Ferences meghívó imádságra

Ferences meghívó imádságra
Nemrég, belépve a kolozsvári óvári Szent Ferenc-rendi templomba, közvetlenül a bejárat baloldalán „rajtakaptam” Pantea Tibor OFM (Ordo Franciscanum Minorum) szerzetespap atyát, amint fúrógép és szerszámok segítségével épp felszerelt egy forgatható, szöveggel ellátott korongot.

Érdeklődésemre elmondta, illetve megmutatta, hogy mintegy elébe szeretnének menni, segíteni az imádkozni vágyóknak imaszándékaik mindennapjaink lelki és anyagi szükségleteihez igazított konkrét megfogalmazásában, ezzel is megerősítve hitüket, szeretetüket és reményüket.

Meggyőződésem szerint egy olyan praktikus ötletről van szó, amely hozzásegít ahhoz, hogy az ima által (is) életünk központjába Istent helyezzük, és jobban megértsük, hogy vajon mit kíván tőlünk az Úr.

A korong középpontjában háromnyelvű felhívás olvasható: Mondj el egy imát...; Spune o rugăciune...; Say a prayer... Ezekre az imaszándékokra hívja fel a figyelmet: az egyházért, papi és szerzetesi hivatásokért, a halottakért, az ifjúságért, a házasságra készülőkért, a politikusokért, a jótevőkért, a haragosokért, a szenvedélybetegekért, az árvákért, a gyermeket óhajtókért, a munkanélküliekért, a hitetlenekért, a ferences hivatásokért, a börtönben levőkért, a családokért, az orvosokért, a betegekért, az idősekért és a szegényekért.

Soha ne feledjük, az imára, ami által új erőt kapunk Krisztustól, ténylegesen és sürgősen szükségünk van. Az imádkozó emberek nem vesztegetik idejüket, még ha a helyzet sürgető és cselekvésre késztető is. A visszavonult XVI. Benedek pápa hangsúlyozta: „Az a keresztény, aki imádkozik, keresi Jézus Krisztus Atyjával a találkozást, kérve Istent, hogy a Lélek erejével erősítse őt, életét és munkáját.” 

Borítókép: a szerző felvétele