Golyók, kövek és vízcseppek között, Palesztinában (II.)

*** Az első rész ide kattintva olvasható el.***

A zsidókat és palesztinokat elválasztó fal Ramallah környékén és Betlehemben a „leglátványosabb”. Egyik este, éppen március 30-án, az ottani ún. Föld Napján mentünk Ramallahba, a Kalandia menekülttábor közelébe. Ártatlanul hangzik a nap megnevezése, ám arra utal, hogy 1976-ban Galileában ezen a napon az arab közösség több tagja vesztette életét egy tüntetésen, amelyen a palesztin földek izraeli elkobzása ellen tiltakoztak. Emlékezetes az is, hogy 1976-ban ezen a napon az izraeli arabok általános sztrájkot hirdettek, mert a kormány galileai arab földek kisajátításáról hozott rendeletet. A sztrájkot megelőzően heves összecsapások történtek a hadsereg, a rendfenntartók és néhány galileai arab település lakói között. A forrongás elszigetelése végett a hadsereg lezárta e falvakat; hat személy vesztette életét és 38-an megsebesültek az összetűzésben. Ezen a napon minden évben megemlékezéseket szerveznek; az idei a negyvenkettedik volt. Az évek során menetrendszerűen mindig összecsapásokba torkollinak e tüntetések.

Házigazdánk eltanácsolt attól, hogy a falhoz és a menekülttábor környékére menjünk, estére végül beadta a derekát, ekkora viszont a tüntetéseknek vége is szakadt. A fal környékét és a tiltakozások maradványait látva aztán már mégsem bántuk annyira, hogy ez a tüntetés nekünk kimaradt...

Milyen jó lenne, ha betartanák az intelmet... (A szerző felvételei)

A Kalandia menekülttábor környékén csak nagyon keveset sikerült maradunk, ugyanis Omar szerint a közigazgatásilag Jeruzsálem belvárosához tartozó – csatolt, mondta ő – területet tulajdonképpen a fal elválasztja a zsidó területektől, így ezt a részt alapjában véve senki sem ellenőrzi. – Fegyver- és kábítószer-kereskedelem, minden van itt. Ha nem ismersz valakit, aki bevisz, s mi nem rendelkezünk ilyen kapcsolatokkal, akkor egyáltalán nem ajánlatos az épületek közelébe menni – magyarázta Omar.

A világ legrégibb városa

Mondják Jerikóról. Emellett a Föld legmélyebben fekvő lakott települése. Napjainkban is látható a nyugati oldalon az 5,75 m magas kőfal, a világ legkorábbi ilyen építménye. Emellett a Megkísértés Hegye sem maradhatott ki utunkból.

A Szentföld eme részén mindenhol történelmi és bibliai jelentőségű helyszíneken járunk, ami még a nem feltétlenül vallásos utazóknak is mélységesen megható érzés. A Szent Könyvben megírtak itt történtek meg, nem messze innen keresztelték meg Jézus Krisztust. Bár csak néhány kilométerre volt, a Jordán folyóhoz sajnos – szintén logisztikai okok miatt –, nem sikerült eljutnunk. Adott pillanatban pacifista aktivistákkal találkozunk: azt mondják, a többnemzetiségű csoportban vannak zsidók és palesztinok is. Eszünkbe jut a Disturbing the peace című amerikai dokumentumfilm, amely a két szembenálló fél azon volt katonáiról szól, akiket megdöbbentett, hogy a bizonyos okokból ellenséggé vált szomszédot egyesek csak azért hajlandók lelőni, mert ismeretlen, s mert valaki, valamikor, valahol számukra ellenséges cselekedetet hajtott végre. A filmben a palesztin és zsidó katonák egymástól függetlenül békemozgalmat indítanak, s egy újságíró segítségével egymásra találnak.

A Megkísértés Hegye: Jézus nyomában

Vajon mennyi időre lesz szükség ahhoz, hogy az ilyen jellegű civil mozgalmak sikerrel járjanak, s végre béke legyen a Közel-Keleten?

