Folytatja tudomány-népszerűsítő tevékenységét a Bolyai Társaság

Hibrid interdiszciplináris konferenciát szerveznek novemberben

Folytatja tudomány-népszerűsítő tevékenységét a Bolyai Társaság
Töretlen lelkesedéssel folytatja eddigi tevékenységeinek – tudományos konferenciáinak, a Virtuális Bolyai Egyetem előadásainak – szervezését, valamint más civil szervezetekkel való együttműködését a Bolyai Társaság, akárcsak a társaság tudományos szakkönyvkiadója, az Egyetemi Műhely Kiadó a kiadványok megjelentetését – hangzott el a társaság székhelyén szervezett keddi sajtótájékoztatón, amelyen a vezetőség tagjai a következő év terveiről számoltak be. A megszervezésre váró programok, valamint a könyvkiadói tevékenység mellett azokról az újdonságokról is szerettek volna hírt adni, amelyeket az elmúlt időszakban sikerült megvalósítaniuk. Rüsz-Fogarasi Enikő BBTE-oktató, a Bolyai Társaság elnöke elmondta: a továbbiakban is támogatják a magyar felsőoktatás fejlődését. Tevékenységeik közül kiemelte az interdiszciplináris konferenciát, amellyel megteremtik az átjárhatóságot a szakterületek között, miközben megismerik egymást, illetve tanulnak egymástól.

A Bolyai Társaság legfontosabb célja, hogy a romániai magyar felsőoktatás háttérintézményeként működjön, és kiadványai, rendezvényei révén támogassa a magyar felsőoktatás fejlődését – mutatott rá Rüsz-Fogarasi Enikő BBTE-oktató, történész, a Bolyai Társaság elnöke a keddi rendezvényen. Az ismert programjaik sorában megemlítette a Virtuális Bolyai Egyetem rendezvénysorozatot, az Egyetemi Műhely Kiadó tevékenységét, az interdiszciplináris konferenciát. – Az interdiszciplináris konferencia által megteremtjük az átjárhatóságot a szakterületek között, ezenkívül megismerjük egymást és a kutatásokat, illetve egymástól tanulunk – fogalmazott az elnök. Hozzátette: a mindenkit próbára tevő járványból is nagyon sokat tanultak, és ezeket a tanulságokat be akarják építeni a jelenlegi tevékenységükbe is. – Több könyvet töltöttünk fel a társaság honlapjára, online konferenciákat, beszélgetéseket szerveztünk, amelyek nemcsak a kolozsvári közösség számára voltak elérhetők, hanem a Kárpát-medence minden szegletében élők számára is. Ezért az érdeklődők figyelmébe ajánlom a Facebook-oldalunkat és a YouTube-csatornát, ahol elérhetők lesznek az ezután következő előadások is – sorolta a a járványidőszak pozitív hozadékait Rüsz-Fogarasi Enikő.

Péter István BBTE-oktató hozzátette: a Bolyai Társaság által szervezett előadások nem csak a szakembereknek szólnak, tudományos nyelvezetük sokak számára érthető. A soron következő előadást október 18-án, kedden 18 órakor szervezik, Balázs Imre József Tamási Áronról tart előadást a Virtuális Bolyai Egyetem sorozatban, amit online is elérhetővé tesznek.

– Az Egyetemi Műhely Kiadót azzal a céllal hozták létre, hogy egyetemi jegyzeteket, tanulmányköteteket, konferencia­kiadványokat, doktori dolgozatokat, tanulmánysorozatokat, monográfiasorozatokat adjon ki. Ezenkívül a BBTE Magyar Történeti Intézetének évkönyvét is mi adjuk ki – ismertette a Bolyai Társaság 2006-ban létrehozott Egyetemi Műhely Kiadójának tevékenységét Veress Ká­roly egyetemi oktató, a kiadó vezetője. Tavaly, a kiadó létrehozásának tizenötödik évfordulóján készített számvetésből kiderült: 170 kiadványt jelentettek meg filozófia, filológia, történettudomány, pszichológia, közgazdaság, szociológia, teológia, földrajz szakterületen. – Lehetőséget kínálunk a frissen doktorált kutatóknak, hogy disszertációjukat publikálhassák ebben a sorozatban. Ezáltal hozzájárulunk a dolgozatokba foglalt tudományos eredmények népszerűsítéséhez – tette hozzá a kiadóvezető.

Megtudtuk: az Egyetemi Műhely Kiadót a tanügyminisztérium már 2011-ben akkreditálta: irodalomtörténetből A kategóriás minősítést, míg filozófia, történelem és teológia szakterületen B kategóriás minősítést szerzett, ezzel pedig az egyetlen magyar nyelvű tudományos kiadó, amely ilyen akkreditációval rendelkezik. A kiadványok hasznosulnak az oktatásban, bibliográfiákban lehet ezekre hivatkozni. Mivel az egyetemi oktatók előrelépése függ az akkreditált kiadók által közölt publikációktól, ezért az Egyetemi Műhely Kiadó a magyar egyetemi oktatásban tevékenykedő kollégák szakmai előmenetelét illetően is konkrét segítséget nyújt. A kiadványok 150-250 példányszámban jelennek meg, de eljuttatják azokat a Kárpát-medence minden fontos egyetemi és akadémiai könyvtárába. A 2018-ban és 2019-ben megjelent kiadvá­nyok pdf-formátumban már elérhetők a honlapon is. 2021-ben tizenegy kiadványt jelentettek meg, idén eddig három kiadvány látott napvilágot, de megjelenés előtt áll további három kézirat, illetve nyolc kiadványt most szerkesztenek – ez utóbbiak megjelenése jövő év elejére várható. Az ehhez szükséges anyagi alapot pályázati támogatásból teremtik elő. A kiadókat négyévente akkreditálják, az Egyetemi Műhely Kiadó következő akkreditálása két év múlva várható.

Rüsz-Fogarasi Enikő hozzátette: nemcsak az oktatók előrelépésénél veszik számba az akkreditált kiadóknál megjelent publikációk számát, hanem a szakok akkreditálásánál is.

Gábor Csilla, akit két éve választottak meg a Kolozsvári Akadémiai Bizottság (KAB) elnökévé, elmondta: mivel ezt megelőzően másfél évtizedet tevékenykedett a Bolyai Társaságnál, KAB-elnökként a két szervezett közötti együttműködést szorgalmazta, hiszen a két intézmény profilja – a sajátos jelleg mellett – kiegészíti egymást. Mindkét szervezet felkarolta az interdiszciplináris konferenciák megvalósítását, ezek révén a tudomány-népszerűsítés szélesebb körben valósulhat meg. Rüsz-Fogarasi Enikőtől megtudtuk: az idei interdiszciplináris hibrid – személyes jelenléttel és online zajló – konferenciát november 11-én szervezik Nézőpont és reprezentáció címmel. Az eddigi interdiszciplináris konferenciákra szívesen neveztek be magyarországi előadók, de egyetemi hallgatók, doktoranduszok és akadémikusok is képviseltették magukat.

(Borítókép: A 13. Kolozsvári Magyar Napokon könyvszemlét tartottak az Egyetemi Műhely Kiadó 2021-es köteteiből / Fotó: Facebook)