EL-selejtezők: CFR-győzelem Stockholmban, egy lépésre a főtábla (FRISSÍTVE)

FCSB-fiaskó, Fehérvár-diadal

EL-selejtezők: CFR-győzelem Stockholmban, egy lépésre a főtábla (FRISSÍTVE)
Már csak egyetlen találkozó választja el a Kolozsvári CFR 1907 labdarúgó csapatát az Európa Liga főtáblájától, miután csütörtökön este, a selejtezők harmadik fordulójában legyőzte a svéd Djurgårdens IF-t. Az utolsó körben, azaz play-offban a finn bajnok vár Dan Petrescu együttesére, amely saját pályáján, a fellegvári stadionban harcolhatja ki a továbbjutást.

A mérkőzést a lengyel Bartosz Frankowski vezette.

A stockholmi Tele2 Arenában rendezett csütörtök esti találkozón igencsak érződött, hogy mindkét csapat számára nagy a tétje: hatalmas stratégiai csata folyt a pályán, ádáz küzdelemmel, de kevés eredménnyel. Akár úgy is mondathatnánk, a csapatok inkább sakkoztak, mint fociztak, hiszen az első félórában gyakorlatilag nem jutottak el helyzetig, de összességében, az egész mérkőzés során is alig néhány gólhelyzetet jegyzőkönyvezhettünk.

A CFR bátran, támadó felállásban állt ki – a francia–algériai Billel-Abdel Omrani és a venezuelai Mario Rondón mellett Ciprian Deac, a horvát Damjan Djokovics és Adrian Păun is minduntalan felbukkant a 16-os környékén a hátvédsor hibájára várva –, ám a svéd bajnok állta a sarat, és nem hatódott meg a letámadástól. A védelem különben mindkét gárdának erőssége volt ebben az időszakban, alig lehetett összekötni 4-5 passzt anélkül, hogy a labdához ne piszkált volna hozzá az ellenfél – ilyen körülmények között egyértelmű volt, hogy a találkozó nem fog gólokban bővelkedni, sőt, legfeljebb egy-egy villanásból (netán kirívó védelmi hibából) vagy pontrúgásból lesz majd csak gól.

Az első jó helyzetet a félidő derekán, a 30. percben – pontrúgást követően – Djokovics fejese jelentette, de a labda kicsivel a vinkli mellé ment (előtte a 17. percben Păun lövése kerülte el a kaput). Ez némileg felébresztette a svédeket, akik előrébb tolták a játékot, és miután a CFR-nél jobban, összeszokottabban építkeztek támadásban, sikerült némi munkát adniuk Cristian Bălgrădeannak, akinek azonban nem jelentett gondot Elliot Käck éles szögből küldött lövése. E két helyzeten kívül az első félidőből legfeljebb még Deac 17 méteres, a felső léc felett elszálló szabadrúgása érdemel említést.

Térfélcsere után sem változott a játék képe, folytatódott a sakkozás: néha az az érzése volt az embernek, hogy a csapatok még mindig „tapogatóznak”. Ám jött egy újabb szabadrúgás az 55. percben, amiből Deac hajszálpontosan tolta a labdát a 16-osba felszaladó hátvéd, a brazil Paulo Vinícius de Souza homlokára, s a pályán a legidősebbnek számító futballista fejesénél esélye sem volt Per Bratveit kapusnak: 0–1!

A CFR ilyenformán sakkot adott a Kim Bergstrand edzette Djurgårdensnek, amely azonban nemigen tudta, mit lépjen válaszként. Igyekezett ugyan nagyobb nyomás alá helyezni a riválist, de továbbra sem találta a fogást a CFR tapasztalt – hogy ne mondjuk: öreg – hátvédsorán, bár egyszer azért alaposan ráijesztett a vasutascsapat tévék előtt ülő szurkolóira: Jesper Kalström csapatkapitány lövésébe beleért Fredrik Ulvestad, a labda pedig éppen becsorgott volna a hálóba a kapufa mellett, a hosszúsarkon, ám Bălgrădean önfeláldozó vetődéssel – neki is csapódott kicsit a kapufának – kitornázta szinte a gólvonalról. Mindez alig néhány perccel azt követően történt, hogy Rondón megdöngette a svéd kapu felsőlécét – ha akkor bepattan a labda, végleg pontot tett volna a továbbjutás kérdésére…

