Festmények filmen, film a Bohéméletben
Bartók Plusz Operafesztivál, Miskolc 2019
Bartók Plusz Operafesztivál, Miskolc 2019
Vissza

Festmények filmen, film a Bohéméletben

Puccini operája (az egyik) nagy kedvencem, de nem csupán ezért vártam türelmetlenül a miskolci Bartók Plusz fesztivál első operaestjét, a műsorfüzet ismertetője is érdekességekkel csalogatott, ugyanis Hábetler András rendezésében a Bohémélet cselekményének színhelyeit a díszletek helyett híres festők alkotásaiból létrehozott animációs film teremtette meg.

A félkoncertszerű rendezés „díszlettárának” megalkotásához Hábetler András előzetes kutatómunkát végzett, majd Matisse, Renoir, Monet és más híres festők alkotásaiból 70-80 festményt szelektált ahhoz, hogy a Mészáros Tamás video-grafikussal készített animációs film elkészülhessen. A vetítés abban segít(he)tett, hogy a félkoncertszerű előadást „élőbbé” varázsolja, a cselekményt érthetőbbé tegye, miközben a néző az énekművészet szépségében és a képzőművészeti látvány csodájában gyönyörködhetett. Hábetler András kreatív ötletekkel megáldott énekművész-rendező, aki animációban, filmben gondolkodik filmszerűen, szereplőit a festmények világába „parancsolja”, és a közönséget a cselekmény résztvevőjeként kezeli. Rendezése szinkretikus alkotás, amelyben a társművészetek azért fonódnak össze, amiért színház a színház, hogy a legművészibb módon, ha(tha)sson az emberi lélekre.

A Nyári Színház nézőtere zsúfolásig megtelt, a halk zsongásnak vége szakadt. Miután a közönséget köszöntő Bősze Ádám humorosan megjegyezte, hogy igazi „légkondicionált előadásra” lehet számítani, mivel a téli, karácsonyi hidegben zajló történetet „felmelegíti” az esti hőség, a kultúrszomjas szúnyogok társaságában elkezdődött az előadás. A kivetített animáció segítségével, a bérelt párizsi műteremlakásban elindult a négy fiatal bohém élete.
A megelevenedő „díszletben” a filmanyag és a színpadi kép között mosolykeltő kontrasztok vonták magukra a figyelmet: a filmbéli műterem ablakán „kitekintve” a karácsonyi hóhullás öröme sugárzott, a szobában meleget ontó kandalló, a színpadon viszont hideg kalorifer; a történet szerint az anyagi nehézségekkel küzdő négy fiatal művészlélek fanyar humorral próbálja túlélni az eléjük gördített mindennapi nehézségeket, miközben a fűtetlen, hideg szobában, korgó gyomorral sem hátrálnak meg az alkotástól. Szomorú sorsa ez a művésznek, de a nejlonzacskóból előkerülő „finomságok” és a „vésznapokra” eltett ennivalók, az igazi és az álombéli ételek „animációs keringője” oldja a drámát és megnevettet.

Jelenet az előadásból FOTÓ: BARTÓK PLUS OPERAFESZTIVÁL/FACEBOOK

Ebben a szegénységszagú környezetben indul el a költő Rodolfo (Horváth István, tenor) és a tüdőbeteg Mimi (Kriszta Kinga, szoprán) szívszorító tragédiába fúló szerelme. Érdekes, ahogyan a rendező Hábetler András a dráma legintimebb, legmeghatóbb zenei pillanataiban sem akar mindenáron könnyeket kicsikarni, inkább a lelki göcsöket oldó olyan kreatív ötleteket/megoldásokat keres, amelyekre a közönség felkapja a fejét, és az éppen kicsordulni készülő könnyeket a mosolygó, hangos csodálkozás váltja fel. Gondolok itt például a Rodolfo és Mimi – a vetített anyagban csillagos égbolttal szuggerált – végtelen szerelemről szóló vallomására az első felvonás végén, amikor a jelenet megható pillanatában, az elérzékenyülést egy párizsi háztetőn landoló, messzeségbe néző, szerelmes macskapár vetítővásznon megjelenő látványa oldotta fel. Vajon miért teszi ezt Hábetler András? – merült fel bennem a kérdés. Kinek a lelkivilágát védi, a művészekét, akiknek (meghatódva is) tovább kell énekelni, a közönségét, hogy legyen lelkiereje „megélni” a tragédia utolsó jeleneteit is, vagy a sajátját, hogy férfiként ne jöjjön zavarba a lepergő könnyekért? Valószínű, hogy érző lelkű művész-rendezőként, minden kérdésemre igennel válaszolna.

A költői lélekkel megáldott Rodolfo-Mimi páros egyfajta ellenpontja az opera „veszekedő” szerelmespárja, a csalódottságában italba menekülő Marcello (Haja Zsolt, bariton) és a könnyűvérű Musetta (Rácz Rita, szoprán). Musetta az, aki a közönséggel legelőször teremt közvetlen kapcsolatot: az eredetileg színpadra megálmodott kávéházi teret kitágítva a nézőtéren kezd incselkedésbe a férfiakkal, „kacérkodó” dalát a sorok között sétálva énekli. Meglepő pillanatként, a békülési jelenetben megtalált boldogságot a magasból alászálló színes lufik szimbolizálták. Jó gondolat volt a különleges szereposztás is, ugyanis a darabbéli szerelmeseket házaspárok alakították, így vál(hatot)t a művészi kifejezés, az intim pillanatok hitelessége megható élménypillanatok forrásává. Az opera fináléjában a festményekből összeállított animációt a film világa váltja fel. A Bohémélet szívfacsaró utolsó jelenetei így nemcsak a színpadon, hanem a film által (más szögből felvett, és kinagyított formában) a vetítővásznon is követhetővé váltak. Mimi és Rodolfo drámájának intim (búcsú)pillanatai, a simogatások és ölelések így váltak még nyomatékosabbá, még kifejezőbbé. Mialatt a két szerelmes tragédiája a filmben merevedik „sors-képpé”, a színpadi képből távozó Mimi – az én értelmezésem szerint –, a mennybe szálló lelket szimbolizálja.

Puccini operamuzsikájának szépsége mindig könnyeket csal a szemembe, a Bohémélet zenéje ezen az estén is meghatott. Madaras Gergely vezényletével, a kiváló szólistáknak, a Savaria Szimfonikus Zenekarnak, a Győri Nemzeti Színház Énekkarának, a Magyar Állami Operaház Gyermekkarának és Hábetler András újszerű rendezésének köszönhetően, hangilag és a művészi alakítások szempontjából is szuperprodukciónak tapsolhattunk!

Jelenet az előadásból FOTÓ: BARTÓK PLUS OPERAFESZTIVÁL/FACEBOOK


EZ ÉRDEKELHETI
KULTSZÍNTÉR ROVAT CIKKEI

ROPOGÓS ROPOGÓS

Prima Díjas a Téka és a Napsugár ...
Ciolacu: év végéig bizalmatlansági ...
Tribuna Graphic – ...

NÉPSZERŰ NÉPSZERŰ