Ékszer- és lélekműhely a zsoboki gyermekotthonban

Ékszer- és lélekműhely a zsoboki gyermekotthonban
Nagy izgalommal vártuk, hogyan fogadnak minket a gyerekek 2020. február 14-én, ugyanis erre a napra terveztük ékszerműhely foglalkozásunkat a Zsoboki Bethesda Gyermekotthon kis lakóival.

Hogy miért éppen Zsobok? Elsősorban az érzelmi szálakat említeném, amelyek a kis, gödörben fekvő falucskához kötnek, ugyanis édesapám, kalotaszegi fafaragó mester innen származik, én pedig gyerekkoromat nagyrészt itt töltöttem. Egy másik, nagyon fontos ok, hogy Zsobokon elindult valami. Valami, aminek részévé szeretnénk válni. 1996-ban az Essig házaspár megszervezte az első zsoboki alkotótábort, amely céljául tűzte ki a kalotaszegi népi kultúra kiemelkedően gazdag és egységes, mára megritkult, sőt pusztulásnak indult értékeinek megőrzését és köztudatban tartását. Ehhez szeretnénk mi is hozzájárulni, ékszereink továbbviszik a hagyományos kalotaszegi díszítő elemeket, korszerűsített formába öntve. Ezüst és fa ékszereinket Swarovski kristályokkal díszítjük, amelyek a kalotaszegi öltözet színes, csillogó, vidám hangulatát idézik. A szálak összefonódnak, mivel a Zsoboki Bethesda Gyermekotthon ad helyet az alkotótábornak, amelynek Benk András munkatársunk immár oszlopos tagja.

Az egész a CRITBIZ kreatív iparági startup támogatás elnyerésével kezdődött, amelynek eredményeképpen létrejöhetett a bánffyhunyadi Katart Ateliers. A Kat’Art márkát már 2014-ben bejegyeztettük, azóta több neves nemzetközi ékszerkiállításon mutattuk be a kalotaszegi népművészetből táplálkozó ékszereinket.

Már az üzleti terv csírájában megfogalmazódott a gondolat, hogy ezeket az értékeket tovább kell vinni, és a legjobb a fiatal kis szívekbe elültetni a népművészet szeretetét, fejleszteni a gyermekek szépérzékét, felkelten bennük az alkotás iránti vágyat. Így esett a választás a zsoboki gyermekotthon lakóira. A kicsikhez közel álló színekkel, formákkal dolgoztunk, színes kristályokból kitűzőket készítettünk, karkötőket és nyakláncokat bogoztunk. A nagyobbak már precíz munkát és odafigyelést igénylő mozaik technikával díszítették színes ékszereiket.

Az elkészült kis tárgyakat a gyerekek megtarthatták, de jutott belőlük a szombati jótékonysági bál tombolájára és a Noel gyógyulására szervezett licitre is.

Mint szervező – résztvevő annyit elárulhatok, hogy ez a foglalkozás minden elképzelésünket felülmúlta. Élettelen kövekkel érkeztünk és élő kincsekkel megrakva, sok-sok szeretettel távoztunk az otthonból. Barátságok születtek, jókedv és derű uralta a hangulatot. Gyerekeknek, felnőtteknek egyaránt ékszer- és lélekműhely volt Zsobokon.

Köszönet a gyermekotthonnak, hogy foglalkozásunknak is otthont biztosított, a pedagógusok és Daragics Gál-Jankó Kata tanárnő segítő kezeinek. Köszönet Ruzsa Ágnes, Péter-Jani Anikó, Benk András és Lonay Arthur kitartó és lelkes munkájáért. És nem utolsó sorban köszönet a gyerekeknek! Megígértük és tartjuk magunkat hozzá: hamarosan visszajövünk!

Szalai Katalin Katart Ateliers

A fotók Lonay Arthur felvételei