Évről évre nő a szamosújvári Kemény-líceumba iratkozók száma
Korszerű bentlakás építését tervezi a Téka Alapítvány
Korszerű bentlakás építését tervezi a Téka Alapítvány
Vissza

Évről évre nő a szamosújvári Kemény-líceumba iratkozók száma

A szamosújvári Téka Alapítvány tagjainak nagy része összegyűlt a székházban a január 31-ei közgyűlésre, míg a többiek írásban hatalmaztak fel maguk helyett valakit, így az alapszabályzat értelmében döntőképes volt a testület. A gyűlést Budai Annamária alelnök és Fodor Zoltán vezetőségi tag vezette. (kopf)

Elsőként Balázs-Bécsi Attila, az alapítvány elnöke számolt be a 2019-es megvalósításokról, kihangsúlyozva, hogy az alapítványnak ítélt Prima díj büszkeség és elégtétel, ugyanakkor nagy felelősség. Ez a nagy társadalmi megbecsülésnek örvendő kitüntetés és a szintén 2019-ben megszerzett Kiválóan Akkreditált Tehetségpont minősítés megköveteli azt, hogy ezután még inkább odafigyeljünk munkánk színvonalára. Kiemelte, hogy az elmúlt év az elismerések mellett a nyugodt, kiegyensúlyozott munka időszaka volt, amit megköszönt a szervezet munkatársainak, kollégáinak. Az alapítvány művelődési, oktatási, intézménymenedzselési keretprogramjait jól képzett, a közösség igényeire nyitott és az intézmény iránt elkötelezett szakemberek vezetik. 

Az alapítvány elnöke felsorolta az elmúlt év infrastrukturális fejlesztéseit. Újabb mérföldkő az alapítvány életében a lovarda kialakítása és a TéKarám Lovasudvar létrehozása. Erre a célra telket és csűrt béreltek a Szamosújvár melletti Kérő településen, sikerült kalákában renoválni az ingatlant, célszerűsíteni a telket és lovakat vásárolni Magyarországról. Mindezt az alapítvány saját, közösségi erőforrásaiból valósították meg, pályázati támogatások nélkül. Ugyancsak a nyár folyamán a megnövekedett igényeknek megfelelően átalakították a bentlakást: új szobákat alakítottak ki a régi adminisztratív helyiségek felszámolása által; bővítették és korszerűsítették az alapítvány irodáját; könnyűszerkezetű helyiség és fedett tanulótért alakítottak ki az udvaron; renováltak; bútorzatot szereztek be és korszerűsítettek stb. Mindezt a Bethlen Gábor Alap támogatásának köszönhetően sikerült megvalósítani. 2019-ben a feketelaki táborközpontot is sikerült tovább korszerűsíteni, és a szépkenyerűszentmártoni háztető szerkezetének renoválását befejezni.

Egri Hajnal, a Művelődési Központ vezetője az alapítvány közművelődési, kulturális programját mutatta be vetítettképes beszámolójában. A napi beosztásban megszervezett állandó tevékenységeken, képzéseken hetente 470-90 személy vett részt. A felmenő rendszerű nagyrendezvények és az időszakos rendezvények sora bővült, új programelemekkel gazdagodott a kínálat. A tavaly 8 nyári tábort szervezett a központ, amelyeken több mint 550-en vettek részt. A tehetségpont minősítés is kihangsúlyozta: „Az alapítvány példaértékű tehetséggondozó munkát végez az erdélyi Mezőségben. A munkában részt vevő szakemberek elkötelezettek, jól képzettek. Tehetséggondozó programjaik sokszínűek, szakmailag jól felépítettek. Törekszenek a komplex fejlesztésre. Hangsúlyt fektetnek az egyéni törődésre, differenciálásra. A programokkal céljuk egyben a magyar hagyományok őrzése, közösségfejlesztés és identitáserősítés. Tehetség tanácsadásuk több területen folyamatosan működik, jelenléti ívekkel alátámasztott. Együttműködésük sokrétű. Színvonalas rendezvényeket szerveznek, honlapon, újságban publikáltak” – szól a minősítés szövege. Egri Hajnal végül gratulált Fölszállott a páva nemzetközi tehetségkutató verseny különdíjasának, a Codobanda Zenekarnak és az Aranypáva Díjas Gajdos Krisztinának.

