Évekbe telik a válaszúti Bánffy-kastély helyrehozatala
Elkezdődött a műszaki tervek kidolgozása
Elkezdődött a műszaki tervek kidolgozása
Vissza

Évekbe telik a válaszúti Bánffy-kastély helyrehozatala

A Kolozs Megyei Tanácsnak alárendelt válaszúti Bánffy-kastély esetében Alin Tişe tanácselnök aláírta a műszaki tervek elkészítésének elkezdésére vonatkozó rendeletet. Tulogdy László építész, a tervet kidolgozó Ektra Studio Kft. munkatársa lapunknak elmondta: július végén a több cégből álló társulás elkészíti a terveket. Ezt követően a megyei tanácsnak meg kell hirdetnie a kivitelezési közbeszerzési eljárást az elektronikus rendszerben, ám a jó minőségű munkálatokhoz legalább kétévi munka szükséges. Ez pedig azt jelenti, hogy a munkálatok elkezdése akár 2019-ig is kitolódhat, így a befejezés is legalább 2021-ig várat magára. A műszaki terv kidolgozásának munkadíja 710 ezer lej + ÁFA. A műemlék felújítása a Regionális Operatív Program keretében zajlik, azaz uniós forrásból finanszírozzák. A teljes felújítás, azaz a megvalósítás 19,9 millió lejbe kerül, ebből a Kolozs megyei Tanács 390,5 ezer lejt fizet ki önrészként.

– Elkezdődött a válaszúti Bánffy-kastély helyrehozatalához szükséges műszaki tervek kidolgozása. A dokumentációt július végéig kell leadnunk. Az iratcsomónak több tanulmányt kell  tartalmaznia: régészeti, biológiai, topográfiai, geológiai, hidrológiai felméréseket – nyilatkozta a Szabadságnak Tulogdy  László építész, a nyertes cégtársulás egyik tagjának, az Ektra Stúdió Kft-nek munkatársa, aki a műszaki terveket készítő munkacsoport irányító építésze is egyben.

Az egykori ebédlő bővelkedett kézműves tárgyakban

Tulogdy László azt is elmondta, hogy a kivitelezési munkálatok versenytárgyalását a tervek leadását követően hirdetheti meg a Kolozs Megyei Tanács az elektronikus közbeszerzési rendszeren keresztül. Tulogdy szerint a kivitelezési munkálatok két évet is eltarthatnak. Ha ehhez hozzátesszük, hogy a versenytárgyalás lefolytatása több hónap, és a vesztesnek nyilvánított cégek meg szokták fellebbezni a versenytárgyalás eredményét, akkor a kivitelezési munkálatok leghamarabb 2019 elején kezdődhetnek el, illetve 2021-ben fejeződhetnek be. 

Alin Tişe megyei tanácselnök közleményében kifejtette: szeretnék minél hamarabb befejezni a felújítást, hogy a turisták számára látogatható, azaz vonzó célpont legyen a kastély, és ezzel a térség gazdasági fejlődéséhez is hozzájárulhasson. A műszaki tervek odaítélésekor nem csak az ár volt a döntő szempont, hanem figyelembe vették az ajánlattevők tapasztalatát is. 

A kastélyt körülvevő telek 56 ezer négyzetméteren fekszik, amiből 644 négyzetmétert maga a kastélyépület foglal el, ezen kívül 691 négyzetméteren található három melléképület is. A Kolozs Megyei Tanács közleményéből az is kiderül, hogy a felújítás után megváltozik az épület rendeltetése is: a speciális iskolából a megye reprezentatív kulturális központjává növi ki magát, ahol kulturális eseményeket szervezhetnek, és a nagyközönség számára is láthatóvá és látogathatóvá tehetik.  

Válaszúton kastélyt elsőként gr. Bánffy Dénes építtetett, feltételezhetően 1820 táján. Az országút mentén húzódó kétszintes, lőréses-bástyás kastélyt 1848-ban román felkelők rongáltak meg. Több tulajdonos után az épület végül lovagvárnak tetsző istállóvá szelídült. A ma látható, téglalap alaprajzú, eklektikus stílusú (neobarokk, neoklasszicista és neoreneszánsz stíluselemeket ötvöző) kastély formálói: br. Bánffy Ádám és fia br. Bánffy Albert volt. Bánffy Ádám a XVIII. század közepén, a részben földszintes, részben emeletes régi épületet neobarokk modorban alakítatta át 1885 táján, Bánffy Albertnek pedig a park felőli oszlopos veranda és széles erkély, a neoreneszánsz architektúrájú külső, a manzárdtető és az egységessé alakított kétszintes építmény köszönhető. A kastélyban megtekinthetők br. Bánffy Ádám műkedvelő faragványai, aki külföldi útjai során megismerkedve a kézművesség irányzataival és művelőivel, lakóhelyét önmaga rendezte be, valóságos alkotótáborrá avanzsálta. Erről árulkodik a lépcsőház tölgyfaburkolatos kialakítása, a manierisztikus faragványok, az egykori ebédlő berendezése és az ebédlőben ma is látható cserépkályha mása. A díszes kályha eredetijét a báró a császári párnak ajándékozta, mely 1944-es pusztulásáig a gödöllői királyi kastélyt díszítette.

A díszes kályha eredetijét Bánffy Ádám a császári párnak ajándékozta


EZ ÉRDEKELHETI
KÖZHÍR ROVAT CIKKEI

ROPOGÓS ROPOGÓS

Hollandia és Törökország megegyezett a ...
CFR 1907: Pontveszések a nyitányon
X-akták: a kutyagumi

NÉPSZERŰ NÉPSZERŰ