Szamárháton közlekedő fiút kérdezünk meg, hol van a Hisham Palota. Arra, mutatja. Tovább gyalogolunk a hőségben, az egyébként olcsó taxira nem bukkantunk rá. Sajnos hatalmas kiábrándulásban van részünk: Közel-Kelet legnagyobb mozaikját nem sikerül megtekintetünk, éppen restaurálják. Az Ommajádok uralma idején épült jerikói Hisham-palota egyébként a Jordán-völgyének nyugati részén helyezkedik el, 260 méterrel a tengervízszint alatt. A palota romjait 1873-ban fedezték fel, majd az 1930-as években, Palesztina brit fennhatósága idején Robert W. Hamilton régész vezetésével ásatások kezdődtek. A téli palota a korai iszlám építészet idejéből való, udvarát oszlopcsarnok határolja, de van benne mecset, szökőkút, illetve a római fürdőkre emlékeztető gőzfürdő is. Az Ommajád-dinasztiához tartozó Al-Walid által építtetett palota 749-ben egy földrengés következtében összedőlt. Az UNESCO most azt sürgeti, hogy a palota minél hamarabb kerüljön fel a védettséget biztosító világörökségi listára. A palota legcsodálatosabb alkotása a világ talán legismertebb, 850 négyzetméteres padlómozaikja, amely az ún. Nagy Fürdőteremben található.

Kalandia, a lelki „vesztőjely”

Estére már Ramallah városában vagyunk. Ismét falafelt eszünk (néhány hétig nem fogyasztok ilyesmit!), s belebotlunk egy katolikus templomba. Senki sem bántja sem az épületet, sem pedig a keresztényt. Bántják viszont az Izraelbe bemenni próbáló arabokat – mondja házigazdánk.

Csak titokban lehetett fényképezni...

Mi csak megaláztatásról – lelki bántalmazásról – számolhatunk be a Kalandia ellenőrzőpontnál, ahova másnap jutunk el. A világhírű hely sok atrocitás helyszíne, amolyan modern lelki mozsár: az arabokat leszállították a buszról, csak a külföldiek maradhattak rajta. Előbbieket mintha valamiféle vesztőhely fele terelték volna, szemükben összevegyült a beletörődés, a düh és a frusztráció. Mi a tehetetlenség érzésével küzdünk, amikor a két izraeli katona leszállít egy rokkant arab férfit a buszról. Senki sem meri számon kérni a történteket, legkevésbé mi. Izraeli buszra ültetnek át, itt már mindenki felszabadultabb, a rokkant férfi sajnos nem tart velünk, találgatjuk csupán, miért nem engedték útjára.

Alig néhány kilométer után megérkezünk Jeruzsálembe. A Szentföld eme városának látványosságai feledtetik a Kalandia ellenőrzőpontnál átélt élményeket. Öt évvel ezelőtti kimaradást pótolok be: az Al-Aksza mecsetet tekintem meg, az iszlám harmadik legszentebb helyét. Lenyűgöző a Templom-hegy, a mecsettel és az aranykupolás Sziklamecsettel. Nagyon nehezen, a Siratófal megtekintése és megérintése után hosszú sort kiállva sikerült csupán bejutni, s máris zárnak...

Elmélyedve a Siratófalnál

Haladékot kérünk, s rápillantunk az Olajfák hegyére, a kereszténység egyik szent helyére. Libabőrös leszek: a hagyomány alapján Jézus a feltámadása után innen ment fel a mennyországba… A mennybemenetel helyszíne után következett a Via Dolorosa, Jézus Krisztus urunk itt vitte végig a keresztet…

Víz nélkül a háborús övezethez hasonlító Hebronban

Ismét a Damaszkusz-kapunál vagyunk, Kelet-Jeruzsálemben. Ide érkeztünk Ramallah városából, innen indulunk tovább a szintén palesztin területen levő Hebronba. Amolyan kötelező átszállóhely ez.

