illő ünnepi istentiszteletet tartottak a helyi református templomban.

Vasárnap hármas ünnepet ültek a helybéliek és a meghívottak: a délelőtt 10 órai ünnepi istentiszteletet követően a kultúr­otthon melletti kis parkban a hivatalosságok ünnepi beszédeket mondtak és megkoszorúzták Gyarmathy Zsigmond szobrát. Átadták a kalotaszegi magyarság szolgálatában állt és az 1848–1849-es forradalom és szabadságharc idején a harctéren hazáját szolgáló hazafiról elnevezett ösztöndíjakat, és felavatták a jelentős befektetéssel felépített uszodát. A kultúrotthonban az Ady Endre Általános Iskola hatodik osztályos diákjai Gyarmathy Zsigáné, a hazaszerető honleány és a sikeres üzletasszony címmel rövid színdarabot adtak elő a népes közönségnek.

Képzeljétek el magatokat a Gyarmathy fivérek helyébe!

Az eseményen többek között jelen volt Kelemen Hunor, az RMDSZ szövetségi elnöke, Vincze Loránt EP-képviselő, Csoma Botond parlamenti képviselő, az RMDSZ Kolozs megyei szervezetének elnöke, László Attila szenátor, illetve Vákár István, a megyei önkormányzat alelnöke. A házigazda Póka András György, Kalotaszentkirály polgármestere volt.

Előkészítve (A szerző felvételei)

Az RMDSZ elnöke az 1848-as forradalom és szabadságharc hőseit méltatta, ezt kiegészítve az EP-képviselő Gyarmathy Zsigmond feleségéről beszélve elmondta: Hory Etelka példamutatásának köszönhetően tudjuk, hogy azóta elsősorban szavakkal, diplomáciával, kulturálisan kell eredményesen küzdenünk.

– 1887-ben a brüsszeli nemzetközi kiállításon mutatta be a kalotaszegi varrottast. Néhány év múlva Bécsbe, Saint Louis-ba és Londonba is eljutott a gyűjtemény, hírnevet szerezve szülőföldjének. Talán az ő munkásságának köszönhető, hogy divatba jött a varrottas Kalotaszegen, és sok lánynak és asszonynak biztosított, biztosít megélhetést – mondta Vincze Loránt.

Csoma Botond parlamenti képviselő a megmaradásról és aktuálpolitikai vonatkozásokról, Kolozs megyei történésekről is beszélt az egybegyűlteknek, kiemelve: ma is egyfajta harc folyik az előítéletek lebontására.

– Gyarmathy Zsigmondot a Kolozsvári Református Kollégiumban érte a forradalom és szabadságharc. Tizenhat éves volt. A tollat azonnal kardra cserélte a két évvel idősebb Miklós bátyjával együtt. Ők a községünk márciusi ifjai – fogalmazott Póka András György.

Kalotaszentkirály polgármestere a diákokhoz szólva elmondta: amennyiben életükben nehézségekbe ütköznek, képzeljék el magukat az 1848–1849-es forradalom és szabadságharc idején a fronton lévő Gyarmathy fivérek helyébe.

„Félolimpiai” uszoda – messze a forradalomtól

A március 15-i forradalom kapcsán tartott ünnepség, koszorúzás és ösztöndíjátadást követően helyi, regionális, országos és európai hivatalosságok és a részt vevők a kultúrotthon közelében, az iskola épülete mellett felépített korszerű uszodához vonultak.

Megtudtuk: az igen jelentős, Erdélyben egyedi, az országban ritkaságszámba menő –, hacsak nem egyedi beruházás – megvalósításához két évvel ezelőtt látott hozzá a helyi önkormányzat, s külső (a Kolozs Megyei Tanácstól, a kormánytól származó) források bevonásával sikerült „félolimpiai” medencét létrehozni.

Az uszoda megtekintése előtt tartott ünnepség keretében a község polgármestere elmondta: néhány perccel korábban a forradalomról, most pedig az uszodáról beszél.

Lubickolni akar, vagy csak a víz hőmérsékletét ellenőrzi?

– A két esemény nemcsak időben, de a jellegében is nagyon messze áll egymástól. Míg az elsőnél dörögtek az ágyúk, szikráztak a kardok pengéi, addig a másodiknál csend, nyugalom, lubickolás és szieszta van – jegyezte meg Póka András György.

Megtudtuk: a 25 x 10 méter nagyságú medence az olimpiainak éppen a fele, a beruházás értéke megközelítette a 2 millió lejt. Iskolaidőben a kisrégió iskoláiban tanuló gyerekek használják majd a létesítményt, de azon kívül a nagyközönség számára is nyitva lesz. A környéken legközelebb Jósikafalván (Beliş) van úszómedence, korábban oda jártak az iskolások.

Az utóbbi évtizedekben, de főleg az elmúlt időszakban végrehajtott infrastrukturális beruházások, más jellegű fejlesztések és felújítások tükrében nyugodtan állíthatjuk azt, hogy a Kolozs megyei Kalotaszentkirály-Zentelke a régió, Kalotaszeg új vagy informális „fővárosa”. Amennyiben az elkövetkező években a földgáz bevezetésére is sok kerül, az informális titulus akár félhivatalossá is válhat…

*** A két eseményen készített, hangulatfelvételeket tartalmazó fotóriportjaink ide  és ide kattintva tekinthetők meg. ***


EZ ÉRDEKELHETI
KÖZHÍR ROVAT CIKKEI

ROPOGÓS ROPOGÓS

TŰZ A TETAROM 1-NÉL, A TÖRÖKVÁGÁSNÁL
Alacsony az átoltottság, nehéz behozni a lemaradást
Kezdődhet októbertől a vakcinalottó

NÉPSZERŰ NÉPSZERŰ

  • VIDEÓINTERJÚ – Tasnádi Szilárd: ...
  • Egy báró szobra
  • VIDEÓINTERJÚ – Hogyan ...
  • Több mint egy tucat település vörös ...
  • Toleranciagyakorlás