Fazakas Ádám Sándor, kerekdombi kántor: zenével örömöt adni az embereknek
Vissza

Fazakas Ádám Sándor, kerekdombi kántor: zenével örömöt adni az embereknek

Szilágyságból Debrecenen át Kolozsvárra tért haza Fazakas Ádám Sándor, aki immár ötödik éve a Kerekdombi Református Egyházközség kántora.

Életében több település játszott fontos szerepet: szülővárosa, Zilah mellett gyermekkorát Ippen töltötte, az ország legrövidebb nevű településén, ahol együtt élnek magyarok, románok, romák és szlovákok. Itt kezdte el kilencévesen zenei tanulmányait is, magántanár segítségével. Ezt követően került a Debreceni Kodály Zoltán Zeneművészeti Szakközépiskolába, majd vissza Erdélybe, Kolozsvárra. Alig huszonévesen lett kántor a Kerekdombon, de szólistaként koncerteken is fellép, kórust vezet és új hobbija is lett: hangszereket gyűjt.

– A nyolcadik osztály elvégzése után felvételt nyertem a debreceni Kodály Zoltán Zeneművészeti Szakközépiskola orgona szakára. Ezt a szüleim ösztönzése által sikerült véghez vinni, akik ugyan nem zenélnek, de mindketten saját szakmájuk elhivatott művelői. Mindig támogattak, épp ezért ők a példaképeim. A felvételire sokat kellett készülnöm, mivel én nem jártam zeneiskolába. Nagyon sok hiányosságom volt, de ezek leküzdésében segített Sárosi Dániel, az intézmény orgonatanára és Vassné Katona Adrienne szolfézs- és zeneelmélet-tanárnő. Debrecenben ismertem meg a zene csodálatos világát, ott szerettem bele az orgonába, ott volt az első szólókoncertem. Sok barát, iskolatárs és szép emlékek fűznek ehhez a városhoz. Az érettségi évében gondolkodnom kellett, hogy hogyan tovább.

Ezt a földet választotta

– Két lehetőségem volt: ha Debrecenben maradok vagy nyugatabbra megyek, akkor valószínűleg soha nem térek vissza a Partiumba vagy Erdélybe. A másik lehetőség Kolozsvár volt, ahol tudtam, hogy az orgona szak a legjobb az országban, azonban minden románul van, sőt az oktatási rendszer is teljesen más. Még mielőtt döntöttem volna, felvételiztem a debreceni egyetem zeneművészeti karára és a kolozsvári zeneakadémiára is, természetesen orgona szakra. Mindkét helyre felvettek, úgyhogy gyorsan döntenem kellett. Kolozsvárt választottam. Itt tényleg minden más volt. Nem volt könnyű, de hamar alkalmazkodtam az adott körülményekhez. Tanáraim Erich Türk, Ursula Philippi, Amalia Goje és Maria Abrudan voltak. Mindenkitől volt mit tanulni vagy ellesni. Zeneakadémista éveim alatt több mesterkurzuson is részt vehettem: Kolozsváron és a franciaországi Vannes városában. Mint koncertező orgonista, itt volt a legtöbb koncertem is. Sok kedves barátot, kollégát szereztem, közülük többel zenéltem is, és remélhetőleg ezután is fogok.

Helyettesítésből állandó foglalkozás

– Hogyan került a kerekdombi református gyülekezetbe, hogyan fogadta a lelkész és a gyülekezet?

– A kerekdombi református gyülekezetet egy egyszerű telefonhívás nyomán ismertem meg, amikor megkértek, hogy helyettesítsem a kántornőt vasárnapi istentiszteleten. Nagyon szívesen vállaltam a feladatot. Az istentisztelet után kiderült: igazából kántort keresnek, mivel a kántornő nyugdíjba vonul. Rövid gondolkodás után elvállaltam az állást, és jól döntöttem. Eleinte úgy volt, hogy csak egy-két évig leszek itt, mivel szerettem volna külföldön továbbtanulni, azonban nem így történt: immár öt éve szolgálok a kerekdombi egyházközségben. Úgy érzem: a gyülekezet befogadott, tisztelnek és szeretnek, még akkor is, ha néha egy-két személy szkeptikusan viszonyul a véleményemhez.

