Erdélyi magyar egyetemistáknak hirdet felvételt az MCC

Erdélyi magyar egyetemistáknak hirdet felvételt az MCC
Az alapképzésen ősszel második évüket kezdő kolozsvári diákok jelentkezését várja a Mathias Corvinus Collegium (MCC) Kolozsvári Egyetemi Programja. A hagyományos oktatást kiegészítő szakirányos képzések célja, hogy felkarolja azokat a tehetséges egyetemistákat, akik a kurzusok elvégzését követően környezetük javára szeretnék fordítani a megszerzett tudást.

„A sikeresen felvételiző diákok teljesen ingyen képezhetik magukat az MCC kolozsvári központjában. A program során nemcsak vezetői tapasztalatokat szerezhetnek, de lehetőségük lesz arra, hogy idegen nyelvi ismereteiket tökéletesítsék, valamint arra, hogy neves szakemberektől tanuljanak. Tapasztalataink szerint olyan használható tudással gyarapodnak a hallgatók, amelyet a szakmai életben szinte azonnal kamatoztatni tudnak” – mondta Lánczi Péter, az MCC ügyvezető igazgató-helyettese.

Az egyetemisták a program során Erdély-tanulmányok, Média és kommunikáció, valamint Nemzetközi kapcsolatok és gazdaság szakirány közül választhatnak. A heti két alkalommal zajló kurzusok mellett a diákok, mentorok által felügyelt projektmunkák során gyakorlati tapasztalatokat szerezhetnek. Továbbá a képzések által tágabb látókörre tesznek szert és elmélyíthetik ismereteiket egy-egy kiválasztott területen. Mivel az MCC a szakmai fejlődésen túl az összetartozást erősítő pezsgő közösségi diákéletet is fontosnak tartja, ezért a résztvevők élményekkel teli programokra, táborokra számíthatnak.

Szóbeli és írásbeli felvételi vizsga vár azokra, akik lehetőséget látnak a program által kínált képzésekben és jelentkeznek. Míg előbbi egy logikai- és szókincsteszt kitöltését, valamint a választott szakirány által megadott témák közül egy kidolgozását jelenti, addig a szóbeli vizsgán a megírt esszét kell prezentálni a felvételi bizottság előtt.

Az MCC Kolozsvári Egyetemi Programjának szakirányos képzéseire június 20. éjfélig adhatják be pályázatukat az érdeklődők. A képzésről és a jelentkezés feltételeiről bővebb információ az intézmény honlapján (http://mcc-kolozsvar.ro/) olvasható.