Fölösleges görcsök
Vissza

Fölösleges görcsök

A nyelvismerettel kapcsolatosan nagyon sok tévhitünk van, s jó lenne már egyszer helyére tenni a dolgokat. Általánosan elterjedt az a kifejezés, hogy valaki tökéletesen vagy anyanyelvi szinten beszél egy nyelvet. Ez a minősítés gyakorlatilag semmit nem fejez ki valakinek a nyelvi kompetenciáiról, maximum annyit, hogy egy személy melyik nyelvet vallja magáénak anyanyelvként. Tökéletes nyelvtudás nem létezik, az anyanyelvi szintű kifejezést pedig sokszor ennek a nem létező tökéletességnek a megfelelőjeként használjuk. Tény, hogy nem léteznek nagyon pontos leíró fogalmaink egy minősítési értékrend felállítására, amikor megítéljük a köznyelvben valakinek a nyelvi kompetenciáit, ezért el kell ismerni, hogy amikor erről a témáról beszélünk, nagyon nehéz megkerülni ezeket a közhelyessé vált fogalmakat.

Értem, hogy a Kisebbségi Monitor 2020 című felmérés (http://szabadsag.ro/-/felmeres-konszenzus-a-romannyelv-tudas-fontossagarol) is miért használja, de jó alkalom rávilágítani arra, hogy valójában mi rejlik a tökéletesség bűvös fogalma mögött, amely komoly stresszfaktort jelent a romániai magyaroknak, amikor a nyilvánosságban vagy akár a magánszférában meg kell szólalniuk románul.

A romániai magyarok románnyelv-ismerete az elmúlt harminc évben megkopott. Nagyon nehéz általánosítani, hiszen 1,2 millió fős közösségről beszélünk, amely meglehetősen sokszínű, sokféle végzettségű személyből áll. Kétségtelen, hogy vannak romániai magyarok, akik nagyon jól elboldogulnak a románnal, a felmérés szerint 22 százalék vallotta ezt magáról, ami akár reális értékítéletet is tükrözhet. A rendszerváltozás után azonban egyre ritkábban kerültek a tömbvidéken élő magyarok abba a helyzetbe, hogy a román nyelvet használják. A szocializáció is másként történik, mint a kommunizmusban, ma már nem muszáj valakinek román médiát fogyasztania, hiszen az anyanyelvű média, közművelődés – származzon az Erdélyből vagy Magyarországról – korlátlan mennyiségben elérhető a távközlési eszközöknek és az internet elterjedésének köszönhetően. Márpedig ha egy nyelvet nem használunk, akkor azt a keveset is, amit tudtunk, elfelejtjük. Ez történt körülbelül Székelyföldön, ahol a legnagyobb problémát jelenti a román nyelv hiányos vagy nem ismerete.

Másrészt a közép-erdélyi nagyvárosainkban is megfigyelhetők a párhuzamos társadalom jelei, így Kolozsváron és Marosvásárhelyen is lehet már élni úgy, hogy nem kényszerülünk huzamosabb ideig románul megszólalni. Az üzletben sem muszáj románul beszélni, mert tucatnyi önkiszolgáló kereskedelmi helyiség van, ahol csak levesszük a terméket a polcról, majd fizetünk a kasszánál, így még egy bővített, netán többszörösen bővített mondatot sem kell elmondani románul. Nem teszünk jót magunknak, ha ezt a problémát elhallgatjuk, és nem foglalkozunk vele. Az csak örvendetes, hogy a romániai magyar közösségen belül szinte egyhangú egyetértés van arról, hogy a román nyelv ismerete fontos. A fejekben azonban nagyon nagy a zavar, amikor a megoldásokon gondolkodunk.

Azt is jó tisztázni, hogy a román közvélemény és a média által sulykolt vélemény, miszerint a romániai magyarok nem tudnak románul, meglehetősen eltúlzott és rosszindulatú vélekedés. Nyilvánvaló, hogy sokkal jobb a helyzet, mint ahogy azt a többségiek egy része rosszindulatúan beállítja, de hogy valójában milyen is a helyzet, ezzel alaposabban kellene foglalkozni az iskolai oktatásban akár önerőből, mert az is elég egyértelmű, hogy a román államnak hetvenhetedrangú probléma, hogy a magyarok mennyire sajátítják el a románt. Sőt az is elég nyilvánvaló, hogy a közoktatás merevségével és silányságával mintha bátorítanák, hogy minél kevésbé szeressék meg a magyar gyerekek a románt, mert akkor nagy valószínűség szerint emigrálnak, ugyanis a román nyelv ismerete is alapvető fontosságú tartozéka az itthoni komfortérzetünknek. Lehet, hogy paradoxonnak tűnik, de magyar megmaradás itthon nem létezhet a román nyelv ismerete nélkül.

Érdemes nagyon sokat beszélni a görcsökről, amelyeknek egy része igencsak mesterségesen gerjesztett és a cél az, hogy a fiatalokat a román nyelvtől elidegenítsék. Ebbe a játékba sokszor mi magunk is belemegyünk és nem ismerjük fel, hogy ezzel csak magunknak ártunk. Tehát nem érdem és nem jelent hazafiságot, ha nem ismerjük a román nyelvet, ezzel a felmérés szerint az elsöprő többség egyetért. A nyelvismeretnek nagyon sok szintje van, és a nyelvnek is nagyon sokféle regisztere. Így egyféleképpen beszél egy jogász, másféleképpen egy orvos, szintén más szókészlettel rendelkezik egy gyári munkás, egy bolti eladó. Mi magyarok is nagyon sokféleképpen beszéljük az anyanyelvünket, és most nem a tájszólásra gondolok, a regionalizmusokra, hanem szókészletünk, nyelvi leleményességünk és igényességünk igencsak különbözik. Ez legtöbbször attól függ, hogy a környezetünkben milyen magyar nyelvet hallunk, de főleg attól, hogy mennyit olvasunk. Mert a nyelvismeret fejlesztésének legfontosabb eszköze az olvasás, amely a gondolkodás mellett a szókészletet, a helyesírást is fejleszti. Az alapok lefektetéséhez kell az ábécéskönyv, a nyelvtan, szükségesek a nyelvtanárok, a nyelvi gyakorlatok, de aztán, hogy ki milyen szintre fejleszti a nyelvtudását, az legtöbbször az olvasottságon múlik.

