Fassang László koncertjével avatták fel a Szent Mihály-templom orgonáját
Vissza

Fassang László koncertjével avatták fel a Szent Mihály-templom orgonáját

Vasárnap este zsúfolásig megtelt a Szent Mihály-templom, amikor ünnepélyes keretek között felavatták a felújított és kibővített Joseph Hahn-orgonát. A koncert előadója Fassang László magyarországi orgonaművész volt, aki a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem és a párizsi konzervatórium orgonatanára, számtalan nemzetközi verseny győztese. Szerteágazó tevékenysége ellenére fontosnak tartja a történelmi orgonák megóvását és szakszerű gondozását. Az avatóünnepség alkalmából ismertetőfüzetet is kiadtak a Szent Mihály-templom orgonáinak történetéről.

„Szenteljük Istennek e csodálatos templom hangszerkirálynőjét” – buzdította a koncerten jelen lévő közel ezer embert László Attila főesperes.

Az áldott levegő minket is életre bír, ugyanúgy susogjon keresztül a hangszer minden porcikáján: tömlőn, csatornán, szélládán át, hogy végül a sípban rezgései által váljon igaz életté, ez a létezés zenéje, hangja nyújtson orgonistának és hallgatónak örömet, reményt és vigaszt” – fogalmazott Potyó István, a Szent Mihály-plébánia karmester-karnagya.

Elhangzott, a Joseph Hahn által 1753-ban készített orgona minden elemét megvizsgálták a restaurálás során, és a szászhermányi COT-Orgelbau cég elvégezte a megfelelő beavatkozásokat Magyar Árpád szakember vezetésével. Jelenleg a hangszer 35 regiszterrel és egy (új) pedálművel, továbbá több mint 2800 síppal rendelkezik.

A nyári hangversenysorozatotokat illetően Potyó István elmondta: hétfőnként a Szent Mihály-templomban, vagy az evangélikus templomban lesz orgonakoncert, szerdánként a Farkas utcai református templomba mehetünk hangversenyre, míg péntekenként a piarista templomban kerül sor kamarazeneestre.

A Liszt Ferenc-díjas Fassang László orgonaművésznek köszönhetően valóságos zenetörténeti utazásban volt részünk: kezdve a barokk J. Clarke (1674–1707) Variations on Prince Danemark March című alkotásától – amelyet Fassang László dolgozott át (közreműködött Puja Barna trombitán) – a barokk J. S. Bach- és G. F. Händel-műveken át, a klasszikus W. A. Mozart Fantáziától az előadó-szerző Improvisation című művéig.

Fassang László a világ legrangosabb orgonaversenyeinek győztese és kivételes adottságokkal rendelkező improvizáló művész, továbbá az orgona-előadóművészet egyik legrangosabb jelenlegi képviselője. Teljesítményét most is felsőfokon lehet méltatni, sőt Kolozsvár zeneszerető, templomba járó közönsége hálás lehet, hogy ezt a világhírű művészt meghallgathatta, méghozzá olyan jeles alkalommal, mint a Szent Mihály-templom felújított orgonájának avatása. G. F. Händel F-dúr orgonaversenyén a művészt a Potyó István karmester által vezetett kamarazenekar kísérte.

A minden igényt kielégítő zenei eseménynek társadalmi, városunkra vonatkozó vonzata is volt. A templomban több román ismerőst fedeztem fel, sőt: a koncertről kijövet sokan románul szólaltak meg, ez pedig azt jelenti, hogy a Szent Mihály-templom orgonájának avatója a többségiek számára is eseményszámba ment.  

(Borítókép: Fassang László orgonaművésznek köszönhetően zenetörténeti utazásban volt része a közönségnek. Fotók: Facebook/Szent Mihály-plébánia) 


EZ ÉRDEKELHETI
KULTSZÍNTÉR ROVAT CIKKEI

ROPOGÓS ROPOGÓS

Kétszáz lejes utalványokkal támogatják ...
Köztéri defibrillátorokat helyeztek ki ...
DNA-mérleg: húsz év alatt 15 ezer ...

NÉPSZERŰ NÉPSZERŰ