– Hogy a kántori szolgálat mennyire sokrétű, azt csak a szakma elhivatott művelői tudják.

„Eleinte úgy volt, hogy csak egy-két évig leszek itt, mivel szerettem volna külföldön továbbtanulni, ám nem így történt: már öt éve szolgálok a Kerekdombon”

– Kántori szolgálatom fontos része a vegyeskar vezetése. A kórusvezetést a Dunamelléki Református Kántorképző nyári tanfolyamain sajátítottam el, ahol a képzésben részt vevő diákokkal létrehozott kórussal dolgozhattam együtt. Ezzel szemben a vegyeskar tagjainak nagy része nem tud kottát olvasni, de áldozatos kitartásuknak és szeretetüknek köszönhetően nagyon összetartó csapat, még az én olykor szigorú hozzáállásomat is eltűrik. Nagyon sokat szolgálunk együtt: ünnepeken, kórustalálkozókon, más gyülekezeteknél vendégeskedve vagy egyéb eseményeken. Gyülekezetünknek van egy másik kórusa is, a fiatalosabb szellemiségű Crescendo, vezetője Dobri András nyugalmazott lelkipásztor, egykori lelkész szolgatársam. Jómagam a tenor szólam tagjaként, illetve állandó hangszeres kísérőként vagyok itt jelen. Mindkét kórus tagjai a gyülekezet fontos magját képezik, nemcsak a zene által, hanem bármilyen más események szervezésében segítenek.

– A kerekdombi református gyülekezet viszonylag fiatal: 1960-ban létesült, a templom a nyolcvanas évek elejére épült fel. Talán ez az a városnegyed, amely a legkevesebb változáson esett át, ezért egyfajta időtlenséget áraszt. Mintha 40-50 évet visszamennénk az időben: takaros házak, villák nagy kertekkel, kevés tömbházzal, nincs zsúfoltság. Adott-e ez a helyzet valamilyen érzelmi többletet, valami jót?

– A gyülekezet 1960-ban önállósult, miután kivált a Kolozsvár-Hidelvei Református egyházközségből. A templom építésének engedélyére éveket kellett várni. A gyülekezet jó része személyesen vett részt az építkezésben, amely Isten segítségével 1980-ban fejeződött be. Ez egész Erdélyben egyedülálló, mivel a kommunista karhatalom, finoman fogalmazva, nem támogatta a templomépítést, főleg, ha az magyar. A Kerekdomb negyedet már a tanulmányaim elején megkedveltem, mivel mindig útba ejtettem, amikor hazautaztam, vagy visszajöttem Kolozsvárra. Nagyon megtetszett vidékies stílusa, tiszta levegője és a nyugalom, amely általánosságban nem jellemző Kolozsvárra. Sajnos azt vettem észre, hogy az emberek nagy része semmit sem tud erről a negyedről, még a kolozsváriak sem. Sokszor azt kérdik tőlem, hogy ez már Kisbács? Az tény, hogy a két helységnévtáblát csak néhány méter választja el egymástól, de ettől még nem ugyanaz. Az ilyen dolgok nagyon zavaróak, de az élet megy tovább. Sajnos az utóbbi években nagyon sok tömbház épült ide is, és sok új család költözik be, illetve innen is költöznek el máshova, ezáltal a gyülekezet lélekszáma néha nő, néha pedig csökken, jelenleg 900 fő.

Szerelembe esni a harmóniummal

– Hogyan tölti mindennapjait a kerekdombi református gyülekezet fiatal kántora? Mire jut ideje, és mire nem? Mi a legkedvesebb kántori foglalatossága?

