Eszenyi Enikő-rendezéssel indul az évad Kolozsváron
Vissza

Eszenyi Enikő-rendezéssel indul az évad Kolozsváron

Egy ritkán játszott, mégis rendkívüli, a szellemességet, erotikát és a drámai erőt ötvöző mű bemutatójával indítja a 2019/2020-as évadot a Kolozsvári Állami Magyar Színház. Frank Wedekind Lulu című színdarabját Eszenyi Enikő állítja színpadra, az évadnyitó premier szeptember 6-án látható, derült ki a színház ma délben tartott sajtótájékoztatóján. Az eseményen Tompa Gábor, a Kolozsvári Állami Magyar Színház igazgatója az új évadra vonatkozó fontosabb tudnivalókat ismertette, majd az évad első bemutatójáról az előadás alkotói árultak el részleteket. Eszenyi Enikő, a Vígszínház igazgatója, az előadás rendezője, Vörös Róbert dramaturg, a magyarországi intézmény fődramaturgja, illetve a szereposztás néhány tagja a két intézmény együttműködéséről, próbafolyamatokról, a 19. és a 21. század közös problémáiról beszéltek.

A sajtótájékoztatón Tompa Gábor a Kolozsvári Állami Magyar Színház 2019/2020-as évadjának műsortervét ismertette, kiemelve, hogy az új évadot szeptember 6-án, pénteken Frank Wedekind Lulu című előadásával indítja a társulat. A második premiert november 19-re időzítették, ekkor mutatják be a kolozsvári intézmény és a Drezdai Állami Színház koprodukciójában Bertolt Brecht Kurázsi mama és gyermekei című előadását, Armin Petras rendezésében. Idén viszik színre a fiatal rendezőknek meghirdetett pályázat utolsó nyertes projektjét, Porogi Dorka Susan Sontag Alice az ágyban című darabját rendezi. A stúdióelőadás tervezett bemutatója 2019. december 14.

A következő évre további három bemutatót terveznek: Béres László Sheldon Harnick, Herry Bock és Joseph Stein Hegedűs a háztetőnjét rendezi, Radu Alexandru Nica pedig Mark Ravenhill Pool (no water) című művét állítja színpadra. Az évadot Hanoch Levin Jób szenvedései című darabjával zárják, az előadást Ilan Ronen rendezi.

Idén is szervez színházi fesztivált a kolozsvári intézmény, 2019. november 19. és 30. között zajlik az Európai Színházi Unió (UTE) 18. fesztiválja, a rendezvényt utoljára 2008-ban tartották Romániában, derült ki a sajtótájékoztatón. A fesztiválon az Unió tagszínházainak előadásai láthatók, a 17 tagból mindössze kettő nem lesz jelen Kolozsváron, a bécsi Volkstheater és a moszkvai Maly Theatre. Tompa Gábor, aki az UTE elnöki posztját is betölti, kiemelte, az unió következő 4 év fesztiválterve is megvan már.

Először rendez Kolozsváron Eszenyi Enikő

A színház és a film világából is ismert, Jászai Mari- és Kossuth-díjas Eszenyi Enikő többször rendezett már külföldön, a kolozsvári társulattal azonban még nem dolgozott rendezőként, jegyezte meg a sajtótájékoztatón Tompa Gábor. Eszenyi Enikő számára nagy megtiszteltetés, hogy a sétatéri színházban rendezhet, mint mondta, a 10 éve tartó – ekkor vette át a Vígszínház igazgatói posztját – jó együttműködésnek köszönhetően ismeri és szereti is az intézményt, annak repertoárját, művészeit, és tiszteli munkájukat.

Eszenyi szerint a Lulu egy nagyon különleges, mégis nagyon ritkán játszott mű. „Kevés olyan szerző van, mint Wedekind, aki így ír meg egy női alakot és a körülötte lévő férfiakat, szerelmeit”, jegyezte meg a rendező. Mint hangsúlyozta, a színdarab sok olyan dolgot mutat meg egy női sorson keresztül, ami ma is aktuális, a mához szól. „Száz évvel ezelőtt is ugyanazok a problémák léteztek, mint ma, gazdasági válság, forradalmak, éhség, kilátástalanság… Úgy tűnik a helyzet nem változik, csak egyre melegebb lesz”, fogalmazott.

Eszenyi Enikő és Bogdán Zsolt próba közben

A rendező úgy véli, jó előadást sikerült összehozniuk, viszont a társulatnak nem volt könnyű dolga, sőt. Wedekind szövege rendkívül rövid dialógusokból áll, és nagyon különös technikát kíván a színészektől, hiszen a szinte zenébe öntött szövegbe a Wedekind által igen kedvelt hármas egységet, a szellemességet, erotikát és drámai erőt is előtérbe kell állítani. „Ez egy rendkívüli feladat, és remélem, hogy ennek meg fogunk felelni”, jegyezte meg Eszenyi Enikő.

Kiemelte, Lulut csak akkor lehet rendezni, ha van, aki eljátssza a címszerepet és a köré csoportosuló férfiakat.

Az előadás díszletét Helmut Stürmer tervezte, alapjául Brassai fotói szolgáltak, a jelmezeket Pusztai Judit készítette.

Vörös Róbert dramaturg a sajtó képviselőinek elmondta: az előadásnak több változata van, ők azonban a Lulu 1894-ben írt ősszövegét használták. Ezzel a változattal a fiatal Frank Wedekind a 19. század végén „kiverte a biztosítékot”, ezért kellett a szöveget újraírnia és finomítania. A dramaturg szerint, a Luluból Frank Wedekind gazdag életismerete rajzolódik ki, szól nyomorról, gazdagságról, a pénz hatalmáról, kiszolgáltatottságról, a férfi butaságról, vágyakról és a nőről. Szerinte a szöveg „olyan, mint egy váratlanul kapott ajándékcsomag”, amely mindig valami újabb meglepetést tartogat.

A sajtótájékoztatón a szereposztás néhány tagja is jelen volt, a címszerepet alakító Imre Éva, valamint Bogdán Zsolt, Bodolai Balázs és Viola Gábor, akik mindannyian értékelték a közös munkát.

A Lulu című előadást szeptember 6-án, pénteken 19 órakor mutatja be a társulat, ezt követően szeptember 8-án, szintén 19 órától játsszák.

(Borítókép: Jelenet a próbafolyamatról. Fotók: Kolozsvári Állami Magyar Színház)


EZ ÉRDEKELHETI
KULTSZÍNTÉR ROVAT CIKKEI

ROPOGÓS ROPOGÓS

Irodalmi alapítványt hoz létre Olga ...
Elölről kezdődik a Zilahi Református ...
Megtalálták a vasárnap eltűnt 13 éves ...

NÉPSZERŰ NÉPSZERŰ