Erdély több városában is megszervezik a nyári óvodát

Erdély több városában is megszervezik a nyári óvodát
Kolozsvár mellett idén Máramarosszigeten, Nagybányán és Brassóban is megszervezi az Argumentum Nostrum Egyesület a nálunk már jól ismert nyári óvodát, az Erdei óvodát és az elemistáknak szánt Grund programot. A július 4-e és augusztus 27-e között zajló, szakképzett pedagógusok, dadák és önkéntesek bevonásával szervezett nyári óvodába június 1-jétől lehet jelentkezni az egyesület új, argumentumnostrum.ro honlapján. A gyerekfelügyelet mellett a nyári óvoda arra is lehetőséget biztosít, hogy a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) óvónőképző szakának hallgatói elvégezhessék kötelező szakgyakorlatukat. A program támogatóinak köszönhetően a szülőknek csak kisebb összeggel kell hozzájárulniuk a költségekhez, a hátrányos helyzetű vagy nagycsaládból származó gyermekek pedig, szüleik kérésére, kedvezményben részesülhetnek. Programokban idén sem lesz hiány – ígérték a nyári óvoda szervezői szerdai sajtótájékoztatójukon.

– A nyári óvoda idei újdonsága az, hogy a kezdeményezést kiterjesztjük Nagybányára, Máramarosszigetre és Brassóra – mondta a sajtótájékoztatón Fekete Emőke, az Argumentum Nostrum Egyesület elnöke, a program főszervezője. Hozzátette: szeretnék az elkövetkező években minél több szórványtelepülésen elindítani a nyári óvodát. A fenti három helységben összesen tizenhat csoportnyi gyerekkel számolnak. Ezekben a városokban az iratkozás június közepétől kezdődik.

– Az első nyári óvodát 2017-ben szerveztük meg négyszáz gyermek részvételével. Az érdeklődés évről évre nőtt: 2019-ben hatszáz gyermeknek biztosítottunk nyári napközi foglalkozást. Idén nyolcszáz jelentkezőre számítunk – emlékezett a kezdetekre Fekete Emőke. Hozzátette: céljuk, hogy a gyermeknevelés terheit könnyítsük a kisgyermekes dolgozó szülők esetében, és a nyári gyerekfelügyelettel járó anyagi terhet is enyhítsék. – Programjainkkal immár hatodik éve vidám kis közösséget próbálunk formálni Kolozsváron, amelynek részévé válnak partnereink is, állami és felekezeti oktatási intézmények, valamint egyházközségek is, amelyek helyet biztosítanak gyermekcsoportjainknak – jegyezte meg a főszervező.

A nyári óvoda idején nemcsak felügyelik a gyerekeket, hanem tematikus heteket szerveznek nekik, ahol 9–17 óra között kézműves foglalkozásokkal, készségfejlesztő tevékenységekkel kötik le őket. De olyan kísérleteknél is asszisztálhatnak az óvodások, amelyek megszerettetik velük a természetet. Szintén megszervezik a kisiskolásoknak szóló Grundot és az Erdei iskolát. Idén nyolcszáz jelentkezőre számítanak, akiket 43-45 csoportban helyeznek el.


Júniustól lehet iratkozni a nyári óvodába – jelentették be sajtótájékoztatón (Fotó: Rohonyi D. Iván)

Oláh Emese, Kolozsvár alpolgármestere elmondta: a Kolozsvári Polgármesteri Hivatal már 2018-tól támogatta az egyesület által megvalósított nyári óvodát, idén pedig 75 ezer lej támogatást nyújt.

A Szabadság azon kérdésére, hogy a kolozsvári nyolcszáz hely az itteni magyar óvodások hány százalékát jelenti, Oláh Emese elmondta: a városban a magyar óvodások száma akár kétszer ennyi is lehet. – Ami a program által felvállalt gyerekvállalási kedv ösztönzését illeti, a nyári óvoda hozzájárulhat ehhez, ám konkrét eredményt csak országosan bevezetendő átfogó, támogató intézkedéscsomagokkal érhetünk el – mutatott rá az alpolgármester.

– A Communitas Alapítvány idén is nagy hangsúlyt fektet a szórványprogramok támogatására. Az ANYÓ program jó és kipróbált példa az óvodáskorú gyermekek nyári foglalkoztatásának és felügyeletének megoldására, és hangsúlyosan családtámogató jellege van. Ezért fontosnak tartjuk a program kiterjesztését a szórványvárosokra, hiszen azokban is nagy igény van ilyen kezdeményezésre. A program kiterjesztésének támogatását fokozatosan képzeljük el az elkövetkező években, az idén kísérleti jelleggel elindul az első tizenhat csoport – közölte Horváth Anna, a Communitas Alapítvány kuratóriumi tagja, amely 100 ezer lejes keretet hagyott jóvá a program Erdély-szerte történő kiterjesztésére.

Megtudtuk: a nyári óvoda sok egyetemi hallgatót is vonz, akik óvónőképző szakot hallgatnak. Olyanra is volt példa, hogy az egykori egyetemi hallgató most már képzett óvónőként vezetett csoportot.

Ami a program anyagi vonzatát illeti, a támogatóknak köszönhetően a szülőknek gyerekenként heti kétszáz lejt kell fizetniük. A hátrányos helyzetű vagy sokgyermekes családból származó gyermekeknek – amennyiben szüleik igénylik – kedvezményt is adhatnak a szervezők.