A gyűjtemény legkülönlegesebb darabja egy 1859-es hangszer, amit Alexandre Francois Debain épített FOTÓK: KUTASI IMOLA

– Sokan úgy gondolják, hogy a kántor a hét nagy részében pihen, és csak vasárnap dolgozik. Ez teljes mértékben hibás felfogás. Először is nemcsak vasárnap vannak istentiszteletek. A kóruskottákat elő kell készíteni, sokszor új, számítógépes verziót készítek a régi, kézzel írott és fénymásolt kották helyett. Énekeket tanítok, vezetem a gyülekezeti éneklést, zenés áhítatokat szervezek, és ahol tudok, ott segítek a gyülekezeti események szervezésében. A kántori szolgálaton kívül sokat gyakorlok a szólókoncertjeimre. Erdély több városa mellett Magyarországon és a Moldovai Köztársaságban is volt lehetőségem szólókoncertet adni, illetve Franciaországban és Németországban más orgonistákkal együtt játszhattam. Nehéz ezt a zsúfolt programot összeegyeztetni a családdal, de igyekszem megtalálni az összhangot és olyan kompromisszumot kötni, ami kivitelezhetővé teszi ezt az életmódot. Néhány éve egy romantikus hangszer, a harmónium újrafelfedezésével kezdtem foglalkozni. Ez nagyon fontos részét képezi az életemnek, mivel nálunk szinte senki sem ért ehhez a hangszerhez. Már kisebb gyűjteményem is van, ennek legkülönlegesebb darabja egy 1859-es, Alexandre François Debain által épített hangszer. Fontos megemlíteni, hogy a templomnak nincs sípos orgonája. Nagyon sokáig elektromos orgonák kísérték az éneklést, mivel azonban ezek elavultak, úgy döntöttünk, hogy új hangszert vásárolunk. Egy sípos orgona vásárlása olyan összegbe kerül, amit ilyen kis gyülekezet nem tud előteremteni. Ezért olcsóbb, de megfelelő megoldást kellett keresni. Így találtam rá 2017-ben a templom jelenlegi hangszerére, amely egy különleges harmónium, két manuállal és pedállal, 15 sípsorral. Ez a templom első természetes hangszere, amely országos szinten különlegességnek számít. Ez ugyan nem a saját hangszerem, de sajátomként foglalkozom vele: tisztítom, vigyázok rá, és az állandó karbantartását is végzem.

– Milyen volt az élet a gyülekezetben a sürgősségi helyzet ideje alatt? Több vagy kevesebb tennivalója volt? Hogyan látja, a templomi istentiszteletek két hónapos szüneteltetése hozott-e valami jót vagy rosszat a gyülekezet életében? Beszélhetünk-e újrakezdésről, a közösség újjáépítéséről?

– A sürgősségi helyzet óta online istentiszteleteket tartunk, illetve minden nap egy gyülekezeti énekfelvételt töltök fel a gyülekezet Facebook-oldalára. Sok visszajelzést kapunk az online térben való elhelyezkedés által, azonban nehéz mindennek megfelelni. Jó, hogy megvan ez a lehetőség, azonban a közvetlen fizikai találkozást semmi sem pótolhatja. Remélem, hogy mihamarabb visszatér az úgynevezett normális életmód, azzal a pozitívummal kiegészítve, hogy jobban megbecsüljük egymást és az élet apró örömeit. Szakmai életemben igazán termékeny ez az időszak, többet gyakorlok, javítom, rendezem a hangszereimet, illetve készülök a doktori felvételire. Sok új ötletem van az előadói pályámmal kapcsolatban is.

– Hogyan látja a jelenlegi helyzetét? A kántorkodás életre szóló feladat? Kántori teendői ellátása során kapott-e olyan útravalót a gyülekezettől, amit később is kamatoztathat?

– Hiszem azt, hogy Isten segedelmével és vezetésével megtalálom azt az utat, amely által örömet tudok adni az embereknek, talán kicsit jobbá is tudom tenni ezt a világot, méltóképpen tudom a Megváltót szolgálni, akár kántorként a Kerekdombon, akár más zenei szolgálat által.

Az interjú megjelent a Szabadság napilap mellékletében, a Református Híradó húsvéti számában.


EZ ÉRDEKELHETI
MÁSKÉP(P) ROVAT CIKKEI

ROPOGÓS ROPOGÓS

Rendkívüli tanácsülés bölcsődeátadásért
Hunyad megye: fura baleset okozta egy ...
Gyorsuló ütemben terjed a ...

NÉPSZERŰ NÉPSZERŰ