Fontos sportberuházások Ördöngösfüzesen

Ebben az időszakban nincs lehetőségük mozgásra, sportolásra az Ördöngösfüzes községhez tartozó négy falu fiataljainak, de ami a jövőt illeti, néhány kellemes meglepetést tart számukra a helyi polgármesteri hivatal. Amint azt Láposi Csaba alpolgármestertől megtudtuk, az idei beruházások között található három műfüves kispálya építése.

ERKEDI CSABA

Tavaly már használható volt a községközpontban, az iskola udvarán létesített esti világítással ellátott kispálya. Az elkövetkező hónapokban ugyanilyen sportlétesítményt hoznak létre Füzesmikola, Boncnyíres és Kisszék településeken. Ezekre a beruházásokra már megvannak a megfelelő engedélyek. A környéken kevés az a község, ahol minden faluban építenek hasonló sportpályát. Ne feledjük, a 80-as években a harmadosztályban sikerrel szereplő Szamosújvári Olimpia labdarúgócsapata játékosainak közel fele éppen Ördöngösfüzesről származott, ahol eredményes  gyermek- és ifjúsági központ működött.

Ugyancsak Ördöngösfüzesen néhány évvel ezelőtt sporttermet építettek a község elöljárói, ahol különböző labdajátékokat is lebonyolíthatnak. A baj csak az, hogy évről évre csökken a diákok száma, jelenleg is csak 1–4. osztállyal működik az iskola.

promedtudo2Hirdetés

A rovat cikkei

Merész elképzeléseik vannak a szamosújvári városatyáknak a 2020-as esztendőre. A tervezett beruházások között szerepelnek a sportlétesítmények is.
Sport
Tél teljében a szamosújvári városatyák úszómedencéről álmodoznak, sőt cselekszenek is ennek érdekében. Köztudott dolog, ilyenkor, év elején a polgármesteri hivatalok az elkövetkező időszak beruházásait fontolgatják. A költségvetés függvényében mindenütt elkészítik az új esztendő terveit, függetlenül milyen területről van szó.
Sport