Elment a New York-i emberünk
Vissza

Elment a New York-i emberünk

Hámos László halála nem csupán az egyetemes magyarság és ezen belül az erdélyi közösségünk nagy vesztesége. Szerkesztőségünk is gyászol, benne ugyanis régi, elkötelezett baráttal lettünk szegényebbek.

Lehet, hogy bizonyos dolgokat másképpen láttunk az évek során, hiszen ő New York-i perspektívából alakította ki véleményeit, nekünk viszont sokszor jóval röghöz ragadtabb volt a szemléletünk, a céljaink azonban a leggyakrabban ugyanazok voltak: megtartani közösségünk cselekvőképességét, és a szülőföldünkön a jövőnket biztosítani.

Azt a munkát, amelyet László és kollégái az Egyesült Államokban az Amerikai Magyar Emberjogi Alapítvány (Hungarian Human Rights Foundation – HHRF) útján végeztek, valamikor a múlt század ötvenes éveiben gróf Teleki Béla, az Erdélyi Párt és az Erdélyi Magyar Gazdasági Egyesület egykori elnöke kezdett el. A zsibói Wesselényiek és a tancsi Telekiek leszármazottja az Amerikai Erdélyi Szövetség (AESZ) égisze alatt az erdélyi magyarság érdekében végzett munkát „névtelenül és önzetlenül” képzelte el, és ez cselekedeteit is meghatározta.

A később, a múlt század hetvenes éveire felnövő Hámosék generációja azonban ezt is másképp gondolta. Ők ugyanis már az Egyesült Államokban nőttek fel és szocializálódott, amerikai egyetemeken tanultak, ismerték tehát a rendszert, és képesek voltak az amerikai demokrácia által nyújtott lehetőségek teljes kiaknázására. Ezáltal új minőséget és hatékonyságot biztosítottak a kisebbségbe szorult magyarság védelmét szolgáló tevékenységnek.

Teleki Béla már csupán abban tudta őket segíteni, hogy rávette Hans Henrik Thyssen-Bornemisza bárót, hogy a HHRF tevékenységét bőkezű anyagi támogatásban részesítse. Innen kezdve pedig Hámos László vállát nyomta az egész munka. Igaz, nagyszerű, önzetlen segítői voltak, mint például Mauthner Gabriella, a kedves és örökké mosolygó Memi néni, illetve Latkóczy Emese, akinek az erdélyi magyarság ugyancsak sok hálával tartozik.

Itt van a helye annak, hogy ismét elmondjuk: jelentős részben Hámos Lászlónak és HHRF-es kollégáinak volt köszönhető az, hogy 1995-től lapunk az Interneten is megjelent, ők biztosítottak ugyanis helyet számára a HHRF szerverén, méghozzá 2007-ig.

Sok estét beszélgettem át Lászlóval. Melegszívű, a magyarság gondjait a szívén hordozó embernek ismertem. Beszélgetéseink nyomán több közös projektünk indult el, amelyek sikerét egyaránt jóleső érzéssel nyugtáztunk. Jó érzést kölcsönzött az a tudat is, hogy ha bennünket valamilyen nagyobb baj érne, László, New York-i jó emberünk és barátunk biztosan azonnal segítő kezet nyújtana felénk.

Halálhíre mélyen elszomorította a szerkesztőségünket. Feleségének, gyermekeinek, közeli és távoli rokonainak vigasztalódást kívánunk. Emlékét megőrizzük. Nyugodjék békében.


EZ ÉRDEKELHETI
MÁSKÉP(P) ROVAT CIKKEI

ROPOGÓS ROPOGÓS

Cannes – Dél-koreai thriller ...
Nagy erőkkel keresik a lyoni robbantót
EU gyorstalpaló, avagy mire és miért ...

NÉPSZERŰ NÉPSZERŰ