Lehet, hogy bizonyos dolgokat másképpen láttunk az évek során, hiszen ő New York-i perspektívából alakította ki véleményeit, nekünk viszont sokszor jóval röghöz ragadtabb volt a szemléletünk, a céljaink azonban a leggyakrabban ugyanazok voltak: megtartani közösségünk cselekvőképességét, és a szülőföldünkön a jövőnket biztosítani.
Azt a munkát, amelyet László és kollégái az Egyesült Államokban az Amerikai Magyar Emberjogi Alapítvány (Hungarian Human Rights Foundation – HHRF) útján végeztek, valamikor a múlt század ötvenes éveiben gróf Teleki Béla, az Erdélyi Párt és az Erdélyi Magyar Gazdasági Egyesület egykori elnöke kezdett el. A zsibói Wesselényiek és a tancsi Telekiek leszármazottja az Amerikai Erdélyi Szövetség (AESZ) égisze alatt az erdélyi magyarság érdekében végzett munkát „névtelenül és önzetlenül” képzelte el, és ez cselekedeteit is meghatározta.
A később, a múlt század hetvenes éveire felnövő Hámosék generációja azonban ezt is másképp gondolta. Ők ugyanis már az Egyesült Államokban nőttek fel és szocializálódott, amerikai egyetemeken tanultak, ismerték tehát a rendszert, és képesek voltak az amerikai demokrácia által nyújtott lehetőségek teljes kiaknázására. Ezáltal új minőséget és hatékonyságot biztosítottak a kisebbségbe szorult magyarság védelmét szolgáló tevékenységnek.
Teleki Béla már csupán abban tudta őket segíteni, hogy rávette Hans Henrik Thyssen-Bornemisza bárót, hogy a HHRF tevékenységét bőkezű anyagi támogatásban részesítse. Innen kezdve pedig Hámos László vállát nyomta az egész munka. Igaz, nagyszerű, önzetlen segítői voltak, mint például Mauthner Gabriella, a kedves és örökké mosolygó Memi néni, illetve Latkóczy Emese, akinek az erdélyi magyarság ugyancsak sok hálával tartozik.
Itt van a helye annak, hogy ismét elmondjuk: jelentős részben Hámos Lászlónak és HHRF-es kollégáinak volt köszönhető az, hogy 1995-től lapunk az Interneten is megjelent, ők biztosítottak ugyanis helyet számára a HHRF szerverén, méghozzá 2007-ig.
Sok estét beszélgettem át Lászlóval. Melegszívű, a magyarság gondjait a szívén hordozó embernek ismertem. Beszélgetéseink nyomán több közös projektünk indult el, amelyek sikerét egyaránt jóleső érzéssel nyugtáztunk. Jó érzést kölcsönzött az a tudat is, hogy ha bennünket valamilyen nagyobb baj érne, László, New York-i jó emberünk és barátunk biztosan azonnal segítő kezet nyújtana felénk.
Halálhíre mélyen elszomorította a szerkesztőségünket. Feleségének, gyermekeinek, közeli és távoli rokonainak vigasztalódást kívánunk. Emlékét megőrizzük. Nyugodjék békében.