Az utolsó percekben a hazaiak kilátástalanul, előreadott labdákkal rohamoztak, olykor beszorítva kapuja elé a meggyszínű mezeseket, s bár a lengyel bíró nagylelkűen – mert különben nemigen volt miért – öt perc ráadást is adott nekik az egyenlítő gól megszerzésére, az csak nem jött össze. A Dan Petrescu által rettegett műfüves pályán, az általa első számú favoritnak tartott – de amúgy nem túl meggyőző – csapat ellen tehát fontos győzelmet aratott, és továbbjutott a Kolozsvári CFR 1907.

A kolozsváriak összeállítása: Cristian Bălgrădean – Mateo Susics, Paulo Vinícius de Souza, Andrei Burcă, Mario Camora (csapatkapitány) – Damjan Djokovics, Mihai Bordeianu, Adrian Păun (89. perc Michael Pereira) – Ciprian Deac, Billel-Abdel Omrani (86. perc Gabriel Debeljuh), Mario Rondón (93. perc Ovidiu Hoban); fel nem használt cserék: Grzegorz Sandomierski – Cristian Manea, Alexandru Chipciu, Mike Cestor.

A Djurgårdens – amely szintén a Bajnokok Ligája selejtezőiből került át az EL-be, miután az első fordulóban Budapesten 2–0-ra kikapott a Ferencvárostól – számára ezzel véget ért az európai idény, míg a CFR október elsején, csütörtökön a finn KuPS Kuopion gárdáját fogadja a selejtezők rájátszásában, s ha nyer, felkerül a második számú európai kupasorozat főtáblájára. A finnek 2–0-ra verték a litván FK Süduva Marijampolét Rangel (31. perc) és Igors Tarasovs (72. perc) góljaival

Eredmény, Európa Liga, selejtező, 3. forduló: • Djurgårdens IF (svéd)–Kolozsvári CFR 1907 0–1 (gól: Paulo Vinicius de Souza – 55. perc).

Kétségbeesett játékostoborzással töltötte az elmúlt két napot az FCSB vezetősége, miután az előző körben Topolyán is csak 14 egészséges játékost benevező bukaresti klubnál 15-re nőtt a koronavírus-fertőzött futballisták száma. Szerdán már csak kilenc egészséges mezőnyjátékosa maradt a Román Kupa győztesének, amelynek vezetői sorra keresték meg az élvonal további csapatait, játékosok kölcsönvételéről tárgyalva a Pavel Hoftych edzette Slovan Liberec elleni összecsapásra. A Gyurgyevói/Giurgiui Astrától szinte a teljes védősort vitték volna, azzal a feltétellel, hogy az FCSB kiesése esetén visszaigazolhatnak klubjukhoz, de sikerrel végül csak a Nagyszebeni AFC Hermannstadtnál jártak, amely a portugál középpályás David Caiadót és a tavaly még a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK-nál szereplő szerb–svájci csatárt, Goran Karanovicsot engedte. Emellett korábbi játékosát, a klub nélküli Gabriel Enachét sikerült az UEFA által csütörtök délutánig meghosszabbított határidőre leigazolnia az FCSB-nek, amelynek kispadján ismét csak Mihai Pintilii irányította az együttest.

A fővárosi csapat így ki tudott állni a csehek elleni mérkőzésére, amelyet a gyurgyevói Marin Anastasovici Stadionban játszottak, de sok öröme nem volt benne. A frissen megszerzett Karanovics már a 10. percben megsérült, a múlt héten még a II. ligás Konstancai Farulnál játszó Ştefan Cană pedig a 20. percben utolsó védőként elkövetett szabálytalanságért piros lapot kapott az azeri Aliar Agaev játékvezetőtől. A Bukaresti Dinamótól elküldött Cătălin Straton kapus ugyan a második félidő közepéig életben tartotta a továbbjutási esélyeket, de a csehek végül két szöglet nyomán szerzett góllal legyőzték, és kiejtették az FCSB-t. Mindkét esetben a kolumbiai Jhon Edison Mosquera Rebolledo ívelte be a labdát, előbb a bahreini Abdulla Yusuf Helal (64. perc), majd Michael Rabusic (82. perc) fejelt a hálóba.

