EMKE-díjak és közgyűlés: kétéves cselekvési terv
Vissza

EMKE-díjak és közgyűlés: kétéves cselekvési terv

Az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) éves közgyűlésén, szombaton mutatták be Kolozsvárott a szervezet elkövetkező két éves cselekvési tervét, amely az EMKE által tavaly, civil szervezetek körében végzett felmérés adataira alapszik. Délután a szervezet díjait adták át ünnepély keretek között.

A díjazottak: Bányai János-díj – Dimény-Haszmann Orsolya muzeológus; Balázs Ferenc-díj – P. Buzogány Árpád művelődésszervező; Janovics Jenő-díj – Székely Blanka televíziós újságíró; Gr. Bánffy Miklós-díj – Stier Péter gazdasági igazgató; Kallós Zoltán-díj – Ádám Gyula fotóművész; Kovács György-díj – Kozma Attila színművész; Gr. Kun Kocsárd-díj – Lucian Nastasă-Kovács történész; Monoki István-díj – Irina Rugină nyugalmazott könyvtáros; Nagy István-díj – Potyó István karnagy, kántor, tanár; Szolnay Sándor-díj – Kocsis Rudolf szobrászművész, egyetemi tanár; Poór Lili-díj – D. Albu Annamária színművész. Életműdíjak: Selmeczi György zeneszerző, karmester, tanár és rendező; Deák Gyula Levente, a Háromszék Táncegyüttes igazgatója (posztumusz), Németh Júlia műkritikus, Péntek János nyelvészprofesszor, néprajzkutató, Dukrét Géza helytörténész, a Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Társaság elnöke, Fleisz János Tibor történész, egyetemi magántanár.

/documents/20182/4879553/99632/23f28cf3-95e0-4b8f-b11a-5427eab9d802
/documents/20182/4879553/99633/20d787ec-1a9b-4867-9268-b1c29ea8866f
/documents/20182/4879553/99634/49fe5d68-97a8-4d6b-acd6-5d60f0ffe1bf
/documents/20182/4879553/99635/a224f00f-ecde-4f97-bfee-68d79008bc03
/documents/20182/4879553/99636/3a7bcd77-c899-4d0d-85fc-8621ab103a78
/documents/20182/4879553/99637/997d4c56-8523-47a3-9974-2cc08b401479
/documents/20182/4879553/99638/6d890551-ea53-4aa0-a3ce-b1a1291e42fe
/documents/20182/4879553/99639/be0d3368-d4eb-4b71-9b35-a5df4b481af1
/documents/20182/4879553/99640/1f23906f-e725-4baf-901b-ffdba2780808
/documents/20182/4879553/99641/88a00839-2001-44e1-8d9e-88c78db0141b
/documents/20182/4879553/99642/5f7a09d9-3344-4819-8cba-ce31933b575b
/documents/20182/4879553/99643/98667c96-704f-403d-b30e-19e17bdf9dd4
/documents/20182/4879553/99644/b22218b9-e5ad-419e-b408-c8280a249acd
/documents/20182/4879553/99645/c36fd690-7d4c-4fdf-8a25-0e70619af0a7
/documents/20182/4879553/99646/bdeb73a9-a6c0-410a-b400-c51d985f1c65
/documents/20182/4879553/99647/9b461cba-b265-4b78-b614-cbf4e906a0a1
/documents/20182/4879553/99648/8b57d1e2-0830-4c97-8c05-bc7928e888f8
/documents/20182/4879553/99649/19ebb2a5-46a4-487f-b826-85180c718ca7
/documents/20182/4879553/99650/f5f4cd94-65e5-4dc8-bf31-0c637f5b79f7
/documents/20182/4879553/99651/14270ed9-6242-41d2-ad4e-9fc289a19b14
/documents/20182/4879553/99652/c48187d8-5963-45cb-b81a-2571de95eb5b
/documents/20182/4879553/99653/88a649cf-d82e-48e7-8c2f-a8f54eff7800
/documents/20182/4879553/99654/76f2e148-bcff-4388-ba6d-df5a5bff8c58
/documents/20182/4879553/99655/e0f908fd-fe53-41bf-b977-cc8b96ea4165
/documents/20182/4879553/99656/c8f554b9-4a27-452a-a2fd-bad2a4d818db
/documents/20182/4879553/99657/39a72587-bfe0-4fde-8b8c-53ce516eb006
/documents/20182/4879553/99658/20b6d3c9-e9ad-44f9-8fa7-649a51b77205
/documents/20182/4879553/99659/aa4911d0-17c6-4c6f-9be3-2a643caf18f2
Iván Rohonyi D.
Iván Rohonyi D.
Iván Rohonyi D.
Iván Rohonyi D.
Iván Rohonyi D.
Iván Rohonyi D.
Iván Rohonyi D.
Iván Rohonyi D.
Iván Rohonyi D.
Iván Rohonyi D.
Iván Rohonyi D.
Iván Rohonyi D.
Iván Rohonyi D.
Iván Rohonyi D.
Iván Rohonyi D.
Iván Rohonyi D.
Iván Rohonyi D.
Iván Rohonyi D.
Iván Rohonyi D.
Iván Rohonyi D.
Iván Rohonyi D.
Iván Rohonyi D.
Iván Rohonyi D.
Iván Rohonyi D.
Iván Rohonyi D.
Iván Rohonyi D.
Iván Rohonyi D.
Iván Rohonyi D.

EZ ÉRDEKELHETI
ZOOM ROVAT CIKKEI

ROPOGÓS ROPOGÓS

Németh Zsolt: Tusványos a nemzeti összetartozás és a nemzeti élni akarás egyedülálló műhelye
Esők is viharok váltják a kánikulát
A Fellegvár is a kolozsvári turisztikai útvonal része lesz

NÉPSZERŰ NÉPSZERŰ