Útközben izraeli katonákat látunk egy mezőn: az egyik a távcsöves puskát kezeli, a másik kezében adó-vevő készülék. Szerencsére nem a buszunkat, hanem egy ellenkező irányban levő házat vettek célba. Lövést nem hallunk...

Hebron már rögtön a buszról történő leszállás után szimpatikus. Az első férfit arra kérjük, segítsen kapcsolatba kerülni ottani házigazdánkkal. Készségesen áll kötélnek; egyeztet vele, taxit hív, s máris úton vagyunk a Hebroni Egyetem melletti szálláshelyünk felé. Moval, házigazdánkkal már az első pillanattól talál a szó: az utóbbi években közel 500 (nem elírás: ötszáz) vendéget fogadott a külvárosban levő otthonában; a CouchSurfingen majdnem ugyanennyi referenciája van. Rendkívül barátságos, segítőkész, udvarias és végtelenül kedves házigazda. Vendégszeretete legendába illő, olvasható a profilján is, s mi ezt csak megerősíteni tudjuk. Találkozunk az angol Aimeevel, az argentin Nataliával és a… kolozsvári Mariann-nal. Kiderül, az Erdély fővárosában élő fiatal hölgy ugyanazon a repülőn utazott, mint mi, s április 5-én ugyanazzal tér haza Kolozsvárra.

Zsidók a telepes háza tetején

Bár Húsvét van, semmiképp sem akarjuk kihagyni az Al-Ibrahimi mecsetet. Igen összetett a helyzet Hebronban: az ENSZ Tudományos és Kulturális Szervezetének (UNESCO) Világörökségi Bizottsága tavaly védett övezetté nyilvánította az Izrael által megszállt Hebron óvárosát. Mivel kivételes értékű helynek tartják, felkerült a világörökségek listájára is. Hebronban közel 200 ezer palesztin és néhány száz izraeli telepes él. Az izraeliek egy katonailag védett barlangrendszer tetején élnek. Ezt a barlangrendszert egyébként a zsidók a Pátriárkák Sírjának, a muszlimok pedig Ibrahim Mecsetjének nevezik. Itt fekszik a három monoteista vallás atyja (Ábrahám, Izsák és Jákob) is, ezért a zsidók számára szent helynek számít.

Az ünnep miatt nagyon körülményesen sikerül csupán bejutni a zsidók által lakott területre. Elhagyatott utcákon haladunk át, aztán egy vaskapu előtt találjuk magunkat. A csecsebecséket áruló arabok arra panaszkodnak, hogy a zsidók ünnepe alatt bezárták ezt a bejáratot, pedig korábban itt haladt el minden turista, s általában vásárolt is tőlük. – Ellehetetlenítik az életünket, azt akarják, hogy feladjuk, s elmenjünk. Nem fogunk! – mondja az egyik.

Odébb lélekszaggató jelenet tanúi vagyunk: a rácsos vaskapu másik oldalán egy zsidó kislány gyümölcsei szétszóródtak a földön. A kíváncsi palesztin gyermekek szó nélkül figyelték, a rettegő lány hogyan szedi össze a földről a számukra elérhetetlen finomságokat. Megfagyott a levegő... Fel-fel pillantva a földről, a zsidó lány rettegő szemekkel tekintett a tiszta lelkű, kíváncsiskodó palesztin gyermekekre, akik a vaskapu hiányban minden bizonnyal odasiettek volna hozzá, s segítettek volna betenni a gyümölcsöket a zacskóba…

Gyerekek Hebronban, rácson innen és túl...

A keskeny utcák fölött hálókra leszünk figyelmesek. – A zsidó telepesek női tamponokat, szemetet, vizeletet tartalmazó pillepalackokat dobálnak ránk, muszáj valamiféleképpen védekezünk. Képtelenség itt lakni. Céljuk, hogy elköltözzünk innen. A nemzetközi közösség nem veszi figyelembe panaszainkat, senki sem véd meg bennünket – panaszolja egy idős férfi.

