Épül Kolozsvár metropolisz övezeti helyiérdekű vasútvonala
A Román Vasúttársaság máris hozzálátott a sínfektetéshez
A Román Vasúttársaság máris hozzálátott a sínfektetéshez
Vissza

Épül Kolozsvár metropolisz övezeti helyiérdekű vasútvonala

Egy közlekedési szakember véleménye szerint, mire Romániában megépülnek a nagyvárosok körgyűrűi, befejezik az autópályákat és megvalósítják a metropolisz övezetek helyiérdekű vasúthálózatát (HÉV), addig a fejlett országokban már teleportálás segítségével közlekednek az emberek. Kolozsvár vonatkozásában lehet, hogy nem húzódnak el olyan sokáig a munkálatok, a Román Vasúttársaság (CFR) ugyanis már hozzálátott a Kolozsvár – Apahida pályaszakasz síncseréjéhez.

A tervek szerint ezen a távon a HÉV olyan sebességgel halad majd, mint az autópályán a személygépkocsik, azaz 120 kilométer/órával. A vasúttársaság infrastruktúra ágazatának mérnökei úgy tervezték meg a Kelet Kolozsvárt Apahidával összekötő pályaszakaszt, hogy az teljes mértékben beépíthető legyen a helyhatóság által már évek óta elképzelt HÉV útvonalába, ám sajnos egyelőre nincs átfogó terv a teljes szakaszra vonatkozóan.Az állami vasúttársaság minapi bejelentése szerint a vállalat mérnökei által tervezett Kelet Kolozsvár – Apahida szakaszon hozzáláttak a vasúti sínek és a hozzájuk tartozó infrastruktúra cseréjéhez. Az elképzelés szerint a felújítási és korszerűsítési munkálatok megegyeznek a helyhatóság által korábbi években eltervezett helyi érdekeltségű vasút (HÉV) útvonalának egyik szakaszával. A vasúttársaság szakemberei azt állítják, a korszerűsítést követően ezen a szakaszon a vonatok akár 120 kilométer/óra sebességgel is közlekedhetnek majd.

A vasúttársaság tájékoztatása szerint bizonyos munkálatok befejezési határideje december hatodika, ezért az említett szakaszon csupán egy vonalon zajlik a vasúti közlekedés. Külön figyelmet igényelnek, – állítják a mérnökök – a sínek találkozási felületei, ahol hegesztési munkálatokat végeznek, a teljes szakaszt 2020 második felében tervezik átadni.

Hetvenöt millió eurós befektetés

A statisztikák szerint a vasúti közlekedés szempontjából igen rosszul állunk. Évente a vonatok összesített késési ideje körülbelül hét év, az átlagsebesség pedig 40 kilométer/óra. Valamivel jobb a helyzet az InterRegio típusú vonatok esetében, azok 56 kilométer/órás átlagsebességgel haladnak. A CFR vonatállományából jelenleg 270 InterRegio és 1400 Regio típusú vonat közlekedik.

Nemrég a Kolozsvári Polgármesteri Hivatal illetékesei bejelentették: két HÉV útvonalat képzelt el. Az egyik Erdély fővárosától északra található Bonchidától indulna és Nemeszsuk valamint Apahida érintésével jutna el Kolozsvárig. A HÉV szerelvényeit a felújított vasúti sínek és infrastruktúra szolgálná ki. A másik szakasz Gyalut, Szászfenest és Kolozsvárt kötné össze, elágazással a Tetarom I  ipari park és Kisbács irányába.

A tervek szerint a befektetés összértéke 75 millió euró lenne.

Néhány héttel ezelőtt az önkormányzat bejelentette, hogy az olasz érdekeltségű SWS Engineering SPA és a francia Metrans Engineering cégtársulás nyerte a Gyalu – Szászfenes – Kolozsvár – Kisbács – Apahida –Nemeszsuk – Bonchida vasúti pályaszakasz tervezését. A tervnek tartalmaznia kell a metró útvonalát is, illetve meg kell teremtenie a kettő közötti kapcsolatot. A második helyen végzett Bukaresti Metró Rt. megfellebbezte az eredményt, ezért a folyamat valószínűleg elhúzódik.

Magyarnádastól Bonchidáig közlekedne a HÉV

A városháza honlapján található dokumentumok szerint a helyhatóság azt szeretné, hogy a metropolisz övezeti HÉV a magyarnádasi vasútállomástól induljon, a jelentős infrastrukturális befektetésekre (síncserére, villamosításra) már ettől a vasútállomástól szükség lenne. A helyiérdekű vasút végállomása Bonchidán lenne, így az érintett pályaszakasz hossza mintegy 43 kilométer. A tervek szerint a HÉV megőrizné a jelenlegi vasútállomásokat, ám hozzáadódna még Kisbács és a Tetarom 1-es ipari park. A tervek szerint a tervezőnek az is meg kellene oldania, hogy a Kolozsvári Nemzetközi Repülőtér közvetlen közelében is legyen állomása a HÉV-nek.

A metró esetében a terv a következő: előbb csak Szászfenes déli részétől épülne meg, s összekötné az itt létesítendő sürgősségi kórházat a Vivo bevásárlóközponttal, a Monostor lakónegyeddel, Kolozsvár belvárosával és tovább halad a Szamosfalvi út/Aurel Vlaicu utca végéig, az IRA-hídig. Az infrastrukturális megvalósítás második kivitelezési szakaszának terve Gyaluban állapítja meg a metró indulási helyszínét. Míg a metróvonal Gyaluig való meghosszabbítása megtörténik, a település lakóit autóbusszal szállítanák a metró szászfenesi és a HÉV magyarnádasi állomásáig.

EZ ÉRDEKELHETI
KÖZHÍR ROVAT CIKKEI

ROPOGÓS ROPOGÓS

VIDEÓ - #WEREMEMBER – Fotókkal a Holokauszt Emléknapra
Mennyibe kerülhet az új személyazonossági igazolvány?
Orbán Viktor: egy centiméterre voltunk, hogy kilépjünk az Európai Néppártból

NÉPSZERŰ NÉPSZERŰ