Évekbe telik a Hóstát negyed központjának felújítása
Három hektárról négy hektárra növelnék a zöldövezetet
Három hektárról négy hektárra növelnék a zöldövezetet
Vissza

Évekbe telik a Hóstát negyed központjának felújítása

A Hóstát/Mărăşti negyed központi részének felújításáról szervezett közvitát a Kolozsvári Polgármesteri Hivatal keretében működő Lakossági Innovációs és Ötletközpont (CIIC). A közel kétórás online eseményt átlagosan százhúszan követték, ám alig néhányan szóltak hozzá, és azok is csak dicsérték a körzeti városrendezési tervet (PUZ) ismertető Planwerk cég munkáját. Ovidiu Cîmpean, a CIIC igazgatója elismerte, hogy a megvalósításhoz legalább négy-öt évre és uniós forrásra van szükség. A legjobb esetben is a kivitelezési versenytárgyalást egy év múlva szervezheti meg az önkormányzat. Jó hír viszont az, hogy a Planwerk cég által kidolgozott tervben a jelenlegi három hektárról négy hektárra növelnék a zöldövezetet, továbbá több biciklipályát is építenének. A tervet bemutató Tiberiu Ciolacu elmondta: az átalakítás fő mozgatórugója a tömegközlekedés és a biciklihasználat bátorítása, illetve a motorizált járművek használatának visszaszorítása.

A Hóstát/Mărăşti tér, illetve a Hóstát/Mărăşti negyed néhány utcájának átalakítási tervét mutatták be a Kolozsvári Polgármesteri Hivatal keretében működő Lakossági Innovációs és Ötletközpont (CIIC) által október 12-én megszervezett online közvitán.

A Planwerk cég munkatársa, Tiberiu Ciolacu ismertette a tervet, amelyből kiderült, 11,4 hektárnyi terület felújítása a cél, amely a következő utcák korszerűsítését foglalja magába: a Magyar/1989. december 21-e utcát (részlegesen), a Téglás/Fabricii utcát (részlegesen), a Liliom/Crinului utcát, a Könyvtár/Bibliotecii sétányt, a Pacsirta/Ciorcârliei utcát, a Honvéd/Dorobanţilor út 105. és 111. szám alatti ingatlan belső udvarát, a Barcaság/Bârsei utcát, a Szemere/Trotuşului utcát. Föld alatti parkolóházat építtetnének a Könyvtár/Bibliotecii utcában, hogy alternatívát kínálhassanak az utcán parkolóknak. A zöldövezet nagyságát a jelenlegi három hektárról négy hektárra növelnék. A munkálatok első szakaszában a Könyvtár/Bibliotecii sétány, a Magyar/1989. december 21-e, a Téglás/Fabricii és a Szamosfalvi/Aurel Vlaicu utcákat újítanák fel uniós forrásból. Minden utcában külön buszsávot és bicikliutakat hoznának létre. A Liliom/Crinului és a Pacsirta/Ciocârliei utcában pedig kiszélesítenék a járdákat a gépkocsiforgalom kárára.

„Az általunk kidolgozott PUZ célja a tömegközlekedés és a biciklihasználat népszerűsítése, ezt szolgálja a külön buszsáv és a bicikliút. Matematikailag bebizonyították: akárhány sávot hoznának létre a személygépkocsiknak, nem lesz elegendő. A külön buszsávval és bicikliúttal arra szeretnénk ösztönözni a lakosokat, hogy ne a személygépkocsijukkal, hanem a tömegközlekedési vállalat járataival közlekedjenek” – fogalmazott Tiberiu Ciolacu, aki szerint a Hóstát/Mărăşti negyed központi részét akár belvárosnak is tekinthetjük, ahonnan gyalog vagy biciklivel is könnyen el lehet jutni bárhova. „Jelenleg legalább 1500 gépkocsi parkol az utcákon, hogy ezeket eltűntessük, öt parkolóházat foglaltunk bele a tervbe: ebből a legfontosabb a Könyvtár/Bibliotecii utcában megépítendő 280 férőhelyes föld alatti parkoló. Ezenkívül még három parkolót hoznánk létre a lakóépületek környékén. Az ötödik pedig a Hóstát/Mărăşti tér keleti részének átszervezése nyomán jönne létre” – részletezte a tervet az építész. Hozzátette: a 2000-es években épített benzinkutat és a környező bevásárlóközpontot is elköltöztetnék. A lakóházak környékén pedig szabadidős övezeteket, terecskéket alakítanának ki.


Mindenki számára hozzáférhetővé tennék a Szentpéteri templom mögötti zöldövezetet (Látványterv)
A Téglás/Gyár utca jelenlegi forgalmi kapacitásán nem változtatnának, de szűkítenék az úttestet, és bicikliutakat alakítanak ki, fákat ültetnek, a templom környékére pedig kis terecskét terveznek. Az utca északi járdarésze esetében nem javasoltak változtatást, de bicikliutat, korszerű utcai bútorzatot és fákat erre az oldalra is szeretnének.

Megtudtuk: a Magyar/1989. december 21-e utcában megmaradnak a jelenlegi forgalmi irányok, ám nyugat–keleti irányban megszüntetnek egy sávot, ahol jelenleg kocsik parkolnak. A körforgalmat úgy alakítják át, hogy megközelíthető legyen a Könyvtár/Bibliotecii utcában kialakítandó föld alatti parkolóhely. A Szentpéteri templom mögötti zöldövezetet mindenki számára hozzáférhetővé teszik. A tervben szereplő többi utcában is megmaradnak a már létező forgalmi irányok, de lesz külön buszsáv és bicikliút, a járdákat kiszélesítik, fákat ültetnek, felújítják a buszmegállókat, új világítótesteket és utcai bútorzatot helyeznek el.

A hozzászólók mind dicsérték a Planwerk által kidolgozott körzeti városrendezési tervet. Akadt, aki föld alatti alagutak építését javasolta, hogy mentesítsék a járműforgalomtól a főutakat, ám ez a majdan megépítendő metró miatt nem lehetséges megoldás. A PUZ-t bemutató építész arra is rámutatott, hogy a föld alatti alagút nem csökkenti, csupán a föld alá irányítja a gépkocsiforgalmat, viszont a cél a személygépkocsik használatának csökkentése. Az egyik hozzászóló azt javasolta, hogy a negyedben alakítsanak ki olyan helyszínt, ami alkalmas lesz kulturális események megszervezésére. Válaszában Ovidiu Cîmpean elmondta: a Hóstát/Mărăşti tér keleti oldalán terveznek is egy ilyen létesítményt. Egy USR-s városi tanácsos arra figyelmeztetett: hiába újítják fel a negyed jelentős részét, ha a tömbházak továbbra is elhanyagoltak, vagy tele vannak ízléstelen pannókkal, reklámokkal.


EZ ÉRDEKELHETI
KÖZHÍR ROVAT CIKKEI

ROPOGÓS ROPOGÓS

A Környezetvédelmi Őrség megbírságolta ...
Kedvezményes repülőjegyek európai, ...
Hidrogénbuszt tesztelnek Kolozsváron is

NÉPSZERŰ NÉPSZERŰ