Fúzióra készül az EMNP és az MPP

Fúzióra készül  az EMNP és az MPP
Az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) és a Magyar Polgári Párt (MPP) szombaton esedékes együttes küldöttgyűlése előtt Kolozsváron tájékoztatta csütörtökön a sajtót az EMNP vezetősége.

Csomortányi István néppárti pártelnök arra emlékeztetett, hogy tavaly két választáson (az európai parlamenti és államfői) sem sikerült maximalizálni a hazai magyarság választóerejét. Ebben az évben szintén két választás lesz (önkormányzati és parlamenti), és az EMNP-MPP szövetsége eredménnyel járhat olyan célkitűzéseket illetően, mint például a marosvásárhelyi polgármesteri vagy a Maros és Szatmár megyei tanácselnöki tisztségek megszerzése. A csíkszeredai közös kongresszuson olyan lépésekről fognak dönteni, amelyek lehetővé teszik a két párt közti fúzió megvalósulását. Következésképpen az önkormányzati választáson már politikai szövetségként fognak szerepelni.

Az EMNP elnöke szerint jó lenne még az idén tárgyalásba bocsátkozni, immár két egyesült pártként, az RMDSZ-el. Kívánatos egy magyar-magyar megegyezés az előrehozott parlamenti választások esetében is, mert nem lehet alárendeltségi viszony a pártok között.

Toró T. Tibor néppárti ügyvezető elnök szerint nehezen kivitelezhető az előrehozott parlamenti választás, és azt nem indokolja a kisebbségi kormány megléte. A magyar érdek, hogy az önkormányzati választáson a polgármestereket egyfordulós megmérettetéssel válasszák meg, a megyei elnököket pedig közvetlen módon. De a sok bizonytalanság nem használ a politikai stabilitásnak – mondta Toró Tibor. 

A két vezető a magyar összefogás kapcsán fontosnak tartja a minimumok kijelölését a nem egyértelmű román jogszabályok dzsungelében. Tanulságul a felvidéki magyar széthúzás példáját hozták fel, ahol kompromisszum hiányában egyetlen párt sem került be a parlamentbe. Szerintük a politikai pluralizmus nem zárja ki a romániai magyar egység megteremtésének a lehetőségét.