Eső és izomláz nélkül, három és fél éves kislánnyal a Jókai teljesítménytúrán
Vissza

Eső és izomláz nélkül, három és fél éves kislánnyal a Jókai teljesítménytúrán

Mire van szükség ahhoz, hogy az ember szedje a lábát? Május 12-én, a 21. Jókai Emlék- és Teljesítménytúra 30 kilométeres távjának néhány gyalogos résztvevőjét például egy – nem túlzás – másfél méteres óriássikló motiválta, hogy gyorsabban haladjon. Egy másik résztvevő pedig bevallása szerint egy viperát látott, úgyhogy akik félnek vagy irtóznak az efféle „csúszómászóktól”, azok egy ideig mindenképpen gyorsabban szedték a lábukat... A gomolygó esőfelhők viszont ezúttal nem siettették a résztvevőket, mint más években: a verőfényes napsütés a túra végéig kitartott, ahol a szervezők gulyással várták az érkezőket.

Nem számoltam, az évek során összesen hány Jókai teljesítménytúrán vettem részt, de nincs tíz. Arra viszont eléggé pontosan emlékszem, hogy Várfalva után vagy a Székelykő környékén szinte mindig utolért a nagyidő: nyári zápor, zivatar, néhányszor jégeső. Idén kimaradt ez az „élmény” (pedig készültem: esőkabát is volt nálam), amely valamilyen szinten a Jókai Mór Emlék- és Teljesítménytúra része…

Minden elő volt készítve, de mégis akadt intéznivaló. Branea Róbert felelős szervező (jobbról) folyton telefonált Szinden

Egy nappal a számomra hagyományos, 30 kilométeres táv legyalogolása után – e cikk írásakor –elmondhatom: nincs izomhúzódás, izomláz, nincsenek vízhólyagok  a lábujjaimon, nem fáj a forgócsontom, sem a bokám, a talpam, a térdem. Még a bal sem, amelyet részleges meniszkusz szakadás miatt tavaly májusban műtöttek meg.

Bezzeg a mi időnkben kapálni, szántani, gyűjteni kellett, gondolhatták Szind idősei...

Mindez valószínűleg annak is köszönhetően, hogy a Jókai TT előtt három nappal felajánlottam Branea Róbert felelős szervezőnek, hogy segédkezem a Várfalva utáni útszakasz megtisztításában és kijelzésében – nem mértem, de körülbelül 10-15 kilométert gyalogolhattunk, ami jó felkészülésnek bizonyult.

Inkább élmény, mint teljesítmény

Igen, élménytúra, mert – bár lehet, fel tudnám venni a versenyt az élbollyal –, valahogyan nincs elég ambíció és motiváció bennem ahhoz, hogy teljesítménytúrává formáljam át. Az évek során elsősorban mindig a társaság és a hangulat volt a fontos számomra, a csapat megszervezése, s az, hogy amennyiben lehet, akkor együtt, a barátságot közös élményekkel tovább építve tegyük meg a távot a többiekkel. Élmény és nem teljesítmény tehát, habár a szintidőt teljesíteni kell ám. Ez most sem sikerült minden esetben, a hivatalos igazolólapon szereplő adatok szerint már a harmadik ellenőrzőpontnál kifutottunk az időből. Várfalván már fél óra volt a késés, de belehúztunk, és a Székelykő nyergében felállított ellenőrzőponthoz már fél órával zárás előtt érkeztünk meg Emmával és Jocóval.

Szép idő, friss levegő, jó társaság. Mi kell több?

A Rajt oszlopba 9 óra 53 percet jegyeztek fel, de Kudor Emesére várva (kiderült, hamarabb elindult...) végül csupán 10 óra 15 perc tájt indultunk el. A Tordai-hasadék végén levő ellenőrzőponthoz 11 óra 47 perckor értünk. A további adatok: Kápolnás-tető – 13:05, Curmătura-nyereg – 14:10 (az EP-t 10 perccel korábban „hivatalosan” bezárták), Várfalva – 16:00 (ettünk-ittunk, de nem sört), Székelykő – 19:00, Torockó – 20:11.