Eredmény, Európa Liga, selejtező, 3. forduló: • FCSB–Slovan Liberec (cseh) 0–2 (gól: Yusuf Helal – 64. és Michael Rabusic – 82. perc; kiállítva: Ştefan Cană – 20. perc).

A Székesfehérvári MOL Fehérvár FC hazai pályán gól nélküli döntetlent követően tizenegyesekkel 4–1-re legyőzte a David Guion edzette francia Stade Reims csapatát, így továbbjutott a labdarúgó Európa Liga selejtezőjének harmadik fordulójából.

A MOL Aréna Sóstóban rendezett zárt kapus mérkőzést a szlovén Matej Jug vezette.

A 11-eseknél Kovácsik Ádám már az elején megfogott kettőt, míg csapattársai egyszer sem hibáztak, így a Fehérvár jutott tovább.

A MOL Fehérvár FC összeállítása: Kovácsik – Musliu, Stopira, Fiola – Bolla, Nego, Houri, Nikolov, Hangya – Petrjak (76. perc Hodzics), Zivzivadze (68. perc Evandro). A házigazdák nem nevezték a mérkőzésre a román idegenlégiós Adrian Rus hátvédet.

Márton Gábor vezetőedző együttese mostani sikerével egyetlen párharc megnyerésére van attól, hogy 2012 és 2018 után története során harmadszor is csoportkörbe jusson a második számú európai kupasorozatban.

A selejtező utolsó körében a belga Standard Liége lesz jövő csütörtökön a MOL Fehérvár, újabb továbbjutás esetén pedig először fordulna elő, hogy két magyar együttes is főtáblán szerepelne valamelyik nemzetközi klubsorozatban, mivel a Ferencváros a Bajnokok Ligájában vagy az Európa Ligában már mindenképpen csoportkörös lesz.

A belga gárda hazai pályán a szerbiai Vojvodina Újvidék/Novi Sad ellen nyert 2–1-re. A Standard Liége a második félidő elején ugyan vezetést szerzett büntetőből (az uruguayi Felipe Avenatti értékesítette a 11-est a 47. percben), de a szerbek a 75. percben egyenlíteni tudtak Petar Bojics révén. A ráadás elején ismét a hazaiak szereztek gólt, a belga–marokkói Selim Ammallah volt eredményes, minimális előnyüket pedig ezúttal megőrizték a lefújásig.

Eredmény, Európa Liga, selejtező, 3. forduló: • Székesfehérvári MOL Fehérvár FC–Stade de Reims (francia) 0–0 (kiállítva: Thomas Foket – 115. perc, Reims) 11-esekkel: 4–1, a büntetőket értékesítette: Evandro da Silva, Ianique dos Santos Tavares Stopira, Armin Hodzics és Loic Nego, illetve Ghislain Konan; a büntetőket kihagyta: Boulaye Dia és Junisz Abdelhamid.

*

A magyar érdekeltségű csapatok közül kiesett a Piast Gliwice, a Hajduk Split és a Dunaszerdahelyi DAC is. A lengyel együttes 3–0-ra kapott ki az FC Koppenhága otthonában úgy, hogy Vida Kristopher végig a pályán volt. A horvátok a Galatasaray Isztambul vendégeként maradtak alul 2–0-ra, Gyurcsó Ádámot a 84. percben cserélték le. A szlovákiai bajnokság éllovasa Kalmár Zsolttal és Schäfer Andrással végig a soraiban pedig kiütéses, hétgólos vereséget szenvedett a LASK Linz stadionjában. Nagy Dominik nem kapott szerepet a lengyel Legia Varsóban, amely 2–0-ra legyőzte az első selejtezős minitornáról érkező koszovói FK Dritát.

