Minden alkalommal, amikor néhány napra ide mehettünk, óriási készülődés előzte meg az utazást (ami legfeljebb félórás hosszúságú volt, ugye). Úgy éreztük az öcsémmel, hogy minden játékot el kell vinnünk, nehogy valami hiányozzon, s emiatt hamarabb haza vágyjunk. A szüleink próbáltak lebeszélni a nagy pakolásról, de a végeredmény mégiscsak az lett, hogy nagy csomagokkal felpakolva érkeztünk nagyiékhoz, ahol persze a rég nem látott játékaink vártak ránk. Így aztán az otthonról hozott játékainkat legtöbbször még csak ki se pakoltuk, újabb és újabb kincseket találtunk a nagytata garázsában vagy a nagyi ruhásszekrényében.
Nincs ez másként ma sem, amikor Matyi és Panna egyik vagy másik nagyszülőhöz készül vakációzni – annyi különbséggel, hogy nekik megadatott a falusi napok ajándéka is.
Ilyenkor aztán a legnagyobb szatyor megtelik kisebb vagy nagyobb autókkal – attól függően, hogy éppen melyik kategória a kedvenc. Panna babái szorosan összebújva bekerülnek a flamingós hátizsákba, majd a kisasszony szigorúan ellenőrzi az előkészített ruhás szatyor tartalmát is, nehogy véletlenül otthon maradjon az unikornisos simogatós blúz, a Minnie-s zsebes pulcsi vagy a pöjgős szivárvány szoknya, ami nélkül elképzelhetetlen egy-egy ilyen kiruccanás.
Hiába is próbáljuk lebeszélni a manókat erről a kisebb fajta költözésről, olyan logikus magyarázattal szolgálnak minden egyes darabka fontosságáról, hogy fegyvertelenek maradunk. Így akár egy nap, akár három éjszakás a vakációzás, óriási csomaggal érkeznek a nagyszülőkhöz, ahol persze várja őket a rég látott sok-sok kincs, az otthoni csomag pedig igen gyakran érintetlen marad. De a kényelem és a biztonságérzet garantált, hiszen ott lapulnak a közelben az otthoni kedvencek, így ha felébred a honvágy, elő lehet venni valami otthonit, s máris oldódik a szomorkodás.
Úgy érzem, felnőttként is vagyunk (néha) ilyen helyzetben, amikor utazáshoz, munkába vagy csak úgy, a mindennapokhoz bepakolunk valami számunkra kedveset, még akkor is, ha tudjuk, nem lesz rá szükségünk, nem fogjuk használni, simán megvagyunk nélküle. A biztonság kedvéért, ugye...
