Először helyeztek ki köztéri adventi koszorút Nagyenyeden
Vissza

Először helyeztek ki köztéri adventi koszorút Nagyenyeden

Az idei adventi időszak kezdetét a Maros-parti kisvárosban a Máltai Szeretetszolgálat maratoni ajándékosztó kampánya jelezte. Az ünneplések sora december 3-án, szombaton este indult, amikor első ízben gyújtottak gyertyákat az adventi koszorún, a város főterén, ezt követően a római katolikus templomban koncertet szerveztek.

A Nagyenyedi Máltai Szeretetszolgálatnak köszönhetően, amelyik a legaktívabbak közé tartozik nemcsak a környéken, hanem az országban is, huszonhét éves múltra visszatekintő kapcsolat alakult ki a németországi Hasselroth-tal. E partnerség leglátványosabb része épp ilyenkor, advent első napjaiban valósul meg, amikor a német máltaisok mikulás csomagokkal járják be a város és a környék óvodáit, iskoláit.

Lőrincz Helga, Nagyenyed alpolgármestere, aki mindig részt vesz az ajándékcsomagok szétosztásában, meghatódva számolt be arról, hogy mennyivel jobb érzés adni, mint kapni, és ezt a gondolatot szeretné elültetni a gyerekek szívébe is. Éppen ezért a nagyenyedi délutáni oktatásban résztvevőkkel, akik a Bethlen Gábor Kollégium növendékei, különféle ajándékosztó akciókat szerveznek, hogy a legkisebbek minél hamarabb megtapasztalhassák a jótékonykodás felemelő érzését.

Az ünnepváró eseménysorozat kiemelkedő pontja a szombati adventi koszorú kihelyezése volt a város központjában, a délutáni oktatásban résztvevő gyerekek műsorának kíséretében. Szász János római katolikus plébámos arra hívta fel a figyelmet, hogy nem elég csak a koszorún levő gyertyáknak lángot adni, hanem a szívünkben levő gyertyákat is meg kell gyújtani, hogy Jézus Krisztus fénye ragyoghasson odabent. Tóth Tibor László református lelkipásztor is hasonló gondolatokat fogalmazott meg János evangéliuma alapján: az adventi koszorú nem örökzöld, mert elhervad, a „gyertyák is csonkig égnek”, a beteg világban élő ma emberének elsősorban az igaz világosságra, a közelgő advent fényére van szüksége. Az RMDSZ helyi önkormányzati képviselői meggyújtották a nagyméretű adventi koszorú első két gyertyáját, a körbenállók pedig elmondták a Miatyánkot. Az eseményt megtisztelte jelenlétével Oana Badea, Nagyenyed polgármestere és Lőrincz Helga alpolgármester.

Az esemény azért figyelemreméltó, mert mindeddig soha nem díszelgett ilyen nagyméretű adventi koszorú Nagyenyed közterein és a különféle, ilyenkor mindenütt megtalálható, gyakran az ünnep szentségére kevésbé utaló fénydíszek között, nemcsak esztétikusabb, hanem a karácsonyvárás meghitt hangulatát is idézi. Mint ismeretes – és erre beszédében röviden utalt Tóth Tibor lelkész is – az adventi koszorú története 1839-ig nyúlik vissza, amikor J. H. Wichern német evangélikus lelkész az általa alapított gyermekotthonban, az adventi időszak minden napján egy-egy gyertyát gyújtott, hogy ezzel szemléltesse a gyerekeknek a növekvő fényt, majd két méter átmérőjű, fenyőággal vagy örökzölddel kidíszített fakerékre helyezte őket, ezzel megalkotva a mai adventi koszorú ősét.

A gyertyagyújtást követően a Szent Erzsébet római katolikus plébániatemplomban hangulatos koncert zajlott Potyó István orgonaművész, a kolozsvári Szent Mihály-templom orgonistája és Ambrus László trombitaművész, a marosvásárhelyi filharmónia tagja jóvoltából.  A maradandó zenei élményt nyújtó produkció során P. C. Lutkin, Ruzitska György, H. Purcell, J. Stanley, G.F. Haendel, Josephus Fazakas Krisbacensis és L. Clarke művek csendültek fel.


EZ ÉRDEKELHETI
KÖZHÍR ROVAT CIKKEI

ROPOGÓS ROPOGÓS

Ki kerülhet a NATO élére Stoltenberg ...
Még több nyugati fegyverre számít ...
Mennyivel nőtt a munkanélküliségi ráta?

NÉPSZERŰ NÉPSZERŰ