FELFÜGGESZTETT BÖRTÖNBÜNTETÉS HORVÁTH ANNÁNAK

FELFÜGGESZTETT BÖRTÖNBÜNTETÉS HORVÁTH ANNÁNAK
Befolyással való üzérkedés miatt két év felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte Horváth Anna volt kolozsvári alpolgármestert a legfelsőbb bíróság szerdán hozott jogerős ítéletében. A legfelsőbb bíróság részben elfogadta Horváth Annának az elsőfokú ítélet elleni fellebbezését, és törölte a pénzmosásért kiszabott büntetést. Érvényben hagyta azonban azt a büntetést, amelyet befolyással való üzérkedésért szabtak ki. Horváth Anna bejelentette: az Európai Emberjogi Bírósághoz fordulva keresi igazságának bizonyítását. Nyilatkozatából kiderül az is: megválik tanácsosi tisztségétől. Az RMDSZ mélységesen igazságtalannak és méltánytalannak tartja az ítéletet. A vádirat szerint az alpolgármester hatvan fesztiválbérletet fogadott el a 2016. júniusi választási kampányban tevékenykedő önkéntesei számára Fodor Zsolt üzletembertől, cserében pedig megsürgette számára a városházán egy építési engedély kiadásához szükséges jóváhagyások kibocsátását.

A kétéves börtönbüntetés végrehajtását négy évre függesztette fel a bíróság. Ez idő alatt az elítéltnek rendszeresen jelentkeznie kell a kijelölt hatóságnál, fogadnia kell a felügyeletet ellátó hatóság látogatásait, előzetesen be kell jelentenie lakcíme, munkahelye esetleges megváltoztatását, tájékoztatnia kell a hatóságokat a megélhetési forrásairól, és be kell jelentenie minden öt napnál hosszabb eltávozást lakóhelyéről.

A legfelsőbb bíróság "befolyás vásárlása" miatt másfél év felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte el az ügy másodrendű vádlottját, Fodor Zsolt üzletembert. 

Az ügy április 3-án tartott utolsó tárgyalásán a védelem arra hivatkozott, hogy az ügyészség olyan titkosszolgálati lehallgatásra alapozta a vádat, amelyet a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) manipulált, és amelyet hibásan fordítottak le románra. Horváth Anna ügyvédje elmondta: az alapfokon eljáró bíró sem állította, hogy egyértelmű bűncselekmény esete áll fenn, hanem csak azt, hogy erre lehet következtetni. 

Horváth Annát 2018 márciusában befolyással való üzérkedés és pénzmosás vádjában is bűnösnek találta a kolozsvári táblabíróság, és két év nyolc hónap letöltendő börtönbüntetésre ítélte. Az ítélet után kijelentette, "a szekusállam potentátjai" döntötték el, hogy Kolozsvár magyar alpolgármestere nemzetbiztonsági kockázatot jelent, és akaratukat a bíróságon is végigvitték. Mielőtt ugyanis a korrupcióellenes ügyészség (DNA)  2016 októberében nyomozást indított ellene, SRI nemzetbiztonsági okokra hivatkozva több hónapon át megfigyelte, és egy kávéházi beszélgetésének a hangfelvétele alapján jártak el ellene.

Az alkotmánybíróság korábban kimondta, hogy a bíróságok nem vehetik figyelembe azokat a bizonyítékokat, amelyek titkosszolgálati megfigyeléseken, lehallgatásokon alapulnak, Horváth Anna esetében azonban ezt nem vették figyelembe. 

Horváth Anna az ellene 2016 októberében elrendelt kényszerintézkedés miatt nem tudta ellátni alpolgármesteri teendőit, ezért 2017 márciusában lemondott tisztségéről. Azóta az RMDSZ önkormányzatokért felelős ügyvezető alelnökeként dolgozik.

Tiszta lelkiismerettel 

"Jogászként azt tanultam, hogy végleges bírósági ítéletet, érintettként, csak tudomásul vehetünk, végre kell hajtanunk.  Ettől a pillanattól kezdve, nem az én tisztem lesz értelmezni, értékelni a velem történteket", reagált Facebook-bejegyzésében Horváth Anna az ítéletre

„Tiszta lelkiismerettel állok ma elétek, akik mindvégig bíztatok bennem: az elmúlt 954 napban minden létező törvényes eszközzel megpróbáltam bebizonyítani az ártatlanságomat, bár sokszor esélytelenebb küzdelemnek tűnt, mint a vízbe dobott, kezénél-lábánál összekötözött ember evickélése. Egyetlen dolog maradt, amelyet természetesen meg fogok tenni: az indoklás kézbesítése után az Európai Emberjogi Bírósághoz fordulva keresem igazságom bizonyításának egy utolsó, kései lehetőségét. Holnaptól, a Kolosváry Bálint Jogtudományi Kutatókönyvtárban a teljes peranyagom elérhető lesz: bárki, akit érdekel, boncolgathatja.

A legfontosabb azonban, ebben a helyzetben, hogy legyőzzük a dühöt és a kiábrándultságot. A leghatékonyabb visszavágás, ha megmutatjuk, hogy nem hátrálunk meg! Ezért, ha valamit kérhetek, azt kérem tőletek, hogy bízzatok elöljáróitokban, bízzatok saját magatok erejében és józan ítélőképességében! Minden harcunkban, a fegyvert ugyan a mi kezünkbe adjátok, de a muníció mindig nálatok marad! Menjetek el vasárnap és szavazzatok az RMDSZ-re, segítsetek meggyőzni a kétkedőket! Mert az a közösség, ahol mindenki mindenkire gyanakszik, ahol eluralkodik az elkeseredés, az apátia, az könnyen manipulálható, gyenge és sebezhető.

Választott önkormányzati tisztségemtől megválva, köszönettel és hálával gondolok mindannyiatokra, akik erre érdemesnek tartottatok, akik jószóval, imával és legfőképpen megingathatatlan hitetekkel erősítettetek meg, nap mint nap. Elsősorban nektek mondom most, hogy „fel a fejjel!” Nincsenek véletlenek és nincs értelmetlen fátum. Ebben hiszek és ezért nem fogok meghátrálni. Családommal és veletek együtt, végig megyek azon az úton, amelyet a gondviselés rendelt!”

RMDSZ: Mélységesen igazságtalan ítélet 

„Horváth Annát két év felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték. A bírósági döntés ellen nincs mit tennünk, el kell fogadnunk, de azt mélységesen igazságtalannak és méltánytalannak tartjuk. Mi Horváth Anna igazában hiszünk, és támogatjuk őt abban, hogy nemzetközi jogorvoslatért folyamodjon. Arra kérjük Ancsát, hogy legyen erős és folytassa tovább a munkáját a magyar emberek szolgálatában! A szövetség és a magyar közösség mellette áll! Maradjunk erősek, ne hátráljunk meg, álljunk ki az igazunkért!”, áll az RMDSZ közleményében.