Esterházy Marcell munkái visszatérnek Kolozsvárra

A Bázis kiállítótere ad otthont a művész első egyéni kiállításának Erdélyben

Esterházy Marcell munkái visszatérnek Kolozsvárra
A Centrul de Interes őszi kiállítássorozatát teszi teljessé Esterházy Marcell – az egyik legismertebb kortárs író, Esterházy Péter fia – Paralelle Perception című egyéni kiállítása a Bázis kiállítóterében. A tárlat – amelyre a belépés ingyenes – október 22. és november 17. között látogatható keddtől szombatig esténként 18.30 és 21 óra között a Gyufagyár utca 9. szám alatt található épület negyedik emeletén. A Centrul de Interes által 2019-ben szervezett csoportos kiállításon már láthatták az érdeklődők a művész munkáit a dunaújvárosi Kortárs Művészeti Intézet gyűjteményéből bemutatott nagyívű válogatás részeként.

A Paralelle Perception, amely Esterházy Marcell első egyéni kiállítása Erdélyben, részben a budapesti acb Galériában idén nyáron megrendezett kiállítása anyagából, részben pedig korábbi munkáiból áll, amelyeknek központi témája a családi archívumok feldolgozása. A művész legkülönfélébb médiumok segítségével készült munkái egyszerre foglalkoznak a trauma, a hazugság, a megbocsátás, a félelem, az ítélkezés, a manipuláció és a bűn kérdésével.

Esterházy Marcell 2003-ban végzett a Magyar Képzőművészeti Egyetem Intermédia szakán, majd Marseille-ben és Párizsban élt és dolgozott több mint tíz évig. 2004-ben Lucien és Rudolf Hervé különdíjat kapott, 2009-ben Studió-díjas, 2009-től Derkovits-ösztöndíjas, 2015-ben pedig az Európai Fotóhónap Arendt Award jelöltje volt. Munkái megtalálhatók a budapesti Ludwig Múzeumban, a Marseille-i Kortárs Gyűjteményben, a Magyar Nemzeti Galériában, a dunaújvárosi Kortárs Művészeti Intézetben, a székesfehérvári Szent István Király Múzeumban, a budapesti Kiscelli Múzeumban és számos magángyűjteményben.

A Centrul de Interes további kiállítótereiben Esterházy Marcell kiállításával egy időben a neves francia művésznő, Orlan nagyszabású, Les Films de Sainte – Orlan című kiállítása is megtekinthető. A Centrul de Interes-ben csak gyógyulás utáni védettségi- vagy oltásigazolással rendelkező látogatókat fogadnak, ugyanakkor megkérnek mindenkit, hogy a kiállításra személyi igazolványt és védőmaszkot is szíveskedjenek magukkal vinni. További információk elérhetők Facebook-on – www.facebook.com/centruldeinteres.

Esterházy Marcell kiállítása része a Centrul de Interes – a kolozsvári kortárs képzőművészet vektora című projektnek.