Folytatódó káosz

Folytatódó káosz
Mintha el lenne átkozva a hazai biztosítási piac, főleg annak a kötelező gépjárműfelelősség-biztosítási szegmense, ahol ismét látványos csőd körvonalazódik sajtóhírek szerint. Marcel Ciolacu szociáldemokrata pártelnök szerdán még csak belengette, hogy értesülései szerint nem kizárt, újabb vállalat dobja be a törülközőt. Tegnap már körvonalazódni látszott, hogy a dolognak fele sem tréfa, hiszen a sajtó megírta: állítólag a rövid ideje piacvezetőnek számító bolgár Euroins került nehéz helyzetbe, és nem tudja szavatolni a kárigényeket.

A bolgár vállalat vezetői a déli szomszéd nagykövetségén keresztül kértek megbeszélést a kormánynál, ezen állítólag a kormányfő kancelláriájának tagjai is részt vettek, akárcsak a pénzügyi felügyelet illetékesei is. A kilátások cseppet sem rózsásak, hiszen két lehetőség körvonalazódik: vagy fizetésképtelenné nyilvánítja magát a bolgár biztosító vagy tőkeemelést hajt végre a tulajdonos. A jelek szerint több százmillió euróra van szükség, hogy az Euroins visszanyerje a pénzügyi stabilitását.

Mondhatnánk, hogy csődök eddig is voltak és ezentúl is lesznek, de itt már egyértelműen rendszerszintű problémáról van szó, és ez az, ami igazán aggasztó. 2015 óta az Astra, a Carpatica és a City Insurance ment csődbe, hogy csak a legnagyobb vállalatokat említsem. A pénzügyi felügyelet tehetetlenül asszisztált az államnak félmilliárd eurójába kerülő csődökhöz. A képlet egyszerű, dömpingáron értékesítették az RCA-kötvényeket azért, hogy piacvezetői státusra tegyenek szert, aztán a piramisjáték bedőlt, miután a kárigényeknek nem tudtak eleget tenni. Azt gondolná az ember, hogy a hatóságok tanulnak a hibákból, de a pénzügyi felügyelet úgy látszik, képtelen erre.

A szakhatóság tavaly büszkén közölte, hogy az RCA-kötvények piaca az eddig soha nem látott mértékben kiegyenlített, vagyis csökkent a piac koncentrációja. Az akkori adatok szerint az Euroins részesedése 37,6 százalék. A második Allianz-Tiriac 18,7 százalékot hasított ki a piacból, a Groupama 14,5 százalék, a negyedik a Grawe Románia mintegy 11 százalék részesedésre tett szert, az Asigurarea Romaneasca - Asirom Vienna Insurance Group S.A. pedig 9,7 százalékot ért el. Bizonyára az előző csődbe ment vállalatok még az Euroinsénél is nagyobb részesedéssel bírtak, de a jelek szerint ez sem segít az új piacvezetőn, akinek a pünkösdi királysága a hangzatos csődöt produkáló elődeinél is kurtább lehet.

Mindez azért aggasztó, mert az RCA-piacon tapasztalt rendszerszintű működési zavaroknak egyértelműen a lakosság a vesztese, főleg azok, akiknek autójuk van. A csődök sorozata következtében tavaly 71 százalékkal drágultak az RCA-kötvények, és a pénzügyi felügyelet által közzé tett új referenciaárak szerint újabb 35 százalékos áremelkedés körvonalazódik. S ki tudja mikor lesz ennek vége, mikor fognak stabilizálódni az árak? Ez azért is érzékenyen érinti a lakosságot, mert az infláció amúgy is luxussá tett bizonyos alaptermékeket, ami visszavetette az életszínvonalat. Az autó is alapszükségletnek számít, így minden drágulás ezen a téren hatványozottan sújtja a lakosságot. Jó lenne, ha az állam rendet teremtene végre a biztosítási piac eme szeletén is.