Rariga Imola, a Téka Szórványkollégium igazgatója beszámolt arról, hogy ősztől, 127 bentlakó és 20 gondozott diákkal a bentlakás a legnagyobb erdélyi szórványkollégiummá vált. Bemutatta az intézmény oktatási eredményeit, végzőseit és a pedagógusokat. Beszámolt az iskolán kívüli tevékenységekről, a napi programtól a rendszeres (pl. kézművesség, néptánc) tevékenységekig, illetve a különleges alkalmakig, amelyeknek célja ugyanaz: olyan fiatalokat nevelni, akik szülőföldjük értékeit elsajátítják és gazdagítják.

Balázs-Bécsi Enikő gazdasági igazgató pénzügyi beszámolójában felsorolta a szervezet gazdálkodási adatait. A működés, beruházás és felhalmozás mutatóit; a pályázati forrásokat; a jövedelem és kiadások összegeit és arányát; az alapítvány vagyonában bekövetkezett változásokat.

A közgyűlésen részt vevők egyhangúan elfogadták a beszámolókat.

Timsa Ildikó a Kemény Zsigmond Elméleti Líceum igazgatója pár szóban összefoglalta az iskola és a Téka Alapítvány partnerségét, majd megköszönte a támogatást és a segítséget. Az alapítvány, amely az iskola építtetője is volt, jelenleg civil háttérintézmény szerepet tölt be, segítve a tanintézmény működését. Az ebédszállítástól a kisegítő személyzet alkalmazásáig, illetve pedagógusképzésig bármiben számíthat az iskola az alapítvány segítségére. Számos közös programot valósítanak meg: vetélkedőket, kulturális és sporteseményeket, előadásokat és kirándulásokat.

A továbbiakban Balázs-Bécsi Attila a 2020-ra szóló munkaterv pár pontját emelte ki. A 2019 őszén megkezdett programok és rendezvények folytatódnak. A szervezet ugyanakkor nyitott bármilyen közösségi kezdeményezés felé. Anyagi forrásokat és szakmai segítséget biztosít bárkinek, aki jól megfogalmazott, szakmai és közösségi igény szempontjából megalapozott, költségvetéssel ellátott tervezetet nyújt be.

Az alapítvány elnöke befejezésül bemutatta az új terveket is. Mezőség arcai a múlt századból címmel régi fotókat digitalizáló, archiváló és publikáló projektet indítanak be a szórványkollégium 32 településről származó diákjainak közreműködésével és Paróczi Ákos Petőfi Sándor ösztöndíjas irányításával. Legnagyobb tervük viszont egy új, korszerű bentlakás építése az iskola mellé, ugyanis a régi épület túlzsúfolt és korszerűtlen. Azért, hogy a túlzsúfoltságot megszüntessék, és a következő években az új diákokat is fogadni tudjanak, szükséges az új épületszárny felépítése. A 2016-ban átadott, az alapítvány által épített iskola által biztosított minőségi oktatási körülmények rendkívüli nagy vonzerőt gyakoroltak a mezőségi szórványközösségekre. A bentlakásba iratkozók száma évről évre nő, ami örvendetesen igazolja a befektetés sikerét.


EZ ÉRDEKELHETI
KÖZHÍR ROVAT CIKKEI

ROPOGÓS ROPOGÓS

VIDEÓ – Szigorú közúti ...
Hova fordulhat fogorvosi ellátásért?
Hétfőtől folytatják a fertőtlenítést

NÉPSZERŰ NÉPSZERŰ