Férfi kézi Eb: legyőzte Izlandot, középdöntős a magyar válogatott

Férfi kézi Eb: legyőzte Izlandot, középdöntős a magyar válogatott
A magyar férfi kézilabda-válogatott legyőzte Izlandot az olimpiai kvalifikációs Európa-bajnokság csoportkörének harmadik, utolsó fordulójában, szerdán Malmőben, ezzel a középdöntőbe jutott. A csoportkört két győzelemmel és egy döntetlennel elsőként záró magyar együttes a maximális két pontot viszi magával a középdöntő II. csoportjába, melynek mérkőzéseit péntektől szintén Malmőben rendezik. A magyarok győzelme azt jelenti, hogy az olimpiai és világbajnok Dánia kiesett, ugyanakkor a magyarok ezzel életben tartották reményüket az olimpiai kvóta megszerzésére.

A továbbjutásukat már korábban biztosító izlandiak a hatodik perc végén szerezték első góljukat, a magyarok ekkor már 3–0-ra vezettek a jó védekezésnek és Mikler Roland bravúros védéseinek köszönhetően. A remek kezdést nem követte hasonlóan jó folytatás, a támadásban elkövetett hibák miatt tíz percig nem sikerült újabb gólt lőni, ezt kihasználva az ellenfél Aron Palmarsson vezérletével 6–0-s sorozattal fordított.

Az északi szigetország csapata lendületben maradt, és hatékony védekezésének, illetve gyors akcióinak köszönhetően a szünetben is három találattal vezetett, de két kihagyott magyar büntető után volt már öt is a különbség.

A második felvonás elején összeszedték minden erejüket a magyarok, és Bánhidi Bence góljaival egyenlítettek, majd az 53. percben Szita Zoltán találataival már 21–17 volt az állás. A folytatásban is elképesztően összeszedetten, higgadtan kézilabdázott a magyar csapat, amely egy 8–1-es sorozattal zárta a meccset, és minden várakozást felülmúlva a középdöntőbe jutott.

A mezőny legjobbjának (ismét) Mikler Rolandot választották, aki 32 lövésből 14-et védett.

A magyar csapat a középdöntőben pénteken a világbajnoki ezüstérmes Norvégiával, vasárnap Szlovéniával, kedden a legutóbbi kontinenstornán ezüstérmes Svédországgal, szerdán pedig Portugáliával találkozik. Az első két helyezett az elődöntőbe jut, a harmadik pedig az ötödik helyért játszhat.

Magyarország–Izland 24–18 (9–12)
Malmö, vezette: Marin, Garcia (spanyolok)
lövések/gólok: 40/24, illetve 43/18
gólok hétméteresből: 3/1, illetve 4/0
kiállítások: 8, illetve 8 perc
Magyarország: Mikler – Hornyák 1, Máthé, Sipos, Bánhidi 8, Ligetvári 1, Győri 3, cserék: Szita 4, Bóka 4, Balogh Zs. 2, Rosta, Nagy B. 1, szövetségi kapitány: Gulyás István.