Feltámasztott tordai Rózsakert

Feltámasztott tordai Rózsakert
Az Ótordai Református Egyházközségben szűk körben tartottak hétfőn hálaadó ünnepséget abból az alkalomból, hogy a helyi bölcsődés és óvodás gyerekek új épületben kezdhetik a tanévet. Két óvodai és két bölcsődei csoportot, összesen hatvan gyereket fogadhat be Tordán az induló tanévben az új református óvoda. Jelenleg 22 óvodás és 20 bölcsődés kezdi az új tanévet, de reménykednek a csoport gyarapodásában, hiszen 60 gyereknek van férőhely. Az épületet az egyházkerület szeptember 7-én vette át a kivitelező cégtől. Az új épületet a Kárpát-medencei óvodafejlesztési program keretében építtette az Erdélyi Református Egyházkerület, magyar állami támogatással.

Az ünnepségen Nagy Albert lelkipásztor hirdette az igét és mondott ünnepi beszédet. A szónok arra emlékeztetett, hogy a bibliai Éden-kert példáját követve az egymás iránti gondoskodásnak és megtiszteltetésnek kell teret engednünk, ami csak közösségben valósulhat meg. Ez az intézmény, az óvoda, hasonlóképpen szeretetből készült, és feladatunk nyitottként megőrizni annak tudatában, hogy gyereket nevelni csak családdal, közösséggel, nemzettel lehet. A telek, ahová most az épületet felhúzták, száz éve az ótordai református egyházközség Rózsakertje volt, majd az idők folyamán elhanyagolt állapotba került, de a mai naptól ismét méltóvá válik visszahozni a köztudatba ezt a nevet – mondta a lelkész.

Józan Erzsébet, a Jósika Miklós Elméleti Líceum igazgatója, beszédében azt hangsúlyozta, hogy minden embernek és tanárnak kötelessége nemzetét szolgálni. A líceum az idén már a tizenkettedik, magyar nyelven végzett nemzedéket bocsátotta ki, akik megtalálhatják helyüket a városban. A már meglevő iskola mellett az új óvodával és bölcsődével kiegészül az anyanyelvű oktatás Tordán. „A most felavatott tanintézményeket támogatóinknak mi azzal köszönhetjük meg, hogy azokat benépesítjük. Az óvodában huszonkét, a bölcsődében húsz hely foglalt” – mondta az igazgató. Az eseményen Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusát Szurovszky Katalin konzul képviselte.

A tanévnyitó ünnepséget két óvodás szavalása színezte. Az egyemeletes épület korszerűen berendezett, felszerelt. Egyik kis látogatója azért került hangos összetűzésbe a mamájával, mert inkább maradt volna még játszani, mintsem, hogy hazamenjen. 

Lesz itt játék és tanulás / A szerző felvétele

(Borítókép: Kiss Gábor)