FestCO – két marosvásárhelyi előadás a versenyprogramban

FestCO – két marosvásárhelyi előadás a versenyprogramban
A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata is részt vesz a május 27–június 4 között zajló Román Vígjátékok Fesztiválján ((Festivalul Comediei Româneşti – festCO), derül ki a fesztivált szervező intézmény, a bukaresti Komédia Színház közleményéből.

A vásárhelyi társulat a Radu Afrim írta és rendezte Retromadár blokknak csapódik és forró aszfaltra zuhan című előadásával került be a versenyprogramba. A 15-ik alkalommal szervezett fesztivál versenyprogamja idén Alice Georgescu színikritikus válogatása alapján állt össze.

Amint a közleményből kiderül, a marosvásárhelyi színház Liviu Rebreanu Táruslata is szerepel a fesztiválon, ők a Székely Csaba által írt, és Sebestyén Aba rendezte Négy politikai gyerekdarab (Patru piesuţe politice despre duşmani) című előadásukkal szállnak versenybe.

promedtudo2Hirdetés

A rovat cikkei

Ötödik alkalommal osztották ki a Radnóti Zsuzsa dramaturg, Örkény István özvegye által alapított Kortárs Magyar Dráma-díjat: az elismerést Mária országa című darabjáért a marosvásárhelyi születésű Székely Csaba vehette át, akinek a díjat 2020-ban is odaítélte a zsűri 10 című drámájáért – derül ki a Litera.hu irodalmi portálon közzétett összefoglalóból, ahol azt is kiemelik: a díjazottat a február 28-i átadóünnepségen Alföldi Róbert méltatta.
KultSzínTér