„A maga nemében rendkívüli alkalom ez, hiszen nem mindennapi lehetőség belvárosi utcákon régészeti vizsgálódásokat végezni; tulajdonképpen, ez az első olyan torony, amelyet régészetileg megkutathatunk” – mondta lapunknak Radu Lupescu művészettörténész, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem docense. Hozzátette: az ásatás azért is fontos, mivel be lehet majd jelölni a belváros mai topográfiájában a torony egykori helyét, amelyet a tervek szerint ki is jeleznek majd a felszínen.
– Feltételezzük, hogy a Híd-utcai kaputorony nyugati oldalának alapozása bukkant most elő; az ásatás átmegy majd az utca másik oldalára is, ahol várhatóan a torony további részei is előkerülnek majd – hívta fel a figyelmet a szakember. Kérdésünkre, hogy a kaputoronyhoz csatlakozott, egykori várfalrésznek maradványai előjöhetnek-e, elmondta: a falrészeknek csak a nyomvonalát követhetik, az alapozásig nem tudnak majd leásni.
Az úgynevezett Hídkapu 1872-ig állt, nagyjából a mai főposta bejárata előtt. Építéstörténete Kolozsvár Zsigmond-korabeli erődítésének kiépítésével függ össze. A 14. század végére a török veszély már közvetlenül fenyegette Zsigmond király birodalmát, így a városok erődítése, a védőfalak kiépítése elengedhetetlenné vált. A király 1405. július 2-án Kolozsvárt szabad királyi városi rangra emelte, kiváltságlevelével hozzájárulva erődítéséhez. Az akkoriban még csak három-négyezer fős lakosság azonban meglehetősen lassan haladt a munkával, az építkezések egy része csak jóval Zsigmond halála után fejeződött be.
A 15. századra kiépült új városfal felhasználta az első középkori erődítés, az Óvár nyugati és északi falait; a század végére a megközelítőleg 45 hektárnyi területen fekvő, falakkal kerített belvárosnak körülbelül három kilométer hosszú, kiugró tornyokkal, bástyákkal erődített várfala épült ki. A várba való bejutást hat kaputorony és két kiskapu biztosította, északról kelet felé haladva a Híd-, a Magyar-, a Közép-, a Torda-, a Széna- és a Monostor utcai kaputornyok, valamint a Víz- és a Kőfalsori Szappan utcai kiskapuk. A Híd-kaput 1477-ben fejezték be, a torony karbantartását a Lakatosok céhe látta el.
A Híd-utcai torony alsó szintjén nyílt a félköríves záródású, széles kapu. A második szint falazatát fordított kulcslyuk alakú lőrések törték át. A torony belső terébe vezető ajtók fölöttük, a várfalak belső oldalán végigfutó, lépcsőzetes gyámokra támaszkodó védőfolyosókról nyíltak – írja Mihály Melinda művészettörténész a Kolozsvár második erődítésének maradványairól írt, a műemlékes adatbankban közölt cikkében. A torony felső szintjén a fal síkjából kiugró, gyámkősoron nyugvó védőfolyosó futott végig.
A Fellegvár felépülésével, a 18. század közepe táján Kolozsvár falai és tornyai elveszítették hadászati jelentőségüket. Mindamellett, 1790-ben az Erdélyi Főkormányszék Nagyszebenből Kolozsvárra költözött, amely rendkívül fellendítette a közéletet, gazdaságot, s a város nagymérvű terjeszkedésnek indult. A 18. század végén kiparcellázták az egykori vizesárkot, s a Főkormányszék városszépítő bizottságának tiltakozása ellenére, megindult a városfalak lebontásának folyamata, amely hasznot hajtott, a város a kőanyagot felhasználhatta a középítkezésekhez. A kaputornyok bontása az 1840-es években kezdődött meg, s a Zsigmond-kori erődítés nagy részét a 19. század végére felszámolták, s a lebontott építményeket tulajdonképpen Pákei Lajos városi főépítész, s John Paget angol orvos utazó rajzai, Veress Ferenc fotói örökítették meg az utókor számára.