Adott pillanatban egy lezárt utca végén levő épületből öltönyös férfi jön ki. Többen kísérik. Valami fontos ember lehet, gondoltam, ő talán tud majd segíteni abban, hogy bejussunk a zsidó városrészbe. A helyi tanács palesztin tagja csak útmutatást ad: arra menjünk, elkísérnek a hölgyek. Elmondja, hogy a város eme része virágzó és élénk forgalmú vásártér volt, ám az izraeli katonaság lezárt több utcát, már szinte senki sem jön errefele. – Ott például az állatvásárt tartották – mutat a térre, ahol gazdátlan libák lépegetnek.

Ne félj, nem lőlek le!Nehezen, de sikerül eljutnunk a Q elnevezésű ellenőrzőponthoz. A számítógépes játékokban látható katonai övezet az útkereszteződés. A szomszédos utcában tüntetés zajlik, hallszik amint az izraeli katonák fele dobált kövek az épületek falához csapódnak. Ordibálás, dudálás, könnyfakasztó gáz. Vajon tényleg itt kell áthaladnunk? A betontömbök mellett golyószóróval felszerelt katonák cirkálnak, egy idős palesztin férfi közeledik hozzájuk. Mi a közelben parkolt kocsit kémleljük, amelyben két palesztin férfi alszik. Szürreális hely. A katonák egyre nyugtalanabbak, a közeli utcában levő tüntetők egyre hangosabbak, az idős férfi szóváltásba keveredik a fegyveresekkel. Ennek nem lesz ám jó vége, gyanítom. Hátat fordítok, hogy amennyiben bántalmazzák, esetleg lelövik, ne lássam.

A nem a szerző által készített fotó néhány évvel ezelőtt készült. A helyszín nem sokat változott...

Eltelik néhány perc. Átengedik. Mi következünk. Mutatják, lassan haladjunk feléjük. Egyikük a nyakamban levő kis táskát figyeli, mondom neki: passport and wallet, azaz útlevél és pénztárca. Valamelyest megnyugszik. Lövés hallszik, ismét könnygáz-palackot lőttek ki a tüntetőkre. Legalábbis reméljük, hogy csak azt. – Zsidók vagytok? – kérdezik erélyesen. Nem, de keresztények – a „varázsszó” kimondásával fellazítanak. – Menjetek! – parancsolják. Biztos? – bizonytalanodom el. Egyikük mélyen a szemembe néz, s  gúnyos mosollyal mondja: – Ne félj, nem lőlek le!

Ilyen megnyugtató választ sohasem kaptam még. Az ellenőrzőpont előtt egy bilincsbe vert tüntető, mellette egy fegyveres katona. A pórul járt elégedetlennek cigarettát hoz valaki, a katona bólint, tegye csak nyugodtan, úgyis az övé az ipse. Tűz is kerül, a fogvatartott cigizni kezd. Éppen csak rápillantunk, majd picit hátra, szemügyre vesszük a tüntetőket. Köveket dobálnak az izraeli harckocsik és katonák felé. Senki sem izgatja magát igazán: mintha egy előre begyakorolt színházi darabot játszanának. Látszik, mindennapi rutin ez, mindenki végzi a maga dolgát: a tüntetők fütyülnek, köveket dobálnak, az izraeli katonák könnygáz-palackok kilövésével válaszolnak, a tüntetők meghátrálnak, gumiabroncsokat gyújtanak fel, gomolyog a fekete füst, golyók röpködnek.

Eközben Hebron nagyon sok lakásában egyszerűen nincs víz. – Mert nem adnak nekünk – mondta több palesztin.

Visszazökkenünk a pillanatnyi valóságba: fémérzékelő kapun kell áthaladnunk. Csak egy pár szem kukkant ránk egy golyóálló üveg mögül. A mobiltelefonomat a zsebemben felejtem, a gépezet hihetetlenül éles hangon szirénázik. Egy pillanatig mindenki pánikba esik. Én is. Feltartott kézzel várom a fejleményeket. Mosolyognak, hülye turista, olvasom ki a szemükből. Beengednek.