A román idegenlégiósok közül Ianis Hagi végigjátszotta a meccset a Glasgow Rangers színeiben, a skótok idegenben 4–0-ra kiütötték a holland Willem II. Tilburgot. Az egykori CFR-játékos, Andrei Peteleu 64. perc lehetőséget kapott a moldáv Sheriff Tiraspoltól, csapata 11-es párbajban maradt alul az ír Dundalk FC ellenében. Az AC Milan cserepadját koptatta a román válogatott kapus, Ciprian Tătăruşanu, az olasz nehezen gyűrték 3–2-re a norvég Bodő/Glimt együttesét. A hazaiaknál nemzetközi mérkőzésen először lépett pályára Cesare és Paolo után a harmadik generációs Maldini, Daniel.

A párharcok egy találkozón dőltek el.

További eredmények, Európa Liga, selejtező, 3. forduló: • FK Rosztov (orosz)–Makkabi Haifa (izraeli) 1–2 • Besiktas Isztambul (török)–Rio Ave (portugál) 1–1, 11-esekkel: 2–4 • Charleroi (belga)–Partizán Belgrád (szerb) 2–1 – hosszabbítás után • CSZKA Szófia (bolgár)–B36 Torshavn (feröeri) 3–1 • Floriana (máltai)–Flora Tallin (észt) 0–0, 11-esekkel: 2–4 • IF Malmö (svéd)–Lokomotíva Zágráb (horvát) 5–0 • NK Mura Muraszombat (szlovéniai)–PSV Eindhoven (holland) 1–5 • Riga FC (lett)–Celtic Glasgow (skót) 0–1 • Rosenborg Trondheim (norvég)–Alanyaspor (török) 1–0 • Hapoel Beer-Sheva (izraeli)–Motherwell (skót) 3–0 • Ararat-Armenia (örmény)–Celje (szlovén) 1–0 –  hosszabbítás után • KuPS Kuopion (finn)–FK Sūduva Marijampolė (lett) 2–0 • Viktoria Plzen (cseh)–Sonderjyske (dán) 3–0 • Fiume/Rijeka (horvátországi)–Kolosz Kovalivka (ukrán) 2–0 – hosszabbítás után • Sporting Lisszabon (portugál)–Aberdeen (skót) 1–0 • Willem II (holland)–Glasgow Rangers (skót) 0–4 • APOEL Nicosia (ciprusi)–HSK Zrinjski Mostar (bosnyák) 2–2, 11-esekkel: 4–2 • FC Koppenhága (dán)–Piast Gliwice (lengyel) 3–0 • Galatasaray Isztambul (török)–Hajduk Split (horvát) 2–0 • Granada (spanyol)–Lokomotíve Tbiliszi (grúz/georgiai) 2–0 • Klaksvik (feröeri)–Dinamo Tbiliszi (grúz/georgiai) 6–1 (egyebek között Pall Klettskard triplájával) • FK Szarajevó (bosnyák)–Buducsnost Podgorica (montenegrói) 2–1 • Sheriff Tiraspol (moldáv)–Dundalk FC (ír) 1–1, 11-esekkel: 3–5 • FK Skendija (északmacedón)–Tottenham Hotspur (angol) 1–3 • Standard Liége (belga)–Vojvodina Újvidék/Novi Sad (szerbiai) 2–1 – hosszabbítás után • VfL Wolfsburg (német)–Deszna Csernihiv (ukrán) 2–0 • AC Milan (olasz)–Bodö/Glimt (norvég) 3–2 • FC Bázel (svájci)–Anortoszisz Famaguszta (ciprusi) 3–2 • LASK Linz (osztrák)–Dunaszerdahelyi DAC (szlovákiai) 7–0 • Legia Varsó (lengyel)–FK Drita (koszovói) 2–0 • St. Gallen (svájci)–AEK Athén (görög) 0–1.

Borítókép: A sérülésből felgyógyult Deac (labdával) gólpasszal járult hozzá csapata sikeréhez – FOTÓ: FACEBOOK/FOTBAL CLUB CFR 1907 CLUJ-NAPOCA