Gyertyaszentelő Boldogasszony a Szent Mihály-templomban

Gyertyaszentelő Boldogasszony a Szent Mihály-templomban
Jézusnak a jeruzsálemi templomban való bemutatását ünnepelték február 2-án, szerdán, az immár gyönyörűen restaurált kolozsvári Szent Mihály-templomban. Ez a nap ugyanakkor az Istennek szentelt személyek – papok, szerzetesek, szerzetesnővérek – világnapja is. A szentmise nyitányaként a főcelebráns, Urbán Erik, a Szent István királyról nevezett Erdélyi Ferences Rendtartomány főnöke, a szerzetesi intézményekért felelős érseki helynök megáldotta a jelenlevők gyertyáit, majd meggyújtották azokat és a hívek egymásnak adták át a fényt. „Mert ez a Fény terjed, megsegít bennünket. Ez a gyertya nem csupán egy szép dísz, amelyet hazaviszünk, hanem emlékeztet bennünket, hogy a Fény fiai és leányai legyünk. Amíg világít, önmagát emészti, de terjedni, növelni akarja az evangéliumi lelkesedést” – mondta a főcelebráns.