Jeruzsálemben a Szilkamecsethez és az Al-Akszamecsethez is sikerült eljutnunk

Bent minden biztonságos és nyugodt. Hatalmas zsidó népünnepély részesei leszünk. Mindenki mosolyog, kedélyes, barátságos, de hatalmas a dulakodás. Vannak itt oroszországi, amerikai és kelet-európai zsidók: mindannyian Ábrahám, Izsák és Jákob sírjához jöttek. Fegyveres katonák mindenhol. Sajátos lelkiállapotban kell lennie valakinek, hogy ennyi harckocsi, katona és lőfegyver jelenlétében ünnepelni tudja a Húsvétot. Nekünk nagyon nehezen sikerült, s az is kissé felzaklatott, hogy az több telepesnél pisztolyt láttam. Annál a férfinél is, aki családjával nemrég költözött be egy korábban arabok által lakott házba. A Haaretz című izraeli napilap erről is írt, akárcsak arról, hogy a palesztin mezőgazdászok saját földjeiken válnak a zsidó telepesek erőszakos cselekedeteinek áldozatává.

A lakónegyedben levő arab temetőt szögesdrót veszi körül, oda csak a még bent lakó palesztinokat engedik be az izraeli katonák, számunkra megtiltották a nézelődést. Érdekes látni, amint a lakások teraszáról az arabok nézik a zsidók ünnepségét.

Karikatúrák Ramallah utcáján

A mecsetben szélsőségekig megy a dulakodás: élvezhetetlenné válik a szent hely, Ábrahám, Izsák és Jákob sírjához alig lehet hozzáférni. Biankát le is taposták, megrepedt a körme. A szolgálatban levő katonai mentős ragtapaszt ad, majd azt tanácsolja: odahaza sok-sok vízzel mossuk le a sebet. Nem tudhatta, hogy palesztin házigazdánknak a tömbház tetején levő víztartályában fogytán az életfenntartó folyadék, ezért a műveletet sok-sok nedves törlővel kell majd elvégeznünk... Emlékszem, érkezésünkkor Mo halkan közölte: spórolni kell a vízzel. Az arabok szerint a zsidók korlátozzák a vízhez való hozzáférésüket, még kutakat sem áshatnak, mert Izraeltől nem kapnak engedélyt. De hát itt a Palesztin Hatóság az illetékes?! – értetlenkedtem. Ááá, dehogy, te kis naív – jött a válasz.

Kibékíthetetlen ellentétekUgyanennyire sokkoló volt az a jelenet, amely az újonnan beköltözött zsidó telepes háza tetején történt velem. Miközben az ünneplők közös fotót készítettek, a szomszédos ház tetején egy arab férfit és néhány gyermeket pillantottam meg. Integettem nekik. A mellettem levő, kipát viselő zsidók értetlenkedve, kissé ellenségesen tekintettek rám, egyikük mondott is valamit: bizonyára furcsálták, hogy „zsidó” létemre arab gyermekeknek integetek. Ugyanakkor a szemközti tetőn levő arab férfi ráripakodott a gyermekekre, akik eloldalogtak…

Kibékíthetetlen ellentétek. Európaiak és amerikaiak egyaránt értetlenkedve szemléljük az utálkozást, a mélységes ellenszenvet. S ez az elkövetkező emberöltők alatt nem is fog megváltozni. Addig is reménykedjünk, hogy a régió stabil marad, nem lesznek terrorista merényletek, késelések és lövöldözések, s a fapados légitársaságoknak köszönhetően továbbra is próbálkozást tehetünk arra, hogy a helyszíni látogatás során valamelyest betekintést nyerjünk az ottaniak összetett életébe, s igyekezzünk megérteni őket.

További fényképek, illetve a helyszínen készített videók a szerző blogján. Keresési kulcsszó: Palesztina.

Az egykori állatvásár helye...