Erős vár a mi Istenünk…

Erős vár a mi Istenünk…
Magyarországi származású, ám évek óta külföldön tevékenykedő, aktív orgonaművészt, Mátyás Istvánt (fotó) hallgathattuk meg a Farkas utcai református templom nyári hangversenysorozata keretében, július 19-én. A műsorfüzetet tanulmányozva meggyőződhettünk, hogy fiatal, jól képzett, sikeres, aktív előadót hozott el a sors – jobban mondva a szervezők – Kolozsvárra.

Nagy merészségnek tartom, ha az előadó Liszt Ferenc B-A-C-H prelúdium és fúgájával kezdi koncertjét. Mátyás István hangversenyének első műsorszáma ez a zenemű volt, amelyet tökéletes technikával, a romantikus mű által támasztott hangzás- és dinamikai előírások precíz betartásával játszott el, így már az első néhány percben meg tudta győzni a közönséget hangszeres kvalitásairól. A Liszt-mű nagyon szép és népszerű, az orgonaművészek alaprepertoárját képezi, Mátyás István pedig muzikalitása folytán kiválóan tolmácsolta.

A meglepetést mégis inkább a második mű szerezte, amely az Erős vár a mi Istenünk  című reformációs ének tízféle feldolgozását tartalmazta. Az Erős vár a mi Istenünkről tudni kell, hogy az egyik legismertebb protestáns egyházi ének, amelyről azt tartják, hogy mozgósító hatása miatt a reformáció „harci dala” volt. Közismert, hogy a barokktól, a romantikán át egészen a 20. századi szerzőkig sokan sokféleképpen dolgozták fel ezt a zsoltárt, ám tíz feldolgozást „egy csokorban” még nem volt alkalmam meghallgatni. Zenetörténeti sétának is beillett ez a tíz miniatűr alkotás. A visszatérő, diadalmas fő téma mellett bámulatos volt a feldolgozások sokszínűsége, egyedisége.

Utólag elgondolkodtam, vajon mi késztette Mátyás Istvánt arra, hogy egyazon zsoltár tízféle változatával örvendeztesse meg a hallgatóságot? Három lehetséges magyarázatot találtam: egyrészt az előadó úgy ítélhette meg, hogy a patinás, gyönyörűen felújított Farkas utcai református templomhoz illik előadni ezt az ismert zsoltárt; másrészt az is felmerült, hogy mivel az „Erős vár a mi Istenünk!” formulával köszöntik egymást az evangélikusok Magyarországon, akkor ezzel a művel az előadó evangélikus hitét akarta alátámasztani. A harmadik, és talán a legegyszerűbb magyarázat az, hogy az istenhívő művész a közönségre is ki akarta terjeszteni a keresztény hit és az Istenbe vetett bizodalom fontosságát.

Zárószámként is ismert mű hangzott el: Max Reger Wachet auf, ruft uns die Stimme op. 52 no. 2 korálfantázia, amelyet szívesen hallgattunk meg Mátyás István muzikális, igényes előadásában.