Gidófalvy István közjegyző szobrát avatták fel a Sapientián

Gidófalvy István közjegyző szobrát avatták fel a Sapientián
A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem és a Magyar Országos Közjegyzői Kamara tegnap az egyetem tordai úti épületében felavatta Gidófalvy István kolozsvári királyi közjegyző mellszobrát.

Az ünnepségen az egyetem Hunyadi Mátyás dísztermében, Tóth Leventének, az Egri Gárdonyi Színház színészének konferálásával, előbb Tonk Márton, a Sapientia EMT Szenátusának elnöke köszöntötte a főleg anyaországi közjegyzők népes csoportjából álló közönséget. Bejelentette, hogy az új épületben ez az első beltéri szoboravatásuk, amellyel egy, a maga idején igen fontos közszolgálatot betöltött személyiségnek állítanak emléket, akit az utókor kezdett méltatlanul elfeledni.

„Gidófalvy István szervezői munkássága kulcsszerepet játszott a székely szövetkezetek megszervezésében, közreműködésével mintegy 400 hitelszövetkezetet alapítottak a múlt század első évtizedében Erdélyben” – mondta el beszédében Tonk Márton, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Szenátusának elnöke, aki hozzátette, a közjegyző szobra munkássága megbecsüléseként a Sapientia EMTE Jogtudományi Intézetének reprezentatív előterében, a neves erdélyi magyar jogtudósok arcképcsarnokával szemközt kapott helyet. Tonk Márton és Tóth Levente leleplezte Illyés Antal szobrászművész alkotását.

Tóth Adám, a Magyar Országos Közjegyzői Kamara elnöke, szaktársuknak nevezte a háromszéki székely nemesi családból származó királyi közjegyzőt, aki a dualizmus korában, a szakma hajnalán, gyakran ingyen, sokoldalú közszolgálatot fejtett ki. Gidófalvy a gyakorlati vallásosság megnyilvánulásának tartotta szövetkezeti mozgalomban való részvételt, amelynek gondolata az erdélyi részek munkásnépének nyomorúságát, szegénységét látva érlelődött meg benne – emelte ki beszédében Tóth Ádám. A Magyar Országos Közjegyzői Kamara elnöke szerint Gidófalvy István élete és munkássága azt üzeni nekünk, hogy a világ olyan lesz, amilyenné tesszük a családban, a hivatásunkban és a nemzetünkben.

A szoboravatást követően bemutatták a Gidófalvy életéről és munkásságáról szóló, A székelyek patrónusa című filmet, valamint megnyitották a Gidófalvy István kamara nevet viselő kiállítást. Az eseményre a Közjegyzői Akadémia Kiadó könyvet is megjelentetett Gidófalvy István (1859-1921) a szövetkezet alapító címmel, Rokolya Gábor szerkesztésében.

Az avatási ünnepséget megelőzően a magyarországi küldöttség és kolozsvári vendéglátóik a Házsongárdi temetőben megkoszorúzták Gidófalvy István síremlékét.