Az anyanyelv esetében is nagyon nehéz, vagy legalábbis nem mindig egyértelmű megállapítani valakinek a nyelvismeretéről, hogy az tökéletes. Ha saját szakterületünkről beszélünk, könnyen tűnhet úgy, hogy valóban tökéletes magyart beszélünk, de ha már szakmánktól távolabb álló szavak használatára kényszerülünk, akkor a tökéletesség illúziója gyorsan elpárologhat. Legtöbbször a félművelt többségi állampolgártársaink, akik a közösségi médiában harsányan és gorombán szóvá teszik, hogy a magyarok nem tudnak románul, ők maguk sem tudnak helyesen írni románul. Persze ők ezt nem tudják, hiszen mint a legtöbb ember, egyetlen nyelv valóságába születtek bele, az anyanyelvébe, és azon belül akár helyesen vagy helytelenül beszélnek, írnak, megkérdőjelezhetetlen identitárius kapcsot jelent. Ezért nem merül fel bennük, hogy mivel ők is alapvető nyelvhelyességi hibákat követnek el, ne lennének elég jó románok és hazafiak.

A magyarok románnyelv-tudásának egyik legfőbb akadálya az a mentális görcs, amire a felmérés is rávilágított, hogy a magyarok akcentus nélkül szeretnék beszélni a románt. Ez fából vaskarika, ezért rossz hírem van azoknak, akik arra várnak, hogy magyar anyanyelvűként valaha is akcentus nélkül beszéljék a románt. Úgy fogják leélni az életüket, hogy mindig csak várnak, majd egyszer valódi román kiejtéssel fognak megszólalni, de így csak örök hallgatásra ítélik magukat. Az akcentus erőssége elsősorban a gyakorlástól függ, minél többet beszél valaki egy idegen nyelven, annál valószínűbb, hogy idővel enyhülni fog a magyar vagy székely akcentusa. Ezt mindenkinek vállalnia kell és el kell fogadnia, hogy igen nehéz akcentus nélkül beszélni idegen nyelvet, erre csak nagyon kevés nyelvzseni képes. Már csak azért is butaság nem felvállalni az akcentust, mert a románok is nagyon sokféle akcentussal beszélnek, nem beszélve a nyelvtani hibákról, amiket elkövetnek.

Én kerültem olyan helyzetbe, amikor román társaságban szinte állandóan magyarként azonosítottak és nyelvi hiányosságaimat vicc szintjén – amelynek ugye fele mindig malícia – rendszeresen szóvá tették. Akkor két lehetőségem volt, vagy azt teszem, hogy meghúzódom és hallgatok, kerülöm a románul való megszólalást, vagy elengedem a fülem mellett a néha rosszmájú megjegyzéseket és kihasználom az alkalmat a gyakorlásra. A másodikat választottam és nem bántam meg, mert ezáltal a nyelvtudásom olyan szintre fejlődött, hogy a magyar identitásra való reflektálás nyilván megmaradt, hiszen soha nem tagadtam a magyarságom, de sokkal ritkábban történik hivatkozás rá és a malícia is sokat tompult. Ezt azonban kis bátorság és önfelvállalás nélkül aligha lehet kibírni. Olyan illúzióm azonban nincs, hogy valaha is akcentus nélkül fogom beszélni a románt, de ez nem is cél. Tehát az akcentusnélküliséget, mint célt el kell felejteni, a funkcionális nyelvismeretre kell törekedni és akkor máris megszűnnek a fölösleges görcsök.

Zárszóként csak annyit, hogy Klaus Iohannis államelnököt a románok jelentős része nem nevezi nemzetárulónak, idegen elemnek, nem vonják kétségbe Románia iránti hűségét, mint nekünk magyaroknak, mert igencsak asszimilálódott a román nemzetbe. De nehogy azt higgyük, hogy az elnök akcentus nélküli, úgynevezett anyanyelvi szintű, tökéletes románt beszélne. Az erdélyi, darabos, időnként erőteljes németes kiejtés (pl. az Afganisztán szónál) csak elárulja egykori identitását, amit az elnök 2014 óta mintha már nem vállalna fel. A himnusznál teheti a kezét a szívére, de soha nem fog úgy beszélni románul, mint egy született román, ugyanis ahhoz újra kellene születnie, s lehetőleg román családba.

Az akcentusnélküliség tehát önmagában nem lehet cél, ezt kell nekünk megértenünk és elfogadnunk, hiszen a nyelv olyan sokszínű kommunikációs eszköz, amely minden ember ajkán egyedien, sajátosan születik meg, s ez a sokféleség nem teher, hanem érték, amit vállalni és bátorítani kell. A tanulásnak tehát egyetlen helyes útja van, ha minél többször és görcsmentesen gyakoroljuk a románt a mindennapokban.


EZ ÉRDEKELHETI
MÁSKÉP(P) ROVAT CIKKEI

ROPOGÓS ROPOGÓS

Okosan játszó CFR 1907 az Európa Liga ...
Rendhagyó Szent Mihály-búcsút ...
Bajnokok Ligája: a Juventus, a Barca és ...

NÉPSZERŰ NÉPSZERŰ