Felminősítette Görögországot a Moody's

Felminősítette Görögországot a Moody's Investors Service, a kiigazítási program második felülvizsgálatának befejeződésével, valamint a javuló költségvetési helyzettel és a gazdasági stabilizációra utaló jelekkel indokolva a döntést.

A nemzetközi hitelminősítő péntek éjjel Londonban bejelentette, hogy az eddigi „Caa3”-ról egy fokozattal „Caa2”-re javította a hosszú futamú görög adósosztályzatot, és az új besoroláson további felminősítés lehetőségére utaló pozitív kilátást hagyott érvényben.

Az új görög szuverén besorolás továbbra is mélyen a spekulatív sávban van, kilenc fokozatnyira a befektetési ajánlású osztályzati kategória alapszintjétől. Az osztályzatjavítás indoklásában a Moody's azonban kiemelte, hogy a görög államháztartási kiigazítási program második felülvizsgálatának sikeres befejeződése nyomán néhány napon belül várható a pénzügyi segélyprogram következő, 8,5 milliárd eurós részletének folyósítása, és ez lehetővé teszi a júliusban esedékessé váló 6,6 milliárd eurós kötelezettségek törlesztését.

A hitelminősítő szerint a törlesztés lehetővé válásának rövid távú hatása mellett a felülvizsgálat bejeződése kedvező jel a kiigazítási program hosszabb távú jövőjére nézve is, mivel a sikeres felülvizsgálathoz számos fontos reformintézkedés törvénybe iktatására volt szükség.

A Moody's a felminősítés fő indokai között említette a költségvetési kilátások javulását, amely a cég várakozása szerint hamarosan fordulatot eredményez a görög államadósság-folyamatokban.

A hitelminősítő kiemelte, hogy a görög államháztartás elsődleges többlete tavaly a hazai össztermék (GDP) 4,2 százaléka volt a célként kitűzött 0,5 százalék helyett.

Mindezek alapján a Moody's azzal számol, hogy a GDP-arányos görög közadósság-ráta az idén 179 százalékon stabilizálódik, és 2018-tól csökkenésnek indul a további jelentős elsődleges államháztartási többletek hatására. A cég a jövő év végére 176 százalékos államadósság-rátát vár Görögországban.

Mindemellett a görög gazdaságban is a stabilizálódás jelei mutatkoznak, és az elmúlt három év stagnálása után az idén várhatóan bővül a görög hazai össztermék – áll a Moody's pénteki londoni elemzésében.

A hitelminősítő kiemeli, hogy a pénzügyi válság kezdete óta a görög GDP-érték összesen 27 százalékkal zuhant.

Más nagy londoni házak jóval kevésbé derűlátón ítélik meg a görög stabilizációs program kilátásait. Az egyik legnagyobb londoni pénzügyi-gazdasági elemzőház, a Capital Economics helyzetértékelése szerint a pénzügyi segélycsomag újabb részletének folyósításához alapul vett előrejelzés, amely 2,7 százalékos idei növekedést feltételez a görög gazdaságban, „reménytelenül optimistának tűnik”. A ház elemzői kétségesnek tartják azt is, hogy a görög gazdaság hosszú távú potenciális növekedése elérheti az évi 1,3 százalékot, ahogy az a segélyprogramot megalapozó prognózisban szerepel. A Capital Economics szerint a hitelezőknek ennél reálisabb előrejelzéseket kell készíteniük a piacok meggyőzéséhez arról, hogy a görög adóssághelyzet fenntartható.
promedtudo2Hirdetés

A rovat cikkei