Foltos, a másodszorra is megmentett kutyus
Vissza

Foltos, a másodszorra is megmentett kutyus

A Szabadság kedves olvasója már ismeri Foltost, hiszen már írtam róla, és olyan visszajelzést kaptam, hogy szívesen olvasnának még a kutyáról. Így történt, hogy Foltos újra a cikkem főszereplője lett. A talált kutyus azóta megnőtt, és ügyesen őrzi a házat. De még most sincs túl minden veszélyen.

Meleg nyári napon történt, röviddel a szüleimhez érkezésem után.  Az életvidám, pajkos kutya egyik napról a másikra súlyosan megbetegedett. Nem evett, elbújt, ha szólítottuk. Az ölembe vettem, szomorú, panaszos tekintete kérte, hogy segítsünk rajta. S mivel a baj mindég rosszkor jön, most is így történt. Vasárnap reggel ugyanis nem volt kihez fordulni. A környékbeli állatorvosok hét végén nem fogadták a kutyát. Még a szomszédos faluba is átbicikliztem, de az ottani állatorvos csak haszonállatokhoz értett. Senki sem vállalta a konzultációt. Mire hazaértem, az állat állapota csak romlott, akkor figyeltük meg jobban a tüneteket: a véres széklet és hányás nagyon aggasztó volt. Nem hivatkozhattam már csak a saját megfigyelésemre és az állatorvos lányom tanácsaira, akitől több száz kilométer választ el.

Kiderült, hogy a kéthónapos kutya nem kapta meg a megfelelő védőoltást (a gazda és a helyi állatorvos gondatlansága), így Foltos megkapta az egyik legsúlyosabb betegséget, a parvovírusos bélgyulladást. A betegség okozója egy vírus, amely a bél nyálkahártyájának egy részét elpusztítja, emiatt a tápanyag és a víz nem szívódik fel, sérülnek a bélfal vérerei. Az állat csillapíthatatlan hányás és hasmenés következtében elpusztul. A lányom elmagyarázta, hogy milyen gyógyszerre lenne szükség, s ez az antibiotikum még a közeli városban sem volt kapható. Kimondhatatlan volt a kétségbeesésünk, amikor tehetetlenül álltunk a szenvedő állat mellett, akinek fájdalmaiért elsősorban mi voltunk a felelősek. Közben Foltos állapota óráról órára romlott, mi pedig még mindig nem találtunk megoldást. Ekkor jött a párom részéről a világhálón talált megmentő lehetőség, hogy Déván, tőlünk nyolcvan kilométerre van állandó felügyelet mellett működő állatkórház. Rögtön telefonáltam, és következett a csöppnyi reményt sugalló válasz, hogy van megfelelő ellenszer, és este kilencig állatorvosi felügyelet biztosított a beteg állatnak.

Hamar összecsomagoltunk, egy palack vizet készítettünk az útra, és rögtön autóba ültünk. Foltos ekkor már lábra állni sem tudott, szomorú szemeit inkább csukva tartotta. Gyakran itattuk, mohón itta a vizet. A kutyát törlőbe csavarva egy táskába tettük, és gyorsan elindultunk. Feszült csend honolt az autóban, gyakran fordultam hátra, szörnyű volt látni, hogy Foltos már a fejét sem tudja tartani. Apu próbálta igazítani kis buksiját, amely tehetetlenül bukott hanyatt, nagy szájat tátva, mint aki az utolsó lélegzet után kap. E lélegzetelállítóan feszült percek alig fogytak, csak az autó monoton duruzsolása keltett szikrányi bizakodást, hogy a kutya kitart a kórházig. A mulasztás okozta határtalan lelkiismeret-furdalás, e kegyetlen valóság súlyként nyomta  lelkünket. Lezajlott előttem életem összes kudarcba fulladt esete, régi kedves kutyák, tengerimalacok, amelyek életéért hiába küzdöttem. „Foltos, te harcos kutya, tarts ki, küzdjél az életedért!”

Már nem is tudom, hogy érkeztünk meg, csak azt tudom, hogy nem törődve azzal, hogy a váróban sokan ácsorogtak, berohantunk a vizsgálóba. Itt azonnal fogadtak, és azonnal kezelni kezdték az elalélt kutyát. Megkapta az infúziót, a megfelelő gyógyszert. Megerősítették, hogy a kutya parvovírusos, és felvilágosítottak, hogy a kezelés ellenére tíz-húsz százalékos esély van a gyógyulásra. Megkaptuk még négy napra a beadandó injekciókat, infúziót, vitaminos tápot, antibiotikumot, amit majd fecskendővel fogunk lenyomni a torkán. Ettől a négy naptól függ az élete, mennyire harcos kutyus.

Mivel a páromnak indulnia kellett tovább Kolozsvárra, kiálltam stoppolni, apu az árnyékba húzódott a táskában lihegő kutyával. Nem túl hosszú idő múlva sikerült autóba ülni, s elindultunk hazafelé. Foltos párszor felemelte kis szomorú fejét, és mi kezdtünk reménykedni. Bár a harcot csak éppen hogy elkezdtük, az óra ketyegett lassan, fájdalmasan. Az állatorvos jött reggelente beadni az injekciókat, a kutyához még éjszaka is felkeltünk, hogy gyógyszerezzük, itassuk-etessük. Első éjszaka nem sokat aludtam, rettegtem, hogy reggelre mi történik. De Foltos, köszönet az állatkórháznak is, igazi hős kutyának bizonyult. Nehezen, de felkelt inni, kiment dolgát végezni, bár lassan, imbolyogva megtette az első lépéseket a lábadozás felé. Eltelt a négy nap, lányom tanácsait is követve a kutya élt! Nagy árat fizettünk mi ezért, nem csak az anyagiakra gondolok, hanem a sok aggodalomra, ameddig Foltos meggyógyult. Mert most már hál’istennek jól van, túl jól, mondják a szüleim, mikor birkóznak a macskával, futkos, nagy kajla füle libben a szélben. Gyakran két nagy mancsával szorosan átöleli a lábamat, meleg, mély világos szemében ott csillog az a mérhetetlen hála és feltétlen szeretet, amely árad a jószágból. Jól mondja egy régi mondás, kutyával lesz csak egy házból igazi otthon.

Borítókép: Kutya-macska barátság


EZ ÉRDEKELHETI
ÉLETMÓD ROVAT CIKKEI

ROPOGÓS ROPOGÓS

Emberszabásúak agyi fejlődését ...
Ma kezdődik a 12. Nemzeti Vágta
Brexit - Szombaton szavaz a londoni ...

NÉPSZERŰ NÉPSZERŰ