Kis ijedelem, majd meglepetések

De visszatérve az elejére, reggel fél kilenckor a régi Flip előtt kis ijedelem lett úrrá az embereken: 19 férőhelyes kisbuszba kell mindannyiunknak beférnünk? Körülbelül tíz perccel később azán mindenki megnyugodott, megérkezett a negyven férőhelyes nagybusz. A szindi paplakot valósággal megrohamoztuk, de a hetekkel, hónapokkal korábban elkezdett szervezői munkának köszönhetően az előre előkészített igazolólapokat és túrakalauzokat gyorsan kézhez kaptuk, s indulhatott is 30 kilométeres gyalogtúránk. Szind után egy bal kanyarban levő háznál korábban már eltévedtünk, most viszont tudtuk, merre kell menni.

Innen jön a nehéz része...

A Tordai-hasadéknál már az elején éles női hangra lettünk figyelmesek: „se plăteşte taxă!” A fejenként 4 lej leperkálása után akadálymentesen folytattuk utunkat, vizet viszont a megszokott helyen nem tudtunk tölteni a kulacsokba, mert időközben fémhuzalokkal kifüggesztett fahidat építettek. A „hadd-el-hadd” a Tordai-hasadék után következett: felmászni a Kápolnás-tetőre. Azzal motiváltam magam, hogy fent pizzát árulnak, s finom sör jár mellé... Utóbbi csupán a helyszínen volt (Várfalván szándékosan nem fogyasztottam alkoholt, nehezítette volna a menetelést), s a pizza helyett finom gulyással örvendeztettek meg bennünket.

Volt, aki belecsúszott a Hesdát-patakba

Közben persze meg kellett járni a hadak útját: Kápolnás-tető, Curmătura-nyereg.... Körülbelül itt csatlakoztunk ismét a Veres Ágiék családos-gyerekes csapatához, s ugyanezen a környéken lettem figyelmes egy igen fiatal résztvevőre. Édesapjától megtudtam, hogy a három és fél éves Varga Zoé Anna részben végiggyalogolja a 17 kilométeres távot… Ez igen, ez motivációt biztosított a folytatáshoz. Aztán a nyereg aljában, az ortodox kolostor mellett levő ellenőrzőpontnál ámultam-bámultam, amikor megérkezett a tizennégy esztendős Szélyes Nóra, barátom, Szélyes Levente legnagyobbik lánya. Nóra levált a csapatától, mert túl lassan haladtak, s utol akarta érni Szabó Lillát, a Kolozsvári Magyar Napok programfelelősét. Előbb viszont egy másfél méteres siklóval találkozott – szerencsére a barátnőm, Bianka korán észrevette az úton átsikló kígyót, s nem hagyta, hogy Nóra tovább haladjon.

Csak egy részét sikerült lefényképezni

Halálfejes Jézus-kereszt

A hőségre a várfalvi polgármesteri hivatal közelében, Barla Lóránt szüleinek háza előtti forrás jelentette a megoldást – kivételesen nem söröztünk, múltkor emiatt megszenvedtük az út további részét. A mászás után már elénk tárultak a Székelykő bércei, s a hűvös levegőnek köszönhetően is könnyebb volt a gyaloglás. A Székelykő nyergében fából készült, alacsony kerítéssel körbevett keresztre lettünk figyelmesek. A napelemek arra engedtek következtetni: éjjel LED égőkkel világítják ki… Valaki pedig halálfejet tett Jézus lába alá...

A Nagy Árkon mindenki óvatosan ereszkedett le

Szerencsére sikerült időt szakítanom a 2014-es Jókai TT-n a Nagy Árok közepe táján elhelyezett geoládám kicserélésére is, bár a hideg sör és a gulyás gondolata egyre inkább hatalmába kerített… Egyébként állítólag Sztranyiczki Gábor, a díjnyertes terepfutó olyan korán megérkezett Torockóra, hogy a gulyást el sem kezdték főzni, ezért lazán visszaszaladt Várfalvára, ahol még volt zsíros kenyér…

Az általam megkérdezett résztvevők hálásak voltak a szervezésért, valamennyien elégtétellel ültek buszra a túra végén, s gondolom, a szervezők is elégtétellel nyugtázták a nap végén, hogy megérte a fáradozásuk.

Minden bizonnyal a legfiatalabb résztvevő: a három és fél éves Varga Zoé öntapadóst kér az igazolólapjába


EZ ÉRDEKELHETI
ÉLETMÓD ROVAT CIKKEI

ROPOGÓS ROPOGÓS

Zajlik az EPP tisztújító kongresszusa ...
A Dacia Duster legnépszerűbb kisméretű ...
Erősödött az euró, gyengült a lej

NÉPSZERŰ NÉPSZERŰ